Dinoszaurusz udvarlás közben
A tojásrablóként elhíresült dinoszauruszok tetszetős hódítók is lehettek, farktollaik flamenco-legyezőhöz hasonló kibontásával, állítja egy új tanulmány.
Fotó: profimedia
Az Oviraptorok a késő kréta időszakában, mintegy 75 millió évvel ezelőtt éltek. Latinul „tojásrablót” jelentő nevüket azért kapták, mert az első Oviraptort egy fészekaljnyi tojás mellett találták, mintha az állat éppen kirabolna egy fészket. Később kiderült, hogy a tojások valószínűleg a sajátjaik voltak. A dinoszaurusz étrendjéről, illetve arról, hogy az tartalmaz-e tojásokat, máig nem sokat tudunk.
Egy új kutatás viszont kiderítette: akármit ettek is, az Oviraptorok farktollaik mozgatásában igazi profik voltak. A dinoszauruszoknak általában tömör, hajlékony farkuk van, mondta a tanulmány kutatója, Scott Persons, az Alberta Egyetem doktorandusz hallgatója. Az Oviraptor esetén azonban a farokhoz csatlakozó, legyezőszerűen álló tollak lehetővé tették, hogy a mai pávakakasokhoz hasonló, látványos mutatványt adjanak elő.
Az Oviraptorok, akárcsak
a mai pávák, legyezőszerűen
álló tollaik rázásával
kínálhatták magukat párjuknak
Illusztráció: Lida Xing
Persons november elején ismertette kutatását a Gerinces Paleontológiai Társaság (SVP) éves találkozóján. Az Oviraptorok különböző fajait a theropodák kapcsán kezdte el tanulmányozni. A theropodák a dionoszauruszok egy csoportja, amelyek szoros kapcsolatban állnak a mai madarakkal. Persons úgy nyilatkozott, hogy az Oviraptorok farkcsontjainak szokatlan elrendezése keltette fel érdeklődését. „A legtöbb dinoszauruszhoz képest az Oviraptor farka meglepően rövid. Nem abban az értelemben, hogy a csigolyák egy része hiányzik, hanem úgy, hogy az egyes csigolyák a farkon belül összetorlódnak, vagyis egymáshoz képest szorosan helyezkednek el. A csontok ilyen sűrű elrendezése különösen hajlékonnyá tette a farkukat. Valahogy úgy, ahogy az ember gerince is a csontok nagy száma miatt jóval hajlékonyabb a csupán néhány ízületből álló karjánál” – mondja a doktorandusz.
A mai hüllőkkel összevetve elmondható, hogy az Oviraptornak különösen izmos farka volt, a fosszilis lenyomatokon látszik, hogy a farkuk végén egy csokor tollal is fel voltak szerelve, amelyek a mai madarakéhoz hasonló összenőtt csigolyákhoz kapcsolódtak.
Mindez a hajlékonysággal és erős izomzattal párosítva lehetővé tette, hogy a dinoszaurusz parádézás közben a farkán lévő toll-legyezővel integessen. Akárcsak a mai madarak, könnyen lehet, hogy az Oviraptorok is kibontották farktollaikat, hogy kiszemelt párjukat elbűvöljék. Elég, ha a pávakakasra gondolunk, ahogy dürgés közben, legyezőszerűen széttárja tollait.
Forrás: livescience