A Chillingham-marha és a klímaváltozás

2011.06.24.Peter Bertus-Barcza

National Geographic Magyarország

A tavaszi virágok korábban nyílnak, és az énekesmadarak is az év korábbi szakában költenek, arról azonban nagyon keveset tudnak a szakemberek, miként hat a klímaváltozás a brit emlősök fenológiájára, azaz a kulcsfontosságú biológiai események időzítésére.

Fotó: Profimedia

Egy új, a híres northumberlandi Chillingham-marhákkal foglalkozó tanulmány szerint, a klímaváltozás hatására ezek az állatok máskor szaporodnak, s emiatt kevesebb borjú marad életben.

A brit Ökológiai és Hidrológiai Központ Sarah Burthe vezette ökológuscsoportja a marhákat tanulmányozva fontos ismereteket szerzett arról, miként hat a klímaváltozás az emlősök fenológiájára. Charles Darwin bátorításának köszönhetően ugyanis már 1860 óta gyűjtenek adatot a marhákról.

Mint Sarah Burthe mondja: „Charles Darwin arra bíztatta a tulajdonost, hogy vezessen feljegyzéseket a születésekről, halálozásokról és egyéb „érdekes eseményekről”. A hosszú távú adatsorok kulcsfontosságúak a klímaváltozás tanulmányozásához, ám nagyon kevés ilyen adatsor létezik. „A Chillingham-marhák adatai egyedülállóak, és legjobb tudomásunk szerint ez az adatbázis a világ leghosszabb időt felölelő emlősfenológiai adatsora” – mondja a kutatónő.

A Chillingham-marhák visszavadultan élnek – azaz régebben háziasítottak voltak, de már jó ideje szabadon tartják őket, s nem avatkoznak bele az életükbe. Amellett, hogy hosszú évtizedek óta kísérik figyelemmel őket, ezek az állatok abban is különböznek az Egyesült Királyságban élő legtöbb emlőstől, hogy nemcsak tavasszal és nyáron, de egész évben képesek világra hozni utódaikat.

Ritka csorda

A Chillingham-marhák az 1600-as évek eleje – de talán már a 13. század – óta élnek a northumberlandi Chillingham Parkban. A csorda ma 93 tagú, és egy kisebb, biztonsági tartalékként szolgáló északkelet-skóciai csordát leszámítva a fajta a világon sehol máshol nem fordul elő. Jellegzetes vonásaik a fehér szőrzet, a vöröses fül és a sajátos alakú szarvak. Viszonylag kis termetük – a marmagasságuk alig több egy méternél – ellenére veszélyesek lehetnek az emberre. Erősen beltenyésztettek, részben hosszan tartó elszigeteltségük miatt, részben pedig azért, mert az 1946-47-es, rendkívül hideg telet csupán öt bika és nyolc tehén élte túl.

Az elmúlt 60 év adatait tanulmányozva megállapították: a legnagyobb változás, hogy nőtt a téli hónapokban születő Chillingham-borjak száma. A meteorológiai szolgálat (UKMO) adatai alapján, kiderült, hogy mindig akkor született több borjú télen, ha az előző tavasz melegebb volt az átlagosnál.

„A szarvasmarhák vemhessége kilenc hónapig tart. Meleg tavaszokon a növényzet korábban sarjad, így a marhák több táplálékhoz jutnak, s emiatt számos tehén a szokásosnál korábban fogan meg” – magyarázza Burthe.

Csakhogy, mint a kutatónő mondja: „A télen születő borjak nehezebben boldogulnak, s nagyobb valószínűséggel pusztulnak el egyéves koruk előtt. Ez arra utal, hogy a marhák, ugyan reagálnak a klímaváltozásra, de ez rosszul érinti őket.”

Az eredmények azért fontosak, mert azt jelzik, hogy még az egész évben szaporodni képes, és ennek megfelelően a felmelegedéssel szemben elméletileg ellenállóbb fajok is az év más időszakában szaporodnak, ami hátrányos következményekkel jár.

A fenológiai változások következményeinek megismerése, illetve annak felmérése, hogy mennyire elterjedtek ezek a reakciók, még az olyan, viszonylag rugalmas fajoknál is, mint a Chillingham-marha, segít előre jelezni, milyen mértékű változásokra lehet számítani a melegedő éghajlat hatására.

Forrás: British Ecological Society