Farkas, Rodrigó, Wolfgang2020. október 31., szombat
Tudomány

Ünnepel a telekommunikációs hálózatkutatás

National Geographic Magyarország

Húsz éves a BME Nagysebességű Hálózatok Laboratóriuma, az Ericsson kutatási világhálózatának első magyarországi tudományos kompetencia központja.  

A Masat-1 2012. március 29-én készítette a Földről a felvételt

Az egyetemi kutatóhelyet 1992-ben az Ericsson támogatásával alapították, azzal a céllal, hogy korszerű felszereléssel és eszközökkel ideális körülményeket teremtsenek a magas színvonalú kutatómunkának. A Távközlési és Médiainformatikai Tanszék elődjén létrehozott Laboratórium azóta a hazai telekommunikációs hálózatkutatás egyik legfontosabb tudományos műhelyévé fejlődött, melyhez az egyetem más tanszékeiről is csatlakoztak tudósok, hallgatók, szakemberek.

Az elmúlt húsz évben több mint 80 PhD hallgató szerzett tudományos fokozatot itt, 30 technológiai szabadalom, 600 tudományos publikáció, számtalan nemzetközi K+F program (kutatás és fejlesztésés) kapcsolódik a kutatóhelyhez. A Laboratóriumban többek között szélessávú átvitel, mobil kapcsolatok és optikai hálózat kutatásával foglalkoznak, de futnak projektek a jövő internet architektúráinak modellezésére is. A kutatásokban résztvevő hallgatók és doktoranduszok gyakorlati tudással felvértezett, képzett szakemberként kerülnek ki a munkaerőpiacra, így a laboratóriumnak kiemelkedő szerepe van a hazai mérnökutánpótlásban. Az Ericsson Magyarország a telekommunikációs ipar egyik legnagyobb munkáltatójaként 1700 munkatársat, köztük 1200, kifejezetten K+F tevékenységet végző mérnököt foglalkoztat, így számára is nélkülözhetetlen a csúcstechnológiák alkalmazásában jártasságot szerzett fiatal diplomás munkaerő.

A Masat-1 2012. május 2-án készített felvétele a Földről

A vállalat 1992-ben indatotta laboratóriumát a nagysebességű hálózatkutatás előmozdítására. Az Ericsson ezzel a lépéssel alapozta meg együttműködését a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemmel, amit aztán újabb egyetemi kooperációk követtek. Az elmúlt húsz évben három további technológiai kutatólaboratórium létesült a BME-n és az ELTE-n, csatlakozva az Ericsson globális tudáshálózatához.

Pálinkás József, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke elmondta: „A Magyar Tudományos Akadémia valamennyi rendelkezésére álló eszközzel támogatja kutatóközpontjai, a felsőoktatási intézmények és az innovatív gazdasági vállalkozások között létrejövő kapcsolatokat, hiszen az iparban hasznosuló kutatási eredmények szervesen nőnek ki a felfedező kutatásokból, és egyedül a korszerű, minőségi kutatással összefonódott felsőoktatási rendszer képes a tudásalapú gazdaság számára innovatív munkaerőt kibocsátani.”

Charlotte Karlsson, az Ericsson Magyarország K+F központjának vezetője és Péceli Gábor a BME rektora a vállalat és az egyetem közös kutatási programjairól, a tovább együttműködés lehetőségeiről beszélt. Charlotte Karlsson a sajtótájékoztatón elmondta: „Az Ericsson Magyarország és a hazai egyetemek (BME, ELTE) közötti együttműködés példája kíván lenni a modern műszaki felsőoktatás támogatása iránt elkötelezett cég és a XXI. század ipari és piaci kihívásai felé nyitott, a nemzetközi trendeket ismerő és azok irányában nyitott felsőoktatási intézmény kapcsolatának.”

Az Ericsson és a Műegyetem ipari-egyetemi kooperációja nemrég egy fontos, tudománytörténeti jelentőségű projektet hívott létre: februárban bocsátották fel Magyarország első műholdját, a Masat-1-et, melyet az egyetem hallgatói és doktoranduszai alkottak meg. A munka egy része az Ericsson Komplex Hardverfejlesztő Laboratóriumában folyt. A sajtótájékoztatón a Masat is üdvözölte a 20 éves laboratóriumot, és elküldte legfrissebb felvételeit a Földről.

Forrás: ng.24.hu


Hozzászólások

Robothalak segítségével vizsgálták a halrajokat

Robothalak segítségével vizsgálták a halrajokat

Robothalak segítségével vizsgálták a rajban úszó halak

A Naprendszer egyik legérdekesebb aszteroidája

A Naprendszer egyik legérdekesebb aszteroidája

A mintegy 225 kilométer széles 16 Psyche a Mars és a Jupiter közötti fő kisbolygóöv egyik legnagyobb objektuma.

Új pályaadatok születtek az Apophis kisbolygóról

Új pályaadatok születtek az Apophis kisbolygóról

A kisbolygó a jövőben több alkalommal is elhalad a Föld közelében, a kérdés az, hogy ezek mennyire lesznek közeliek.

Mesterséges intelligencia fedezett fel egy új krátert a Marson

Mesterséges intelligencia fedezett fel egy új krátert a Marson

A NASA által használt mesterséges intelligencia (MI) az első, amely hasonló eredményt ért el.

Európa is részt vesz a Hold körüli űrállomás megépítésében

Európa is részt vesz a Hold körüli űrállomás megépítésében

Az Egyesült Államok az Artemis-program keretében egy olyan űrállomást is létre akar hozni a Holdnál, amely támogatni tudja a későbbi missziókat.

