Miksa, Rezső, Edvin2024. október 12., szombat
Tudomány

Alvásra továbbra is szükség van!

National Geographic Magyarország

Vannak közöttünk szerencsések, akik alvás nélkül is frissen tudnak maradni. Egy új kísérlet eredménye azonban arra utal, hogy még ők sem ússzák meg azt az evolúciós csereviszonyt („trade-off”, azaz mindennek ára van), mely gondoskodik az alvás szükségességéről.

Fotó: dreamstime

Egyetlen gén variációja lehetővé teszi, hogy a muslicák kibírjanak 12 órányi alvásmegvonást, és egy ébren töltött éjszaka után is képesek legyenek tanulni, illetve emlékezni a tanultakra. Igaz rájuk viszont az is, hogy érzékenyebben reagálnak a táplálékkészlet ingadozásaira. Élénk viselkedésükről kalandoroknak nevezték el őket – mesélik a Proceedings of the National Academy of Sciences (PNAS) című újságban megjelent cikk szerzői. Marla Sokolowski és vislekedésgenetikus kollégái a torontói Mississauga Egyetemen azt figyelték, hogy a táplálékkereső viselkedésben szerepet játszó „foraging” gén eltérő változataival rendelkező muslicák viselkedése mennyiben tér el egymástól. A „kalandor” változattal rendelkező legyecskék többet termeltek a proteinkináz G (PKG) nevű fehérjéből, és mozgékonyabbak voltak, mint az „ücsörgő” génváltozatúak, akik kevesebb PKG-t termeltek.

Extra képességeik miatt, a kalandoroknak teljesen felül kellene kerekedniük a populációban. A kutatók mégis azt tapasztalták, hogy teljhatalom helyett 30 százalékban ücsörgő típusú legyecskék is jelen voltak abban a populációban, ahol Sokolowski először fedezte fel a két muslicatípust. Ez az arány azzal magyarázható, hogy a kalandorok érzékenyebbek az éhezésre. A legtöbb emberhez hasonlóan az ücsörgő típusú muslicák nehezebben tanulnak egy átvirrasztott éjszaka után, de rövid távú memóriájuk javult 12 órányi élelemmegvonás után. Ezzel szemben, a kalandor legyecskék emlékezőtehetsége romlott, hasonló esetben – állítja Paul Shaw, a cikk társszerzője, a washingtoni St. Louis Egyetem kutatója. Ráadásul, míg az ücsörgők több napnyi éheztetést túléltek, addig a kalandorok nagyrészt elpusztultak 41 óra múlva.

A természetben gyakori, hogy szórványos a táplálék hozzáférhetősége, ami magyarázhatja, hogy miért nem találunk vadon, nagyszámú kalandor típusú muslicát.

Mi, akiknek egy átaludt éjszakára van szükségünk, hogy fittek maradjunk, erőt meríthetünk e kísérlet eredményéből, hiszen akik azt állítják, hogy kevés alvás is elég számukra, valószínűleg kevésbé ellenállóak más területeken.

Forrás: ScienceNews

Hozzászólások

Barátja vagy ellensége a mesterséges intelligencia a kreatív szakmának?

Barátja vagy ellensége a mesterséges intelligencia a kreatív szakmának?

Képzeljünk el egy olyan jövőt, ahol a kreatív szakemberek munkáját a mesterséges intelligencia támogatja és inspirálja. Ez a jövőkép mára valósággá vált, és a hatása máris érezhető.

Hőségnapokon romlik a bombakereső kutyák teljesítménye

Hőségnapokon romlik a bombakereső kutyák teljesítménye

Vannak olyan környezeti hatások, amelyek a bombakereső kutyák szaglását, így oedig a sikeres keresést is gátolják.

Ilyen lesz Draco, a pusztulásra termett műhold

Ilyen lesz Draco, a pusztulásra termett műhold

Az Európai Űrhivatal (ESA) 2027-re tervezi a speciális műhold felbocsátását és tesztjét.

