Illés, Margaréta2024. július 20., szombat
Tudomány

Sikeres éjszaka a tudománnyal!

National Geographic Magyarország

Idén, szeptember 28-án, a Kutatók Éjszakáján a vidéki helyszíneken a tavalyinál átlagosan 20 százalékkal többen vettek részt, a fővárosban pedig, körülbelül tizenkétezer látogató fordult meg, 36 helyszínen.

A Kutatók Éjszakája rendezvénysorozat elérte célját: egyre többen kíváncsiak arra, hogy kik azok az emberek, akik a napi életünket meghatározó dolgokat megtervezik, fejlesztik, tökéletesítik, vagy épp a minőségét ellenőrzik. Ezen a különleges éjszakán a tudomány segítségével ismét számos érdekességet tudhattunk meg a bennünket körülvevő világról.

Az ELTE Sokszínű beszédtudomány programján többek között rövid hangfelvételek alapján kellett kitalálni, mi lehet a magyarul beszélő alany anyanyelve, de a spektogramot, hangszínképet is lehetett tanulmányozni.

A gödöllői Szent István Egyetem Pókok és emberek című programja minden korcsoportot megmozgatott: legfiatalabb és legbátrabb „póksimogató” egy alig több mint egy éves kislány volt. Az egyetem laborjaiban humán  DNS-t is izolálhattak az érdeklődök, és saját DNS-üket egy kis csepp alakú üvegcsében egy nyakláncra felfűzve vihették haza. A „helyszínelős” programok egyébként mindenütt nagy sikert arattak. Szarvason a Halászati és Öntözési Kutatóintézet több mint 600 literes akváriumában, máskor nem látható halakat mutatta be, mint a barramundit, vagy nílusi tilápiát és persze a különleges tokféléket. A Corvinus Egyetemen az Illóolajok, házi parfümkészítés című program volt a legnépszerűbb. Az Óbudai Egyetem 77 programja 7 helyszínen zajlott, a legnépszerűbbnek a tésztahíd bemutatása, teherbírásának mérése, és terheléses törése bizonyult. A Budapesti Műszaki Egyetemen kiderült, hogy több ezer különböző mikroba törzset – gombákat, baktériumokat – őriznek kémcsövekben az egyetemen, hogy bármikor elővehessék és továbbtenyésszék őket, így segítségükkel gyógyszereket, sajtokat vagy akár sört gyárthassanak.

A további programokon kiderült például, mik a 3D technika fizikai alapjai, hogy mit keresnek a klónok a növénytermesztésben, mi a bluebox technika háttere, vagy, hogy hogyan működik a fogfehérítés, de megtanulhattunk évgyűrűt olvasni is. Emellett szinte minden helyszínen látványos fizikai és kémiai kísérletekkel készültek a szervezők.

Növénykórtan laborban DNS-t lehetett izolálni növényekből, és különböző vírusokkal ismerkedni.

A látogatók összetételében a fiatalok aránya ismét nőtt a tavalyihoz képest, de idén is érkeztek családok, és képviseltette magát az idősebb korosztály is. Az egyetemista és 26-40 évesek voltak a legaktívabb. Sok diák, iskolás csoporttal, szervezetten érkezett a budapesti és vidéki eseményekre. A regisztrációs programok szinte minden helyszínen száz százalékos telítettséggel zajlottak. Idén a benyomások szerint a tavalyinál többen érkeztek előre megtervezett menetrenddel, céltudatosan keresve a programokat.

Országos szinten 2006 és 2011 között háromezerről közel negyvenötezerre nőtt a látogatók száma. 2012-ben 29 város 60 intézménye nyitotta meg kapuit, s a szervezők becslése szerint több, mint ötvenezer látogató volt kíváncsi a kutatók munkájára. Ennyien tapasztalhatták meg, hogy a gyakran rejtélyes munkát végző kutatók is emberek, akik közvetlen stílusban, segítőkész módon és humorral beszélnek választott szakmájukról.

A Kutatók Éjszakája (Researchers’ Night) az Európai Bizottság kezdeményezésére és támogatásával Európa-szerte megrendezett népszerű fesztivál. Az eseményt 2005 óta évente minden év szeptemberének negyedik péntekén rendezik meg. Az eseménysorozatot partnereivel karöltve immár hetedik alkalommal szervezte a Tempus Közalapítvány, és idén harmadízben a Bay Zoltán Alkalmazott Kutatási Közhasznú Nonprofit Kft. is társszervezője az eseménynek.