National Geographic 2020. októberi címlap

Előfizetés

A nyomtatott magazinra,
12 hónapra

9 960 Ft

Korábbi számok

National Geographic 2010. januári címlapNational Geographic 2010. februári címlapNational Geographic 2010. márciusi címlapNational Geographic 2010. áprilisi címlapNational Geographic 2010. májusi címlapNational Geographic 2010. júniusi címlapNational Geographic 2010. júliusi címlapNational Geographic 2010. augusztusi címlapNational Geographic 2010. szeptemberi címlapNational Geographic 2010. októberi címlapNational Geographic 2010. novemberi címlapNational Geographic 2010. decemberi címlapNational Geographic 2011. januári címlapNational Geographic 2011. februári címlapNational Geographic 2011. márciusi címlapNational Geographic 2011. áprilisi címlapNational Geographic 2011. májusi címlapNational Geographic 2011. júniusi címlapNational Geographic 2011. júliusi címlapNational Geographic 2011. augusztusi címlapNational Geographic 2011. szeptemberi címlapNational Geographic 2011. októberi címlapNational Geographic 2011. novemberi címlapNational Geographic 2011. decemberi címlapNational Geographic 2012. januári címlapNational Geographic 2012. februári címlapNational Geographic 2012. márciusi címlapNational Geographic 2012. áprilisi címlapNational Geographic 2012. májusi címlapNational Geographic 2012. júniusi címlapNational Geographic 2012. júliusi címlapNational Geographic 2012. augusztusi címlapNational Geographic 2012. szeptemberi címlapNational Geographic 2012. októberi címlapNational Geographic 2012. novemberi címlapNational Geographic 2012. decemberi címlapNational Geographic 2013. januári címlapNational Geographic 2013. februári címlapNational Geographic 2013. márciusi címlapNational Geographic 2013. áprilisi címlapNational Geographic 2013. májusi címlapNational Geographic 2013. júniusi címlapNational Geographic 2013. júliusi címlapNational Geographic 2013. augusztusi címlapNational Geographic 2013. szeptemberi címlapNational Geographic 2013. októberi címlapNational Geographic 2013. novemberi címlapNational Geographic 2013. decemberi címlapNational Geographic 2014. januári címlapNational Geographic 2014. februári címlapNational Geographic 2014. márciusi címlapNational Geographic 2014. áprilisi címlapNational Geographic 2014. májusi címlapNational Geographic 2014. júniusi címlapNational Geographic 2014. júliusi címlapNational Geographic 2014. augusztusi címlapNational Geographic 2014. szeptemberi címlapNational Geographic 2014. októberi címlapNational Geographic 2014. novemberi címlapNational Geographic 2014. decemberi címlapNational Geographic 2015. januári címlapNational Geographic 2015. februári címlapNational Geographic 2015. márciusi címlapNational Geographic 2015. áprilisi címlapNational Geographic 2015. májusi címlapNational Geographic 2015. júniusi címlapNational Geographic 2015. júliusi címlapNational Geographic 2015. augusztusi címlapNational Geographic 2015. szeptemberi címlapNational Geographic 2015. októberi címlapNational Geographic 2015. novemberi címlapNational Geographic 2015. decemberi címlapNational Geographic 2016. januári címlapNational Geographic 2016. februári címlapNational Geographic 2016. márciusi címlapNational Geographic 2016. áprilisi címlapNational Geographic 2016. májusi címlapNational Geographic 2016. júniusi címlapNational Geographic 2016. júliusi címlapNational Geographic 2016. augusztusi címlapNational Geographic 2016. szeptemberi címlapNational Geographic 2016. októberi címlapNational Geographic 2016. novemberi címlapNational Geographic 2016. decemberi címlapNational Geographic 2017. januári címlapNational Geographic 2017. februári címlapNational Geographic 2017. márciusi címlapNational Geographic 2017. áprilisi címlapNational Geographic 2017. májusi címlapNational Geographic 2017. júniusi címlapNational Geographic 2017. júliusi címlapNational Geographic 2017. augusztusi címlapNational Geographic 2017. szeptemberi címlapNational Geographic 2017. októberi címlapNational Geographic 2017. novemberi címlapNational Geographic 2017. decemberi címlapNational Geographic 2018. januári címlapNational Geographic 2018. februári címlapNational Geographic 2018. márciusi címlapNational Geographic 2018. áprilisi címlapNational Geographic 2018. májusi címlapNational Geographic 2018. júniusi címlapNational Geographic 2018. júliusi címlapNational Geographic 2018. augusztusi címlapNational Geographic 2018. szeptemberi címlapNational Geographic 2018. októberi címlapNational Geographic 2018. novemberi címlapNational Geographic 2018. decemberi címlapNational Geographic 2019. januári címlapNational Geographic 2019. februári címlapNational Geographic 2019. márciusi címlapNational Geographic 2019. áprilisi címlapNational Geographic 2019. májusi címlapNational Geographic 2019. júniusi címlapNational Geographic 2019. júliusi címlapNational Geographic 2019. augusztusi címlapNational Geographic 2019. szeptemberi címlapNational Geographic 2019. októberi címlapNational Geographic 2019. novemberi címlapNational Geographic 2019. decemberi címlapNational Geographic 2020. januári címlapNational Geographic 2020. februári címlapNational Geographic 2020. márciusi címlapNational Geographic 2020. áprilisi címlapNational Geographic 2020. májusi címlapNational Geographic 2020. júniusi címlapNational Geographic 2020. júliusi címlapNational Geographic 2020. augusztusi címlapNational Geographic 2020. szeptemberi címlapNational Geographic 2020. októberi címlap

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, erősítsd meg a feliratkozásod az e-mailben kapott linkre kattintva!

Kövess minket