Vörösvérsejt-átömlesztés

A Blood nevű amerikai szaklapban 2011. szeptember 1-jén közzétett tanulmány szerint a Luc Douay (Inserm-UPMC) által vezetett francia kutatócsoport eredményei azzal a reménnyel kecsegtetnek, hogy egy napon majd a vérátömlesztést igénylő betegek önmaguk donorává válhatnak.
Illusztráció: dreamstime.com
A kísérlet során a betegnek a saját vérképző őssejtjeiből létrehozott vörösvérsejteket juttattak a szervezetébe. Laboratóriumi körülmények között, vörösvérsejtek milliárdjait sikerült előállítani specifikus „növekedési faktorok”-nak nevezett adalékok segítségével.
Egérteszteket követően a kutatócsoport egy önkéntesen is megismételte a kísérletet: saját őssejtjeiből tenyésztett vörösvérsejteket fecskendeztek vissza a szervezetébe, hogy megvizsgálják azok túlélését. Az eredmények azt mutatták, hogy a tenyésztett sejtek élettartama és túlélési aránya hasonló a „rendes” vörösvérsejtekéhez. A tudósok szerint ez azt támasztja alá, hogy esetleges átömlesztési forrásként is használhatók.
Douay szerint ez az első olyan tanulmány, amely bizonyítja, hogy ezek a sejtek képesek a túlélésre az emberi szervezetben, ami jelentős áttörésnek számít e területen. Azért is fontos, mert nagy szükség van új vértermék-forrásokra, hiszen kevés a véradó, ráadásul ezzel majd csökkenteni lehet a hagyományos átömlesztéssel összefüggő újonnan megjelenő vírusok okozta fertőzéseket. A vizsgálat eredményei biztatóak, de a tömeggyártáshoz még további technológiai előrelépések szükségesek.
Forrás: bloodjournal