Magyar szakértők segítettek az aszteroidavadász űrszonda fejlesztésében

Magyar szakértők segítettek az aszteroidavadász űrszonda fejlesztésében

A Hera célja a Didymos nevű kettős aszteroida vizsgálata.

Bronzkori sírból derült fény a kefir történetére

Bronzkori sírból derült fény a kefir történetére

A kefir és a belőle készülő sajt népszerű és fontos táplálék volt a múltban, emészthetővé és tartóssá is vált így a tej.

National Geographic 2024. szeptemberi címlap

Előfizetés

A nyomtatott magazinra,
12 hónapra

15 900 Ft

Korábbi számok

National Geographic 2010. januári címlapNational Geographic 2010. februári címlapNational Geographic 2010. márciusi címlapNational Geographic 2010. áprilisi címlapNational Geographic 2010. májusi címlapNational Geographic 2010. júniusi címlapNational Geographic 2010. júliusi címlapNational Geographic 2010. augusztusi címlapNational Geographic 2010. szeptemberi címlapNational Geographic 2010. októberi címlapNational Geographic 2010. novemberi címlapNational Geographic 2010. decemberi címlapNational Geographic 2011. januári címlapNational Geographic 2011. februári címlapNational Geographic 2011. márciusi címlapNational Geographic 2011. áprilisi címlapNational Geographic 2011. májusi címlapNational Geographic 2011. júniusi címlapNational Geographic 2011. júliusi címlapNational Geographic 2011. augusztusi címlapNational Geographic 2011. szeptemberi címlapNational Geographic 2011. októberi címlapNational Geographic 2011. novemberi címlapNational Geographic 2011. decemberi címlapNational Geographic 2012. januári címlapNational Geographic 2012. februári címlapNational Geographic 2012. márciusi címlapNational Geographic 2012. áprilisi címlapNational Geographic 2012. májusi címlapNational Geographic 2012. júniusi címlapNational Geographic 2012. júliusi címlapNational Geographic 2012. augusztusi címlapNational Geographic 2012. szeptemberi címlapNational Geographic 2012. októberi címlapNational Geographic 2012. novemberi címlapNational Geographic 2012. decemberi címlapNational Geographic 2013. januári címlapNational Geographic 2013. februári címlapNational Geographic 2013. márciusi címlapNational Geographic 2013. áprilisi címlapNational Geographic 2013. májusi címlapNational Geographic 2013. júniusi címlapNational Geographic 2013. júliusi címlapNational Geographic 2013. augusztusi címlapNational Geographic 2013. szeptemberi címlapNational Geographic 2013. októberi címlapNational Geographic 2013. novemberi címlapNational Geographic 2013. decemberi címlapNational Geographic 2014. januári címlapNational Geographic 2014. februári címlapNational Geographic 2014. márciusi címlapNational Geographic 2014. áprilisi címlapNational Geographic 2014. májusi címlapNational Geographic 2014. júniusi címlapNational Geographic 2014. júliusi címlapNational Geographic 2014. augusztusi címlapNational Geographic 2014. szeptemberi címlapNational Geographic 2014. októberi címlapNational Geographic 2014. novemberi címlapNational Geographic 2014. decemberi címlapNational Geographic 2015. januári címlapNational Geographic 2015. februári címlapNational Geographic 2015. márciusi címlapNational Geographic 2015. áprilisi címlapNational Geographic 2015. májusi címlapNational Geographic 2015. júniusi címlapNational Geographic 2015. júliusi címlapNational Geographic 2015. augusztusi címlapNational Geographic 2015. szeptemberi címlapNational Geographic 2015. októberi címlapNational Geographic 2015. novemberi címlapNational Geographic 2015. decemberi címlapNational Geographic 2016. januári címlapNational Geographic 2016. februári címlapNational Geographic 2016. márciusi címlapNational Geographic 2016. áprilisi címlapNational Geographic 2016. májusi címlapNational Geographic 2016. júniusi címlapNational Geographic 2016. júliusi címlapNational Geographic 2016. augusztusi címlapNational Geographic 2016. szeptemberi címlapNational Geographic 2016. októberi címlapNational Geographic 2016. novemberi