A tudományos világ színe-java Budapesten

Száznál több résztvevő országgal valódi világrendezvénynek ad otthont Budapest. A magyar tudomány nemzetközi elismertségét jelzi, hogy a World Science Forum (Tudomány Világfóruma – WSF) ezentúl négyévente visszatér hazánkba!
A Magyar Tudományos Akadémia – partnerszervezeteivel, az UNESCO-val, az ICSU-val és az AAAS-szel együttműködve – ötödik alkalommal rendezi meg a világ egyik legnagyobb tudománydiplomáciai találkozóját, a World Science Forumot (WSF). A fórum 2011. november 17–19. között ismét a tudományos világ központjává avatja Budapestet. A tudományos világrendezvényen több mint száz országból vesznek részt a legkiválóbb kutatók és a legmagasabb rangú döntéshozók, köztük Nobel-díjas tudósok, tudományügyi miniszterek, a tudománydiplomácia vezetői, a világ legnagyobb K+F befektetői, valamint a legnevesebb nemzetközi tudományos folyóiratok képviselői. A résztvevők a fórum zárónyilatkozatában összegzik, s így megkerülhetetlenné teszik a WSF 2011 eredményeit.
A budapesti világrendezvény vezérgondolata ezúttal: „A tudomány változó világtérképe”. A mindnyájunkat érintő globális kihívásokra – környezetvédelem, fenntarthatóság, betegségek, éhínség – adandó válaszok új irányokat szabnak a kutatásban, s ennek eredményeként új tudományágak és tudományos nagyhatalmak jönnek létre, a hagyományos tudományterületek és a jelenlegi központok szerepe átértékelődik. A WSF 2011 ezekről a folyamatokról ad áttekintést összetett szempontrendszerrel, társadalmi, gazdasági hatások bemutatásával. Lehetőséget teremt arra a globális párbeszédre, amelyben megismerhetővé és megoszthatóvá válnak a legújabb kutatások, a legkiválóbb működési modellek és a legjobb gyakorlatok.
A megnyitó ünnepségen köszöntőt mond: Pálinkás József, az MTA és a WSF elnöke; Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke; Ban Ki-moon, az ENSZ főtitkára (videoüzenet); Irina Bokova, az UNESCO főigazgatója; Yuan Tseh Lee, az ICSU elnöke; Alan I. Leshner, az AAAS vezérigazgatója; Aloizio Mercadante, Brazília tudományügyi minisztere. A fórumot az űrből a Nemzetközi Űrállomás asztronautája köszönti. A megnyitóval kezdetét veszi a WSF 2011, amely három napon át közel száz előadásban vitatja, elemzi és értékeli a tudomány világunkat formáló hatását.
A World Science Forum a világ tudományosságának kitüntetett eseménye, a fórumok fóruma, amelyen a tudomány társadalmi érvényének, hatóerejének és jövőjének meghatározása és megvitatása kap teret. Hármas célja: hangsúlyozni a tudomány jelentőségét, társadalmi érvényét, befolyását és felelősségét; megteremteni és folyamatossá tenni a tudományos közösség, a társadalom és a politikai döntéshozók közti párbeszédet; megalapozni az emberiség előtt álló világméretű kihívásokra adható hiteles válaszokat.
A WSF történetében idén új korszak veszi kezdetét. A rendezvény globális jellegét hangsúlyozva a Magyar Tudományos Akadémia javaslatára 2011-től kétévente a világ más és más nagyvárosában kerül sor a találkozóra, a visszatérő helyszín négyévente Budapest lesz. A 2013-as tudóstalálkozónak Rio de Janeiro ad majd otthont.
Forrás: ng.24.hu/MTA