Nanoanyag egy ókori festékből

Az ötezer éves, egyiptomi kéknek nevezett színezőanyag összetételének ismeretében a mai tudósok egy újfajta, korszerű technológiában felhasználható nanoanyagot fejleszthetnek ki – tették közzé a Journal of American Chemical Society című folyóiratban.
Nut égistennőt ábrázoló papiruszkép
Fotó: dreamstime
Az egyiptomi kék a legelső mesterséges festék, amit az egyiptomiak készítettek az Óbirodalom idején, és tőlük több nép is átvette a Földközi-tenger térségben. Az ókori rómaiak körében – így Pompejiben – igen divatos volt, szobrok, sírok és festmények készítésénél egyaránt használták. Az élénk szín szépségét és hatását elemző vegyészeknek sikerült kimutatniuk eredetét: az anyag vegyi összetétele kalcium-réz-szilikát.
Tina T. Salguero, a Georgiai Egyetem kémiai tanszékének professzora munkatársaival felfedezte, hogy a festék összetevői olyan vékony nanolemezekké hasadnak szét, amelyekből több ezer elhelyezhető lenne egy emberi hajszálon. A lemezecskék az emberi szem számára láthatatlan infravörös sugarakat bocsátanak ki, olyanokat mint a távirányítók amikor tévékészülékekkel gépkocsiajtó-zárakkal kommunikálnak.
A kutatók arra a következtetésre jutottak, hogy a kalcium-réz-szilikátból kiindulva olyan anyagokat állíthatnak elő, amelyeknek hasznát vehetnék orvosi képalkotó berendezésekben, távirányító egységekben, biztonsági tintákban.
Az Európai Bizottság meghatározása szerint a nanoanyag olyan anyag, amelyben a fő alkotóelemek valamelyik mérete a méter egymilliomod részének az ezredrészétől a méter egymilliomod részének a tizedéig terjedő tartományba esik.
Forrás: MTI