Falánk tini volt a T. rex

A Tyrannosaurus rex gyorsabban növekedett és jóval nehezebb volt, mint azt korábban gondolták a szakemberek, ami arra utal, hogy a félelmetes ragadozók meglehetősen falánk tinédzserek lehettek.
Illusztráció: dreamstime
A chicagói Field Természettudományi Múzeum munkatársainak vezetésével brit és amerikai kutatók öt darab múzeumi T. rex példányt vizsgáltak, köztük a chicagói intézmény tulajdonában lévő, Sue nevű leletet is, amely az eddig feltárt legnagyobb és legteljesebb T. rex fosszília.
A tanulmány készítésekor a kutatók háromdimenziós lézerszkennerrel vitték be a számítógépbe az óriás húsevők csontozatát, majd a madarak és krokodilok lágyszöveteinek szerkezetét alapul véve, hússal vonták be a vázat. Az eredmények szerint a 67 millió évvel ezelőtt az észak-amerikai nagy síkságokon „garázdálkodó” Sue több mint kilenc tonnát nyomhatott, vagyis 30 százalékkal lehetett nehezebb, mint azt eddig gondolták.
Érdekes módon azonban, a vizsgálatba bevont legkisebb és legfiatalabb példány az előzetes becslésekhez képest könnyebbnek bizonyult, ezzel azt sugallva, hogy 10 és 15 éves koruk között a T. rexek kétszer gyorsabban fejlődtek, mint azt egy öt évvel ezelőtti tanulmány megállapította. „A kamaszéveik leggyorsabb fejlődési szakaszában naponta 5 kilogrammot szedtek magukra” – mondta John Hutchinson, a londoni Királyi Állatorvosi Egyetem munkatársa.
A növényevő hadrosauridák – vagy más néven kacsacsőrű dinoszauruszok – a T. rexek mellett éltek, ezáltal kitűnő táplálékforrást biztosítva az óriás húsevők számára. Hatalmas étvágyukból fakadóan a Tyrannosaurus rexeknek kiterjedt felségterületük volt, és feltehetőleg viszonylag kevés példány akadt belőlük. A sebes ütemű kamaszkori fejlődés gyors anyagcserére utal, ezzel alátámasztva a feltevést, miszerint a „hidegvérű gyilkosok” valójában melegvérűek voltak.
Hatalmas testtömegük ára a fürgeségükről való lemondás volt. Alsó lábizmaik sem voltak olyan arányosak, mint a mai modern madaraké, ami azt jelenti, hogy a ragadozók csúcssebessége nagyjából 16–40 kilométer per óra lehetett.
Forrás: MTI/ PLoS One