Forrás: ng.24.hu; Fotók: Kutatók Éjszakája

Hozzászólások

Nem ugrált jókedvében az óriás őskenguru

Nem ugrált jókedvében az óriás őskenguru

A kövületek új, összehasonlító vizsgálata alapján úgy tűnik, eddig nem voltak helyesek az elképzeléseink az állat mozgásáról.

Szalamandraféle óriás volt a csúcsragadozó a dinók kora előtt

Szalamandraféle óriás volt a csúcsragadozó a dinók kora előtt

Mintegy 40 millió évvel a dinoszauruszok kialakulása előtt egy óriási méretű, szalamandrára hasonlító csúcsragadozó tartotta rettegésben a mai Namíbia területén.

Ennek a dinoszaurusznak zöldek a csontjai

Ennek a dinoszaurusznak zöldek a csontjai

A Gnatalie nevű példány egy Los Angeles-i múzeumban lesz megtekinthető.

Új módszer segíthet a ruhaneműk újrahasznosításában

Új módszer segíthet a ruhaneműk újrahasznosításában

A kidobált ruházati termékek kevesebb mint fél százalékát hasznosítjuk újra, ez pedig elképesztően szennyezővé teszi a textil- és divatipart.

Több mint 6000 éve létezik popcorn

Több mint 6000 éve létezik popcorn

Könnyen elképzelhetjük, hogy először a véletlennek köszönhetően döbbentek rá elődeink a kukoricapattogtatás előnyeire.

