Sarki fényt okozott a napkitörés

Fotó: NASA

Napunk aktív jelenségei igen erőteljes, jól megfigyelhető ciklikusságot mutatnak. Egy ciklus hossza átlagosan 11 év. Jelenleg épp egy hosszú és nagyon mély minimum után vagyunk, így a következő években az aktivitás további erősödése várható, melynek maximumát 2013-ra várják.

A mostani kitörést szaknyelven koronakitörésnek hívjuk, bár az angol Coronal Mass Ejection (CME) kifejezés jobban visszaadja a valóságot. A koronakitörések a Napból nagy sebességgel kidobódó plazmafelhők, melyek a bolygóközi térbe kiszabadulva végigszáguldanak az egész Naprendszeren. Amikor a felhő eléri bolygónkat, jelentősen eltorzítja annak mágneses terét, geomágneses viharokat okozva, és létrehozza az egyik legszebb égi jelenséget, a sarki fényt. Egy-egy koronakitörésben jellemzően 1-2 milliárd tonna anyag hagyja el a napot 2-3 millió km/óra sebességgel. Mivel 150 millió km távolságra keringünk a Naptól, az anyagfelhő 2-3 nap alatt éri el bolygónak. A kitöréseket a röntgentartományban mutatott erősség alapján osztályozzák, egy X2-es kétszer erősebb, mint egy X1-es kitörés. A valaha észlelt legnagyobb CME 2003. november 4-én pattant ki csillagunk felszínén, s bár a műszereket telítésbe vitte, az utólagos elemzések az X28-as osztályba sorolták.

Fotó: NASA

A mostani kitörés kapcsán, amely végül február 18-án hajnalban érte el bolygónkat, szinte minden híradás arra helyezte a hangsúlyt, hogy milyen szörnyű eseményekkel járhat egy ilyen kitörés. A hangsúlynak azonban a feltételes módon kéne lennie, a földi elektromos hálózatokat a legritkább esetben szokta érinteni egy ilyen esemény, és a több tízezernyi aktív műholdból is csak egy-kettő mondta fel a szolgálatot az elmúlt évtizedekben, bizonyíthatóan napkitörés miatt. A legtöbbször citált, valójában egyedi esemény az a több órás áramkimaradás, melyet egy napkitörés okozott 1989. március 13-án, a kanadai Quebec tartományban. Ma már az elektromos rendszereink fel vannak készítve az ilyen események kivédésére, és a biztonság kedvéért az érzékenyebb műholdakat pedig kikapcsolják, amikor a kitörések elérik a Földet. A GPS rendszerek pontosságát és a rövidhullámú rádióadásokat a mostani kitörés is megzavarta, de ezek csak apróbb kellemetlenségek, nem jelentenek drámai veszélyt az életünkre. Sarki fényt is megfigyeltek 18-án, de csak magasabb földrajzi szélességeken, a jelenség hazánkból derült idő esetén sem látszott volna.

Mindezek ellenére nem szabad félvállról venni a koronakitöréseket. Évszázadonként egyszer-kétszer előfordulhatnak olyan események, melyek – például a 2003-ban megfigyelt X28-as kitörés, ami szerencsére nem bolygónk irányába indult el – komolyan érinthetik az elektromos rendszereinket. Az utolsó ilyen esemény vélhetően másfél évszázaddal ezelőtt, 1859 szeptemberében történt. Akkor még nem léteztek elektromos hálózatok bolygónkon, ám a távíró rendszerek használhatatlanná váltak szerte Európában és Észak-Amerikában, a sarki fény pedig egészen a Hawaii-szigetekig és a Karib térségig húzódott le. Szerencsére ma már kiterjedt űridőjárás előrejelző rendszereink vannak. Számos műhold figyeli a Napot, így egyetlen napkitörés sem maradhat rejtve a csillagászok szeme elől. Ha majd egyszer kipattan az a bizonyos évszázados kitörés, lesz időnk megtenni a szükséges óvintézkedéseket elektromos hálózataink és műholdjaink védelmében, de mi inkább majd derült helyeket keressünk, hogy megfigyelhessünk az évszázad legszebb sarki fényét, mintsem a civilizációnk vívmányaiért aggódjunk. – Ezt nem a világűrből fenyegeti a legnagyobb veszély…

Sárneczky Krisztián