címlapNational Geographic 2016. decemberi címlapNational Geographic 2017. januári címlapNational Geographic 2017. februári címlapNational Geographic 2017. márciusi címlapNational Geographic 2017. áprilisi címlapNational Geographic 2017. májusi címlapNational Geographic 2017. júniusi címlapNational Geographic 2017. júliusi címlapNational Geographic 2017. augusztusi címlapNational Geographic 2017. szeptemberi címlapNational Geographic 2017. októberi címlapNational Geographic 2017. novemberi címlapNational Geographic 2017. decemberi címlapNational Geographic 2018. januári címlapNational Geographic 2018. februári címlapNational Geographic 2018. márciusi címlapNational Geographic 2018. áprilisi címlapNational Geographic 2018. májusi címlapNational Geographic 2018. júniusi címlapNational Geographic 2018. júliusi címlapNational Geographic 2018. augusztusi címlapNational Geographic 2018. szeptemberi címlapNational Geographic 2018. októberi címlapNational Geographic 2018. novemberi címlapNational Geographic 2018. decemberi címlapNational Geographic 2019. januári címlapNational Geographic 2019. februári címlapNational Geographic 2019. márciusi címlapNational Geographic 2019. áprilisi címlapNational Geographic 2019. májusi címlapNational Geographic 2019. júniusi címlapNational Geographic 2019. júliusi címlapNational Geographic 2019. augusztusi címlapNational Geographic 2019. szeptemberi címlapNational Geographic 2019. októberi címlapNational Geographic 2019. novemberi címlapNational Geographic 2019. decemberi címlapNational Geographic 2020. januári címlapNational Geographic 2020. februári címlapNational Geographic 2020. márciusi címlapNational Geographic 2020. áprilisi címlapNational Geographic 2020. májusi címlapNational Geographic 2020. júniusi címlapNational Geographic 2020. júliusi címlapNational Geographic 2020. augusztusi címlapNational Geographic 2020. szeptemberi címlapNational Geographic 2020. októberi címlapNational Geographic 2020. novemberi címlapNational Geographic 2020. decemberi címlapNational Geographic 2021. januári címlapNational Geographic 2021. februári címlapNational Geographic 2021. márciusi címlapNational Geographic 2021. áprilisi címlapNational Geographic 2021. májusi címlapNational Geographic 2021. júniusi címlapNational Geographic 2021. júliusi címlapNational Geographic 2021. augusztusi címlapNational Geographic 2021. szeptemberi címlapNational Geographic 2021. októberi címlapNational Geographic 2021. novemberi címlapNational Geographic 2021. decemberi címlapNational Geographic 2022. januári címlapNational Geographic 2022. februári címlapNational Geographic 2022. márciusi címlapNational Geographic 2022. áprilisi címlapNational Geographic 2022. májusi címlapNational Geographic 2022. júniusi címlapNational Geographic 2022. júliusi címlapNational Geographic 2022. augusztusi címlapNational Geographic 2022. szeptemberi címlapNational Geographic 2022. októberi címlapNational Geographic 2022. novemberi címlapNational Geographic 2022. decemberi címlapNational Geographic 2023. januári címlapNational Geographic 2023. februári címlapNational Geographic 2023. márciusi címlapNational Geographic 2023. áprilisi címlapNational Geographic 2023. májusi címlapNational Geographic 2023. júniusi címlapNational Geographic 2023. júliusi címlapNational Geographic 2023. augusztusi címlapNational Geographic 2023. októberi címlapNational Geographic 2023. novemberi címlapNational Geographic 2023. decemberi címlapNational Geographic 2024. januári címlapNational Geographic 2024. februári címlapNational Geographic 2024. márciusi címlapNational Geographic 2024. áprilisi címlapNational Geographic 2024. májusi címlapNational Geographic 2024. júniusi címlapNational Geographic 2024. júliusi címlapNational Geographic 2024. augusztusi címlapNational Geographic 2024. szeptemberi címlap

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, erősítsd meg a feliratkozásod az e-mailben kapott linkre kattintva!

Kövess minket