National Geographic 2024. júliusi címlap

Előfizetés

A nyomtatott magazinra,
12 hónapra

15 900 Ft

Korábbi számok

National Geographic 2010. januári címlapNational Geographic 2010. februári címlapNational Geographic 2010. márciusi címlapNational Geographic 2010. áprilisi címlapNational Geographic 2010. májusi címlapNational Geographic 2010. júniusi címlapNational Geographic 2010. júliusi címlapNational Geographic 2010. augusztusi címlapNational Geographic 2010. szeptemberi címlapNational Geographic 2010. októberi címlapNational Geographic 2010. novemberi címlapNational Geographic 2010. decemberi címlapNational Geographic 2011. januári címlapNational Geographic 2011. februári címlapNational Geographic 2011. márciusi címlapNational Geographic 2011. áprilisi címlapNational Geographic 2011. májusi címlapNational Geographic 2011. júniusi címlapNational Geographic 2011. júliusi címlapNational Geographic 2011. augusztusi címlapNational Geographic 2011. szeptemberi címlapNational Geographic 2011. októberi címlapNational Geographic 2011. novemberi címlapNational Geographic 2011. decemberi címlapNational Geographic 2012. januári címlapNational Geographic 2012. februári címlapNational Geographic 2012. márciusi címlapNational Geographic 2012. áprilisi címlapNational Geographic 2012. májusi címlapNational Geographic 2012. júniusi címlapNational Geographic 2012. júliusi címlapNational Geographic 2012. augusztusi címlapNational Geographic 2012. szeptemberi címlapNational Geographic 2012. októberi címlapNational Geographic 2012. novemberi címlapNational Geographic 2012. decemberi címlapNational Geographic 2013. januári címlapNational Geographic 2013. februári címlapNational Geographic 2013. márciusi címlapNational Geographic 2013. áprilisi címlapNational Geographic 2013. májusi címlapNational Geographic 2013. júniusi címlapNational Geographic 2013. júliusi címlapNational Geographic 2013. augusztusi címlapNational Geographic 2013. szeptemberi címlapNational Geographic 2013. októberi címlapNational Geographic 2013. novemberi címlapNational Geographic 2013. decemberi címlapNational Geographic 2014. januári címlapNational Geographic 2014. februári címlapNational Geographic 2014. márciusi címlapNational Geographic 2014. áprilisi címlapNational Geographic 2014. májusi címlapNational Geographic 2014. júniusi címlapNational Geographic 2014. júliusi címlapNational Geographic 2014. augusztusi címlapNational Geographic 2014. szeptemberi címlapNational Geographic 2014. októberi címlapNational Geographic 2014. novemberi címlapNational Geographic 2014. decemberi címlapNational Geographic 2015. januári címlapNational Geographic 2015. februári címlapNational Geographic 2015. márciusi címlapNational Geographic 2015. áprilisi címlapNational Geographic 2015. májusi címlapNational Geographic 2015. júniusi címlapNational Geographic 2015. júliusi címlapNational Geographic 2015. augusztusi címlapNational Geographic 2015. szeptemberi címlapNational Geographic 2015. októberi címlapNational Geographic 2015. novemberi címlapNational Geographic 2015. decemberi címlapNational Geographic 2016. januári címlapNational Geographic 2016. februári címlapNational Geographic 2016. márciusi címlapNational Geographic 2016. áprilisi címlapNational Geographic 2016. májusi címlapNational Geographic 2016. júniusi címlapNational Geographic 2016. júliusi címlapNational Geographic 2016. augusztusi címlapNational Geographic 2016. szeptemberi címlapNational Geographic 2016. októberi címlapNational Geographic 2016. novemberi címlapNational Geographic 2016. decemberi címlapNational Geographic 2017. januári címlapNational Geographic 2017. februári címlapNational Geographic 2017. márciusi címlapNational Geographic 2017. áprilisi címlapNational Geographic 2017. májusi címlapNational Geographic 2017. júniusi címlapNational Geographic 2017. júliusi címlapNational Geographic 2017. augusztusi címlapNational Geographic 2017. szeptemberi címlapNational Geographic 2017. októberi címlapNational Geographic 2017. novemberi címlapNational Geographic 2017. decemberi címlapNational Geographic 2018. januári címlapNational Geographic 2018. februári címlapNational Geographic 2018. márciusi címlapNational Geographic 2018. áprilisi címlapNational Geographic 2018. májusi címlapNational Geographic 2018. júniusi címlapNational Geographic 2018. júliusi címlapNational Geographic 2018. augusztusi címlapNational Geographic 2018. szeptemberi címlapNational Geographic 2018. októberi címlapNational Geographic 2018. novemberi címlapNational Geographic 2018. decemberi címlapNational Geographic 2019. januári címlapNational Geographic 2019. februári címlapNational Geographic 2019. márciusi címlapNational Geographic 2019. áprilisi címlapNational Geographic 2019. májusi címlapNational Geographic 2019. júniusi címlapNational Geographic 2019. júliusi címlapNational Geographic 2019. augusztusi címlapNational Geographic 2019. szeptemberi címlapNational Geographic 2019. októberi címlapNational Geographic 2019. novemberi címlapNational Geographic 2019. decemberi címlapNational Geographic 2020. januári címlapNational Geographic 2020. februári címlapNational Geographic 2020. márciusi címlapNational Geographic 2020. áprilisi címlapNational Geographic 2020. májusi címlapNational Geographic 2020. júniusi címlapNational Geographic 2020. júliusi címlapNational Geographic 2020. augusztusi címlapNational Geographic 2020. szeptemberi címlapNational Geographic 2020. októberi címlapNational Geographic 2020. novemberi címlapNational Geographic 2020. decemberi címlapNational Geographic 2021. januári címlapNational Geographic 2021. februári címlapNational Geographic 2021. márciusi címlapNational Geographic 2021. áprilisi címlapNational Geographic 2021. májusi címlapNational Geographic 2021. júniusi címlapNational Geographic 2021. júliusi címlapNational Geographic 2021. augusztusi címlapNational Geographic 2021. szeptemberi címlapNational Geographic 2021. októberi címlapNational Geographic 2021. novemberi címlapNational Geographic 2021. decemberi címlapNational Geographic 2022. januári címlapNational Geographic 2022. februári címlapNational Geographic 2022. márciusi címlapNational Geographic 2022. áprilisi címlapNational Geographic 2022. májusi címlapNational Geographic 2022. júniusi címlapNational Geographic 2022. júliusi címlapNational Geographic 2022. augusztusi címlapNational Geographic 2022. szeptemberi címlapNational Geographic 2022. októberi címlapNational Geographic 2022. novemberi címlapNational Geographic 2022. decemberi címlapNational Geographic 2023. januári címlapNational Geographic 2023. februári címlapNational Geographic 2023. márciusi címlapNational Geographic 2023. áprilisi címlapNational Geographic 2023. májusi címlapNational Geographic 2023. júniusi címlapNational Geographic 2023. júliusi címlapNational Geographic 2023. augusztusi címlapNational Geographic 2023. októberi címlapNational Geographic 2023. novemberi címlapNational Geographic 2023. decemberi címlapNational Geographic 2024. januári címlapNational Geographic 2024. februári címlapNational Geographic 2024. márciusi címlapNational Geographic 2024. áprilisi címlapNational Geographic 2024. májusi címlapNational Geographic 2024. júniusi címlapNational Geographic 2024. júliusi címlap

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, erősítsd meg a feliratkozásod az e-mailben kapott linkre kattintva!

Kövess minket