Klinikai őssejtkísérletek Japánban

A japán egészségügyi minisztérium a világon elsőként engedélyezte az indukált pluripotens őssejtekkel való klinikai kísérletezést a most jóváhagyott kutatás keretében retinaszöveteket próbálnak majd mesterségesen létrehozni - jelentette a japán sajtó csütörtökön.
A jobb oldali kép azt szemlélteti, hogyan láthat egy makula degeneráció okozta látótérkieséstől szenvedő beteg.
Fotó: trophosan.hu
A kutatás során a RIKEN intézet munkatársai a szem időskori makula degenerációjának (AMD) úgynevezett nedves típusára keresnek gyógymódot, amely a pigmenthám károsodása által gyors és súlyos látásromláshoz vezet. Az AMD becslések szerint mintegy hétszázezer idős embert érint Japánban.
Az idén nyáron kezdődő kísérlet során a kutatók a betegek bőrsejtjeiből fognak indukált pluripotens – sokféle átalakulásra képessé vált – őssejteket (iPS) előállítani, ezekből pedig retina pigmenthámot hoznak létre, amelyet a betegek szemébe ültetnek majd be. A beavatkozást követően az így kezelt embereket éveken keresztül vizsgálják majd az esetleges mellékhatások megfigyelése érdekében.
Japánban azután kapott nagyobb figyelmet az őssejtterápiák kutatása, hogy tavaly Jamanaka Sinja, a Kiotói Egyetem professzora orvosi Nobel-díjat kapott az ezen a területen végzett kutatásaiért. Az őssejtkutatás a japán kormány által korábban bejelentett gazdaságélénkítő csomagokból is kapott forrásokat, mint fontos innovációs terület.
Az NHK televízió csütörtöki jelentése szerint több japán kutatóintézet készül engedélyért folyamodni a közeljövőben, hogy további klinikai őssejtkísérleteket hajthassanak végre. A tervek szerint 3-4 éven belül őssejtekből előállított vérlemezkékkel, szívizmokkal és idegsejtekkel indulhatnak klinikai kísérletek Japánban.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikk: Orvosi Nobel-díj őssejtkutatásért