Határőr ezerlábúak
Rejtélyes vonalat térképeztek fel az Ausztráliához tartozó Tasmánia szigetének északnyugati részén. Él itt két ezerlábúfaj, amelyek azonban szinte egyáltalán nem lépnek át egymás területére. A találkozásuk „keveredési zónája” 230 kilométer hosszú, de mindenütt keskenyebb, mint 100 méter.
Fotó: Bob Mesibov
A két faj előfordulási helyeinek feltérképezését Robert Mesibov, a Launcestonban lévő Queen Victoria Múzeum és Galéria ezerlábú-szakértője végezte két éven át. Több mint 100 napot töltött terepen, és 350 helyszínt vizsgált meg. Eredményeiről a Zookeys internetes folyóiratban számolt be.
A két ezerlábúfaj tudományos neve Tasmaniosoma hickmanorum és Tasmaniosoma compitale. A nagyjából 15 milliméteres állatok külsőleg nagyon hasonlítanak egymáshpz, és nyilvánvalóan közeli rokonok. Magukat a fajokat is Mesibov fedezte fel: 2010-ben írta le őket, szintén a Zookeys oldalain. Hibrid egyedeket nem találtak a keveredési zónában.
Az állatföldrajzban parapatrikusnak nevezik azokat a fajokat, amelyek elterjedési területe találkozik, de nem vagy alig fedi át egymást. (A nagy területen egymást átfedő fajok a szimpatrikus fajok.) A parapátria jelensége jól ismert nem csupán más ezerlábúaknál, de más szárazföldi állatoknál is szerte a Földön. A parapatrikus határvonalak általában valamilyen földrajzi alakzatot vagy jelenséget követnek, például hegyvonulatok, folyók vagy az évi csapadékmennyiség hirtelen változásának mentén futnak.
A tasmániai esetben azonban az a legfurcsább, hogy a vonal látszólag nem követ semmit. Hegyeken halad le és fel, folyókat keresztez, és nem veszi figyelembe az alapkőzet, a talaj, a növényzet típusait vagy az éghajlati eltéréseket.
Egyelőre nem tudni, hogyan képes a két ezerlábúfaj fenntartani a szigorú határt ilyen hosszú szakaszon. „Nincs ökológiai vagy földrajzi magyarázata ennek a határvonalnak, vagy bármelyik részének. Hosszabb, mint az általam ismert más parapatrikus határok. Ez a 230 kilométer 50 százalékkal hosszabb, mint Anglia és Skócia közös határa. A „határőrizet” pedig sokkal hatékonyabb, mint amire mi, emberek képesek vagyunk. A jelenségnek valamilyen ismeretlen oka lehet, amely a két faj biológiájában rejlik.” – mondja a szakértő.
Az okok felderítését Mesibov más biológusokra hagyja. Ő maga visszatér az új ezerlábúfajok felfedezéséhez – hiszen már eddig is több mint 100 új fajnak adott nevet.
Forrás: eurekalert/ Merkl Ottó