Ajtón túl már nem emlékszünk?

A Notre Dame-i Egyetem pszichológia professzora, Gabriel Radvansky szerint a hasonló emlékezetkiesések oka, hogy áthaladtunk egy ajtón.
Mindannyian tapasztaltuk a frusztrációt, hogy belépünk egy szobába, vagy kilépünk az ajtón, és nem emlékszünk, hogy miért indultunk, mit kerestünk, mit is akartunk csinálni.
Fotó: dreamstime
„Az ajtón való áthaladás az agy számára egy ’eseményhatárt’ jelent. Az agy így választja el egymástól és tárolja a különböző tevékenységek egyes epizódjait” – magyarázza Radvansky.
„Egy másik szobában történt döntés vagy esemény felidézése nehézséget okoz, mert, ahogy kilépünk az ajtón az agy az eseményt már egy rekeszben elzárta.”
A tanulmány nemrég jelent meg a Quarterly Journal of Experimental Psychology nevű pszichológiai szaklapban. Radvansky három kísérletet végzett természetes és virtuális környezetben egyetemi hallgatókkal, akiknek memóriafeladatokat kellett végrehajtaniuk miközben áthaladtak egy szobán, illetve egy ajtón.
Az első kísérletben virtuális környezetben kellett egyik szobából a másikba menniük, kiválasztani egy tárgyat egy asztalról és kicserélni egy másik asztalon lévő tárgyra. Majd ugyanezt a feladatot kellett végrehajtani egy szobán áthaladva a nélkül, hogy átmentek volna egy ajtón.
Radvansky azt állapította meg, hogy az alanyok többet felejtettek, amikor átléptek egy ajtót, mint amikor ugyanazt a távolságot csak a szobán áthaladva tették meg. A kísérlet igazolni látszik a feltevést, hogy az ajtó, egyfajta „esemény határként” akadályozza az emberek azon képességét, hogy összeszedjék a gondolataikat, illetve visszaemlékezzenek azokra a döntéseikre, amelyek egy másik szobában születtek.
A második kísérletben, természetes környezetben egy asztalról tárgyakat kellett dobozokba rejteni és áthaladni egy szobán, avagy ugyanazt a távolságot megtenni egy ajtón keresztül. A természetes környezetben végzett kísérlet megerősítette a virtuális kísérlet eredményét: az ajtó átlépése csökkentette az alanyok emlékezőképességét.
Az utolsó kísérlet azt vizsgálta, hogy az ajtók valóban eseményhatárként működnek, vagy az emlékezés képessége ahhoz a környezethez kapcsolódik, ahol a döntés – ebben az esetben a tárgyak kiválasztása – történt. Korábbi kutatások kimutatták, a környezet befolyásolja a memóriát. Egy bizonyos környezetben elsajátított információra könnyebben visszaemlékszünk, ha ugyanabban a kontextusban idézzük fel. Ebben a részfeladatban a diákok több ajtón áthaladva végül visszajutottak ugyanabba a szobába, ahonnan elindultak. Az eredmény nem javított a diákok emlékezőképességén, ami arra utal, az ajtón áthaladásnak valóban köze van ahhoz, ahogyan az agy elraktározza az emlékeket.
Forrás: medicalpress