Tollas dinókról árulkodnak a borostyánok
Dinoszaurusz-tollak evolúciója követhető nyomon a Kanada nyugati részén talált, nyolcvanmillió éves borostyánlelet segítségével. A megkövült gyantadarabok a dinók tollazatának minden változatát megörökítették, sőt a színéről is árulkodnak.
Fotó: Science
Az Albertai Egyetem kutatói a Grassy-tó környékén előkerült, késő kréta korból származó borostyándarabokat vizsgálták. Ebben a földtörténeti időszakban már több „röpképtelen” dinoszaurusz is rendelkezett tollazattal. A kanadai paleontológusok szerint kezdetben a tollas dinoszauruszok testét csupán pihe borította. Az evolúció során a különálló pihékből egyazon tolltüszőből sarjadzó pihecsomók fejlődtek ki. A folyamat további szakaszában a pihecsomókból alakult ki a tollrost, majd ezek képezték az alapját a tollak szárának.
„A tollazat evolúciójának összes szakaszát megörökítette a borostyán, kezdve a »hajpiheszerű« képződményektől az olyan tollakig, amelyek a modern madarakra jellemzőek” – fogalmazott Ryan McKellar, a Science pénteki számában megjelent tanulmány vezető szerzője, hozzátéve, hogy a legfejlettebbek a vízimadarak tollazatához hasonlítottak. Ennek ellenére ez a tollazat nem volt alkalmas a repülésre.
A rangos tudományos magazin pénteki számában megjelent egy másik tanulmány is, amely a dinoszaurusz-tollak színét vizsgálja. Roy Wogelius, a Manchesteri Egyetem kutatója cikkében most azt ismerteti, hogy a tollazatot synchotron részecskegyorsító segítségével, nagyenergiájú fénynyalábokkal bombázva, miként lehet kimutatni fématomokat, amelyeket a fekete és a barna színért felelős eumelanin festékanyag hagyott hátra. A tollazat színét az úgynevezett melanoszómák határozzák meg. Ezek a pigmentsejtek plazmájában lévő hólyagocskák, amelyek festékanyag, a melanin raktározására szolgálnak. Sajnos azonban a melanin nem elég tartós ahhoz, hogy hosszú időn át megőrizze a színét, ezért a borostyánokban talált tollak már elvesztették eredeti színüket.
Roy Wogelius módszere hamarosan talán közelebb vihet ahhoz, hogy felelevenítsük a tollas dinoszauruszok színvilágát. A brit kutató azonban biztos benne, hogy a kialakult képpel ellentétben rengeteg dinónak volt tollruhája, és ezek az őskori hüllők ugyanolyan élénk színekben pompáztak, mint a mai madarak.
Forrás: Science/BBC News/MTI