A Karib-tenger rablócápái

Rablócápák gyülekezése 2009 nyarán                               Fotó: Proyecto Domino

A ma élő legnagyobb méretű halfaj, a rablócápa (Rhincodon typus), a nyíltvizek magányos behemótja. Mivel a hatalmas, planktonevő –  „csak” mintegy 12 méteres – óriáscápánál is nagyobb, 18 méter testhosszúságú, ezért angolul „bálna cápa” (Whale Shark) névvel illetik. Nyíltvízi életmódja miatt trópusi, szubtrópusi óceánokban élő egyedszámukat nehéz megbecsülni. 2010-ben sérülékeny fajként felkerült a nemzetközi vörös listára.

Legalább nyolc partközeli trópusi gyülekezőhelyéről tudnak, ahol néhány tucat is összegyűlhet, hogy ott az időszakosan nagy mennyiségű, a vizet zöldre színező zoo-planktonból táplálkozzanak. A halászok már régóta tudták, hogy a Yucatán-félszigetnél tömegesen bukkannak fel, de 2002-ben már a kutatók is kezdtek foglalkozni a jelenséggel.
A Mexikói kormány természetvédelmi programjának munkatársai, repülőgépes megfigyelések közben, 2009 nyarán elképesztő gyülekezést regisztráltak. Az Afuera nevű, (3 km x 6 km) nyílt tengeri területen 420 példány táplálkozott egyszerre, 220 példányt sikerült is lefényképezni. Az atlanta-i Georgia Aquarium munkatársaival a jelenség nyomába eredtek és eredményüket a PLOS ONE biológiai szakfolyóiratban közölték.

A cápák megjelölése                                                      Fotó: John Tyminski

A cápák számolását 2003 óta minden évben megszervezték, és a Yucatán-félsziget körül a nyári időszakban, néhány naponta repülőgépes bejárást tettek. Ha cápagyülekezést regisztráltak, csónakokkal ismét megközelítették a GPS-koordináták alapján beazonosított tengerrészt és búvárok segítségével tenger alatti számolást is végeztek. Az egyedeket lehetőség szerint, a hátuszonyuk tövén acél jelöléssel látták el, így nyomon tudták követni mozgásukat is. A táplálkozó helyekről vett planktonmintákat formalinban tartósították. A vizsgálat során kiderült, hogy a rablócápák elsősorban rákalapú zoo-planktont fogyasztottak, aminek tömegéhez viszonyított energiatartalma lényegesen nem különbözött a begyűjtött halikra alapú planktonétól, ám az Afuerán gyűjtött minta sokkal sűrűbb volt, mint a többi, így azonos idő alatt több mint kétszer annyi energiát fogyaszthattak el az itt táplálkozó cápák.

A Mexikói-öböl vizsgált részén, 2006-ban összesen 480 példányt láttak, 2007-ben alig néhányat, 2008-ban 140-et, 2009-ben 910-et. Már tízes mennyiségű óriási rablócápa is lenyűgöző látvány, de míg a korábbi években számuk egy adott helyen, mindig 100 alatt maradt, 2009-ben elérte a több százat, de a maximumot, az említett 420-at, augusztus közepén látták.

A gyülekezés okának kiderítésében a DNS vizsgálatok segítettek. Az öbölből összegyűjtött biomassza mitokondriális DNS elemzése kimutatta, hogy az úszó plankton túlnyomórészt egyetlen halfaj, a kis tonhal ikráját tartalmazza. A cápaóriások ezen halfaj szaporodási ciklusával összhangban gyülekeztek. A tonhalak olyan mennyiségben jelentek meg Afuerában, hogy ikrájuk több száz hatalmas cápa élelmét biztosította hetekig, és elegendő volt arra is, hogy maguk a tonhalak elérjék a szükséges egyedszámot. Az előzetes DNS adatok sikerén felbuzdulva a Georgia Akvárium munkatársai az Emory-i Egyetemmel együttműködve, megkezdték a rablócápa teljes DNS állományának, genomjának szekvenálását is, hogy még több adatot gyűjtsenek a cápák bioszférában betöltött szerepéről.

Írta: Zeke Tamás