Állástalan űrhajósok?

Az Atlantis űrrepülőgép személyzete a Földre érkezés után, 2011. július 8-án. (Balról jobbra: Chris Ferguson, Doug Hurley, Sandy Magnus and Rex Walheim.)   Fotó: collectSPACE/Robert Pearlman, NASA

Miután az Atlantis utolsó útjával lezárult az űrrepülőgépek története, további űrhajósok nézhetnek új állás után, noha az ISS nemzetközi űrállomásnak még közel egy évtizedig szüksége lesz utánpótlásra. A Discovery parancsnoka, Steven Lindsey márciusban tért vissza utolsó útjáról, majd egy fizetős űrutazásokat kínáló magáncéghez igazolt. Múlt pénteken töltötte utolsó napját a NASÁ-nál. Az Endeavour kapitánya, Mark Kelly néhány hónap múlva megy nyugdíjba, hogy megírja emlékiratait. Az Atlantis parancsnoka, Christopher Ferguson a múlt héten még azt üzente a világűrből, hogy utolsó utazása után is a pályán marad – a legénységéből ő egyedül. Sandra Magnus (aki gyerekként arról ábrándozott, hogy asztronauta lesz, s az Atlantis kutatójaként ez volt a harmadik űrutazása) már a hogyan továbbon gondolkodik: „Most, hogy űrhajós lettem, az álmom megvalósult” – mondta.

A NASA legendás űrhajósalakulata 2000–2001-ben még 149 tagot számlált. Azután egyre fogytak az űrrepülőgépek, s bár elindult az ISS űrállomás építése és a legénységeknek munkát adott a Hubble űrtávcső többszöri javítása is, az űrrepülőgépek harmincéves története végül is befejeződött. Az asztronauták főnöke, Peggy Whitson hirtelen azon kapta magát, hogy alig tudja fenntartani a morált a houstoni Johnson Űrközpontban. Ráadásul neki kellett meggyőznie a kívülállókat, hogy az Egyesült Államoknak az űrrepülőgépek utáni korban is szüksége lesz számos asztronautára, hiszen az ISS nemzetközi űrállomás nem lehet meg személyzet nélkül.

A Discovery STS-133 űrrepülőgép személyzete visszaérkezésük után, 2011. február 20-án (Balról jobbra: Nicole Stott, Michael Barratt, Steve Bowen, Al Drew, Eric Boe and Steven Lindsey.)   Fotó: collectSPACE/Robert Z. Pearlman, NASA

A Föld körül keringő űrállomás hat űrhajósából általában kettő amerikai, de ők ma már orosz Szojuz űrhajókkal szállnak fel és le. Egyes amerikai magáncégek azt remélik, hogy három–öt év múlva átvehetik ezt a „taxisofőrködést”, így a NASA a világűr még ember nem járta vidékeire koncentrálhat. Először a Holdra való visszatérés lehet a cél, majd a Mars vagy a kisbolygóövezet valamelyik égitestje.

Az Atlantis kapitánya, Ferguson szerint nem meglepő, hogy ilyen nagy számban lépnek ki az asztronauták, hiszen minden harmadik korábban vadászpilóta volt. „A pilóták csak azt szeretnék tenni, ami a dolguk: gépet vezetni” – szögezte le a nyugalmazott kapitány.

Az űrhajósfőnök, Peggy Whitson becslése szerint a jövőben mintegy 55-60 főre lesz szükség az űrállomáson, s ebbe már beleszámolta a távolléteket,  megbetegedéseket, sérüléseket, várandós kismamákat – sőt még azt is, hogy mennyi kozmikus sugárzásnak lehet kitenni a legénységet.

A NASA első űrrepülőgép-pilótája, Robert Crippen kibírta azt a hosszú időt, amely az Apollo-program és a Columbia első indítása között eltelt: 1969-ben lett űrhajós, és csak tizenkét év múlva repülhetett először, a „Hold-járó” John Younggal az oldalán. „Azt gondolom, ez volt a legjobb dolog a világon” – mondta a 73 éves Crippen, aki szerint mindig lesznek, akik az űrhajós hivatást választják. 

Forrás: MTI