Aki a pszichopaták álarca mögé néz

Aina Gullhaugen, norvég pszichológus
Fotó: Ole Morten Melgår

A pszichopatákról írt eddigi tanulmányok, főleg az antiszociális magatartásról és az empátia teljes hiányáról írtak, a betegek korábbi élményeit nem tanulmányozták, állapotukat biológiai eredetűnek és gyógyíthatatlannak tartották.
Aina Gullhaugen, a Norvég Tudományegyetem kutatója szerint az ilyen betegek állapota azonban nem feltétlenül végleges. A pszichopaták kezelése során Gullhaugen úgy találta, tapasztalatai sok esetben nem egyeznek az iskolapéldákkal, ezért A bárányok hallgatnak című filmben szereplő Clarice Starling FBI ügynökhöz hasonlóan ő is “beleásta” magát a pszichopaták elméjébe.
A film Hannibal Lecterről, a világ talán legismertebb kitalált pszichopatájáról szól, és remekül mutatja meg a hideg, érzelemmentes álarcot, amely mögé a sorozatgyilkos elzár minden gyengédséget, fájdalmat, együttérzést. A film alapjául szolgáló könyv szerzője, Thomas Harris bemutatja, milyen gyermekkori élmények formálták Hannibalt. Gullhaugen úgy gondolja, az ilyen hatásokból fakadó tünetek kezelhetőek.
A norvég fegyházak lakóival folytatott beszélgetések és meglévő tanulmányok alapján hasonlította össze Hannibal jellemét, valódi esetekkel és arra jutott, hogy a legkegyetlenebb bűnelkövetőket gyermekkorukban gondviselőik rendszeresen, fizikailag vagy lelkileg bántalmazták. A kutató szerint a betegek későbbi kegyetlensége nem más, mint e gyermekkori sérülésekre adott rossz válasz.

A pszichopaták tanulmányozása során vizsgálták az alanyok különböző képek láttán jelentkező azon fiziológiai reakcióit, melyek eltérnek a lelkileg egészséges emberek automatikus válaszaitól. Például, ha békét és nyugalmat sugárzó fotók után egy fegyver látványa nem vált ki érzelmet, előfordulhat, hogy valaki olyan környezetben nőtt fel, ahol a fegyver látványa mindennapos jelenség, sőt a túléléshez éppen a hideg, érzelemmentes viselkedés a legjobb stratégia, bár ezek után még további vizsgálatok is szükségesek.

Gullhaugen új eredményei szerint a pszichopatáknak is van belső igényük személyes, közeli kapcsolatokra, de képtelenek kialakítani ezeket. Az ilyen betegek gyermekkorában mindig szélsőséges nevelési módszerek érvényesültek: vagy teljesen közönyös, vagy szigorú szabályokhoz kötött, de érzelmileg üres családi háttér vette körül őket. Ez is jól mutatja, hogy viselkedésük nem független a gyermekkori tapasztalatoktól, ennek felismerése segíthet kezelésükben is.

A kutató pszichiáter végső konklúziója, hogy a betegség oka nem vezethető vissza egyetlen tényezőre. A genetika és a nevelés egymásra hatva formálja a személyiséget, önmagában azonban egyik sem magyarázza a pszichopaták viselkedését. A kutatási eredmények azt mutatják, újfajta módszerre van szükség a diagnosztizálásban és a kezelésben. Ez nem jelenti azt, hogy mindenki gyógyítható, és egészségesen visszakerülhet a társadalomba, de a kezelés csökkentheti a visszaesés kockázatát.

Forrás: ScienceDaily