A telepesek gyorsabban szaporodtak

Fotó: dreamstime

A legújabb kutatás szerint azok, akikben megvolt az új területek meghódítása iránti vágy, evolúciós előnyre tettek szert azokhoz képest, akikből hiányzott a kalandkeresés.

A Science című szaklapban publikált tanulmány kanadai telepesek családfáit elemezte. A Quebectől északkeletre, 1608-ban alapított kolónia földrajzi határai több hullámban tolódtak ki. A kutatás során Laurent Excoffier, a Montreali Egyetem humánpopuláció-genetikusának vezetésével a kolónia 1686 és 1960 közötti házassági és születési anyakönyvi bejegyzéseit vizsgálták meg. Az adatokból kiderül, hogy a Vadnyugat peremén élő családokban 20 százalékkal több gyermek született, mint a település központjában lakóknál. Átlagosan egy évvel korábban házasodtak, és génkészletük négyszer magasabb arányban van jelen a térség jelenlegi lakosságának génállományában. Az eredményt némiképp torzíthatja, hogy az kizárólag az egyházi nyilvántartásban regisztrált születési adatokra támaszkodik, amiből kimaradhattak a törvénytelen gyerekek.

Az „úttörők” tehát hajlamosak több utódot nemzeni. Ez más fajok, például a növények viselkedésével is egybecseng. Az emberek leginkább a lassúbb növésű cserjékhez és fákhoz hasonlítanak, szemben a szapora nyulakkal és egerekkel, amelyek az emlősök közt a gyorsan növő gyomoknak felelnek meg. De a környezet megváltozására egy lassúbb növésű faj sokszor úgy kezd viselkedni, mint egy gyom. Ez történt az észak-amerikai telepesekkel a civilizáció határán.

A lassú és gyors növekedésű fajok közötti különbség az 1960-as évek óta foglalkoztatja az ökológusokat, de csak az utóbbi időben kezdték vizsgálni, hogy a két stratégia miképpen függ össze a terjeszkedéssel. Benjamin Phillips, az ausztráliai James Cook Egyetem munkatársa 2010-ben az Ecology folyóiratban foglalkozott először azzal a kérdéssel, hogy a gyarmatosítás miképp hat az élettörténetükre. Elmélete szerint a populációk exponenciális növekedésre hajlamosak, ha bőséges erőforrás és tér áll rendelkezésükre. A határokon élő populációkra ez fokozottan igaz. Amikor azonban a populációk benépesítik a teret, gyorsan változtatniuk kell életstratégiájukon.

Az elméletet számos ökológiai tanulmány támasztja alá. A növekvő populációjú fenyőfák, például, gyorsabban nőnek és apróbb, jobban szóródó magokat termelnek. A réti füzény Amerikában élő inváziós változata gyorsabban nő és valószínűleg korábban kezd szaporodni, mint az Európában őshonos állománya. „Fantasztikus látni, hogy az elmélet az emberekre is igaz – mondta Phillips –, jóllehet az eredmény nem teljesen meglepő, hiszen bármely faj esetén elvárható, hogy ugyanazok a természeti törvények vonatkozzanak rájuk”.

Ami viszont meglepő, hogy a Vadnyugat peremén élők megnövekedett termékenységének genetikai eleme is volt. A magas termékenységű telepesek leszármazottai körében is magas volt a termékenység, bár ez csökkenő mértéket mutatott, abban az esetben, amikor az utódok a határról a kolónia középpontjába költöztek.

Bár Phillips elmélete nem nem terjed ki az ilyen összetett kérdésekre, úgy tűnik, a természet egyszerű törvényei a gyarmatosító ember viselkedésére ugyanúgy magyarázatot ad, mint a gyomokéra és fenyőfákéra.

Forrás: scientificamerican