Örökifjú farkaskutatók

A feladat ugyanakkor nem lehetetlen. David Mech (ejtsd: Mícs) professzor évtizedeken át minden nyarat a kanadai Ellesmere-szigeten töltött. Közvetlenül egy sarki farkas család odúja mellé verte fel a sátrát, és fáradhatatlanul gyűjtötte az adatait a farkasok társas kapcsolatairól, területhasználatáról, vadászatáról. Tapasztalait A sarki farkas – Tíz éven át a falkával című könyvében adta közre. A farkasok megszokták a jelenlétét, a kutató pedig nem befolyásolta a viselkedésüket, nem lépett velük kapcsolatba.

David Mech terepi farkaskutató egy farkaskölyökkel a kezében, 2010-ben, Budapesten.

Mech vállalkozása azért lehetett sikeres, mert a sarki farkasok barátságos alfajnak számítanak. A zord tundrán alig jár ember. A sűrűbben lakott területeken viszont évezredek óta irtják a farkasokat, így csak a kifejezetten emberkerülők maradhattak életben. Kedvezőtlen ez a viselkedés annak, aki a farkasok közelében szeretne lenni. Maradt azonban egy lehetőség, amivel leküzdhető a „homofóbia”: ha a kisfarkasokat szemkinyílás előtt elveszik anyjuktól, és cumisüveggel nevelik, megkedveli nevelőjét, és az idegenektől való félelme is jelentősen csökken. Ez viszont azzal jár, hogy a farkas konfliktushelyzetben sem fog félni az embertől, olyannyira nem, hogy jelentéktelennek tűnő sérelmeket is kész erőszakkal megtorolni. A megszelídített farkasokat ezért elzárva kell tartani, és csak az mehet közéjük, aki nagyon jól ismeri az állatok viselkedését, el tudja kerülni a konfliktushelyzeteket és időben felismeri a közelgő veszélyt. Mindez egyáltalán nem könnyű, főként, ha egy egész falkával, 4-5 vagy még több állattal számolunk.

Werner Freund és egyik farkasa.

Igen figyelemreméltó az az ember, aki idén tavasszal töltötte be a nyolcvanadik életévét, és még mindig szívesen lép be farkasai kifutójába. Werner Freund 1933-ban született Németországban. Kertészként majd határőrként dolgozott, 1964-től pedig expedíciókat vezetett a világ minden tájára. Tapasztalata, ereje, ügyessége és merészsége is adott volt ahhoz, hogy vadállatokkal foglalkozzon. 1972-ben alapította meg farkasparkját a francia határhoz közeli Merzig városában.

Az elmúlt 40 évben 70 állatot nevelt fel, jelenleg hat falkában mintegy harminc farkasa él itt. A Wolfpark ingyenesen látogatható, és nem ritka, hogy a vendégek magával Freunddal is összefutnak. Virányi Zsófiával és Belényi Beával éppen tíz évvel ezelőtt jártunk a parkban, amikor arra készültünk, hogy kutatási célokra magunk is létrehozzunk egy hasonló létesítményt. Freundot a tapasztalatairól faggattuk, és azután megnéztük, lefényképeztük hogyan mozog a farkasai között. Nem mintha követni szerettük volna: felkészülten érkeztünk, hiszen Freund Farkasember című könyve magyarul is kapható volt, és ebből fehéren-feketén kiderült, hogy Freund útja számunkra nem járható. Ő olyan szerepet adott magának a farkasfalkában, amilyenhez nekünk képességünk, tapasztalatunk is hiányzott.

A fogságban élő farkasok viszonylag szigorú dominancia-hierarchia kialakításával igyekeznek rendezni a felmerülő ellentéteket, vagyis a falka élén álló egyedek korlátozzák, irányítják az alárendeltek viselkedését, egyebek mellett megszabják, mikor férhetnek hozzá a táplálékhoz.

Freund elhatározta, hogy a falkáiban az alfa, vagyis a csúcsvezető szerepét tölti be, és ezért maga osztja szét a falkához bevitt állattetemeket is. Kifejlett és éhes farkasok között ez rendkívül kockázatos vállalkozás, de mivel a Wolfparkban ez a koncepció láthatóan jól működik, Freund nyilvánvalóan egészen kivételes képességekkel rendelkezik. A mi elképzelésünk ezzel szemben az volt, hogy farkasainkkal inkább baráti viszonyt ápolunk, tiszteletben tartjuk a területüket, és csak társaiktól rövid időre elkülönítve, szórakoztató feladatokkal vizsgáljuk elmebéli képességeiket. Úgy gondoltuk, hogy ha a farkas csupa kellemes élményt társít a kutatókhoz, akkor nem alakul ki olyan konfliktushelyzet, amit csak erőfitogtatással lehet megoldani. Nem bíztunk abban, hogy képesek lennénk leszerelni egy támadó farkast. (Kolléganőim később ezen alapelvek alapján létre is hozták a Wolf Science Centert Ausztriában.)

A látogatás mindenesetre felcsigázott bennünket, mert pontosan tudtuk, milyen kockázatokat vállal az akkor hetvenéves Freund azzal, hogy rendszeresen bemegy a farkasok közé. Az állatok láthatóan kitörő örömmel üdvözölték: felugráltak rá, a száját nyalogatták, és egymást fenyegették azért, ki kerülhet hozzá a legközelebb. Tíz év telt el azóta, de változatlan erővel kezeli farkasait az egykori katona. Mintha a vadállatok közelsége karban tartaná az embert! David Mech mindössze 4 évvel fiatalabb Freundnál, de 2010-es találkozásunkkor már a következő terepi szezonra készült. Túl a hetedik ikszen a tundrán sátrazni vagy negyven kilós farkasokkal birkózni – elképesztő teljesítmény.

Írta és fényképezte: Kubinyi Enikő