„A tudomány művelése alapvető jelentőségű…”

Milyen üzenetet hordoz a Széchenyi-nagydíj egy olyan kiemelkedő teljesítményű és gazdag tapasztalatú tudós számára, aki 15 évvel ezelőtt Nobel-díjat is kapott, és bizton mondható, hogy az óta is töretlen kutatói pályát mondhat magáénak?

A családom mellett a tudomány az életem közepe. Sohasem kételkedtem abban, hogy a tudomány művelése alapvető jelentőségű egy ország életében. Egyetértek azokkal, akik úgy tartják: a természettudományos kutatások 99 százaléka átlagos és biztonságos tudomány. Nagyon sok jó és új jelenségre derül fény, azonban a legtöbb tudományos kutatás mindössze továbbfejleszti meglévő tudásunkat. Nagyon kis része a tudománynak az, ami alapvetően újat hoz, ami „bolondságos” tudomány. Bár a legtöbb szokatlan ötlet sohasem valósul meg, de ami igen, az nagy ugrást jelent az emberiség fejlődésében. Nézze meg a számológépet, a komputert, amely megváltoztatta az egész emberiség életét, ám kifejlesztése kezdetben semmiféle gyakorlati nagy jelentőséggel nem biztatott.

Ha valaki fiatalon kap elismerést, az serkentheti a jövőbeni teljesítményét. Én nem vagyok fiatal és serkenteni se kell engem, mert egy életet töltöttem kutatással. Engem megerősít egy ilyen díj, mint tette ezt annak idején a Nobel-díj is, hogy amit találtam, az gyakorlati haszonnal bír az emberiség számára.

Egy ilyen kitüntetés mindenképpen befolyásolja azokat, akik hallják, hogy éppen Ön kapta a Széchenyi-nagydíjat idén. Egyetért-e azzal, hogy a döntéshozók az Ön kitüntetésével is közvetítik a társadalom tagjai számára, hogy fontos a tudomány, a kutatói pálya?

A kutatócsoportokban a munka javát fiatal, tehetséges kutatók végzik. Nekik is szól ez az üzenet. A kutatás folyamatában rengeteg csalódás éri a lelkes kísérletezőt, hiszen az ötletek többsége sohasem valósul meg. Igaz, ha egy-egy „sejtés” néha megvalósíthatónak bizonyul, az utólag kárpótol minden korábbi hiábavaló erőfeszítésért, és azokért a csalódásokért, amiken minden kutató átesik.

Meggyőződésem, hogy ez a díj biztatást ad a fiatal kutatóknak arra, hogy maradjanak a tudományos pályán. Hiszek abban, hogy ha egy kutató nyitva tartja a szemét, akkor a kutatásai legalább egy részének egyszer gyakorlati haszna lehet. Szerencsém volt, hogy végül lettek is eredményeim, és nemcsak fontos tudományos cikkeim. A fosszilis üzemanyagaink, a kőolajunk, a földgázunk, és hosszabb távon a szenünk is fogyóban van. A kereslet nő, a készlet csökken, tehát a következő nemzedék leküzdhetetlen gondokkal szembesül. Megoldást kell találni. Munkatársaimmal azzal foglalkozunk, hogy a széndioxidot felfogjuk, elválasszuk, és kémiai úton a vízből nyerhető hidrogénnel új fosszilis üzemanyagokat tudjunk csinálni. Az emberiségnek nincs ideje, nincs több millió éve arra, hogy a szén természetes körforgására várjon. A tudomány adja az alapvető tudást, és az esélyt, hogy új lehetőségek nyíljanak meg előttünk. A megvalósítás azután a technológia, a fejlesztők feladata.

A szavaiból arra lehet következtetni, hogy a tudomány művelése az előfeltétele a gyakorlati megoldásoknak, és ez nemcsak a természettudományokra érvényes. A tudomány tehát kitörési pont a válságok idején is.

Igen, ez így van. A tudomány adja az alapot. Ám nem látható előre, hogy egy-egy ötlet, vagy felállított elmélet megvalósul-e, és főként mikor valósul meg.  Tény, hogy a mostani energiaválság enyhítésére és a kapcsolódó gondok megoldására nincs sok időnk. Most kell kifejlesztenünk új módszereket, amelyek a következő nemzedéket megmentik az üzemanyaghiánytól.

Forrás: MTA

Az interjú teljes terjedelmében itt olvasható!