Magyar kutató képviseli Közép-Európát!

Az EU tudománypolitikai vezetőinek részvételével zajló Excellence 2012 konferenciára felkérést kapott Vicsek Tamás, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Biológiai Fizikai Tanszékének egyetemi tanára, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja.
Fotó: erc.europa.eu
Az Európai Kutatási Tanács (European Research Council) által megbízott szakemberekből álló bizottság több ezer kutatóból három reprezentánst választott ki, hogy a tudomány kiválóságaival kapcsolatos gondolataikról beszéljenek, és kutatásaik egy szeletét bemutassák a dániai konferencia résztvevőinek, 2012. április 18-20. között. Vicsek Tamás mellett Olivier Bertrand belga nyelvész és Hossam Haick nanotechnológiával foglalkozó izraeli mérnök küldte el videoüzenetét az Aarhusi Egyetemre. A filmet az első plenáris ülés keretében vetítettek április 18-án délután.
Az ELTE kutatója a jelenlegi EU-elnökséget adó Dánia által, a tudományos kiválóság témakörében szervezett Elnökségi Konferencián nemcsak Magyarországot, hanem az egész közép-európai régiót is képviseli. Az Excellence 2012 célja, hogy a kutatáshoz, a felsőoktatáshoz és az innovációhoz kapcsolódó európai álláspontokat bemutassa. A rangos konferencia várhatóan a Horizont 2020 innovációs és kutatási keretprogram megvalósítására is hatással lesz, hiszen a résztvevők között vannak az EU vezető tudománypolitikai szakemberei is.
Vicsek Tamás az első hazai természettudósok között nyerte el a European Research Council (ERC) szenior kutatók számára kiírt kutatási támogatását 2009-ben. A fizikus az interdiszciplináris kategóriában kapott öt évre, összesen 1,3 millió eurós (386 millió forint) támogatást. Az ERC pályázatai világszerte elérhetők, azzal a feltétellel, hogy a forrásokat uniós országokban kell felhasználni.
A professzor jelenleg az élőlények kollektív mozgásával és viselkedésével foglalkozik, a kutatások tárgyát képező rendszerek rendkívül széles spektrumon mozognak; a sejtkultúráktól a madárcsapatokon át a repülő robotokig terjednek. Eddigi eredményeit számos alkalommal közölte a világ vezető tudományos folyóirata, a Nature is. Az akadémikus célja, hogy megalkossa a csoportos mozgás kísérleteivel alátámasztott átfogó elméletét. Kutatócsoportját az ERC, a Magyar Tudományos Akadémia és az ELTE kutatóegyetemi TÁMOP-projektje is támogatja.
Forrás: ELTE/ ERC
A National Geographic Magyarország 2007. júliusi számában olvashatnak intrejút Vicsek Tamással!
Vicsek Tamás videóüzenete: