Az ember legrégibb barátja?

A Szibériában megtalált kutya koponyája.   Fotó: Yaroslav Kuzmin

Az 1970-es években a dél-szibériai Altáj-hegységben egy szinte tökéletes állapotban megőrződött koponyát találtak a régészek. A lelet egy barlangból került elő, rengeteg egyéb állati csonttal együtt (hiéna, farkas, róka, medve, különféle patások). A barlang talajrétegében talált apró, megszenesedett fadarabkák és égett csontok arra utalnak, hogy átmenetileg vadászó-gyűjtögető emberek is használhatták a barlangot. Az ismeretlen ok miatt elpusztult kutyaszerű állat feltehetően ezekhez az ősemberekhez tartozhatott, állítja Jaroszlav Kuzmin, az Orosz Tudományos Akadémia novoszibirszki tudósa és társszerzői egy nemrég közzétett tanulmányban.

A koponyát három független laboratóriumban újra megvizsgálták. A különféle módszerekkel elvégzett szénizotópos kormeghatározás eredményeként egybehangzóan kiderült, hogy a lelet sokkal régebbi, mint eddig gondolták: mintegy 33 ezer éves. Érdekes a koponya formája is. Méretében és általános megjelenésében erősen emlékeztet a mintegy ezer évvel ezelőtt élt grönlandi kutyáéra, ugyanakkor nem tér el jelentősen az utóbbi 30 ezer évben élt farkasoktól sem. Kuzmin szerint ez az állat még nem volt valódi, háziasított kutya, de nem is volt teljesen farkas – valahol a két faj között állhatott.

A felfedezés megerősíti az elképzelést, hogy az ember egymástól független helyeken és eltérő időben többször is háziasíthatta a kutyát.
A tanulmány azért fontos, mert rámutat: a folyamatnak lehettek vakvágányai is, azaz egyes populációk úgy is kihalhattak, hogy a ma élő kutyák génállományához nem járultak hozzá. Ezt mutatják a genetikai kutatások is.

Susan Crockford, a kanadai Victoria Egyetem régész-zoológusa és antropológusa – egyben a tanulmány társszerzője – azt is elmondta, miként mehetett végbe a háziasítás folyamata. „A kíváncsi farkasok ólálkodni kezdtek a kőkori emberek táborhelye körül, akik szanaszét hagyták az ételmaradékot. Némelyik állat sikeresen megtelepedett az ember közelében, és rászokott az ember nyújtotta táplálékra. Ezek leszármazottai aztán több nemzedék alatt megváltoztak. Kisebbek lettek, a koponyájuk kiszélesedett és több utódnak adtak életet, mint a farkasok” – állítja a tudós.

A kissé kíváncsi és kevésbé félénk „úttörők” utódainál idővel még jobban felerősödtek ezek a vonások, hiszen egymás közt szaporodtak, teszi hozzá Crockford.
Kuzmin szerint a farkas háziasításának folyamata Európában és Ázsiában is többször kezdetét vette, majd félbemaradt. Számos „előkutya” jött létre, aztán kihalt. Az orosz őskutya például azért tűnhetett el, mert a közeledő eljegesedés mozgékonyabbá tette a vadászó-gyűjtögető embereket. A közösségeknek ugyanis egyre messzebbre kellett merészkedniük, hogy élelmet találjanak. Szakértők szerint azonban a farkasoknak évtizedekig egy helyben kell maradniuk, mielőtt a háziasítás végbemegy, így végül ez a folyamat félúton megszakadt.

Forrás: PLoS ONE