Európai biobankhálózatok központja

Az ausztriai Grazban, 2013. szeptember 16-án, hivatalosan is megnyitotta kapuit a Biológiai Minták és Adatok Európai Gyűjteménye (BBMRI), hogy a kutatók könnyebben hozzáférhessenek a munkájukhoz szükséges adatokhoz.
Fotó: Meduni Graz
A betegségek tanulmányozását, az új diagnosztikai és kezelési módszerek kifejlesztését segítik az összegyűjtött biológia minták elemzése. A főleg vérből (szérum, plazma), és vizeletből vett anyagokat a donor klinikai és orvosi adataival összevetve azonosíthatóak a gének, így az egyes betegségek jobban kezelhetőek.
„A kutatók számára tehát fontos, hogy a lehető legnagyobb számú minta álljon rendelkezésükre, s így statisztikai elemzéseket végezhessenek” – magyarázta Josef Smolle, a Grazi Egyetem rektora.
„Az európai biobankok részvételének köszönhetően több mint húszmillió mintával kezdjük meg a BBMRI működését. A cél, hogy az infrastruktúrában résztvevő intézetek együttműködését javítsuk” – mondta a megnyitó ünnepségen Kurt Zatloukal, a Grazi Egyetem patológusa, aki közreműködött az intézmény kialakításában.
A projektet a hetedik európai keretprogram finanszírozza és a Kutatási Infrastruktúrák Európai Stratégiai Fóruma (ESFRI) működteti.
A grazi orvosegyetem már most a biológiai minták egyik legnagyobb gyűjteményével rendelkezik Európában. A közelében létesített új intézmény célja, hogy az Európában jelenleg szétszórtan működő biobankoknak egyetlen nagy virtuális térben való egyesítésével a biológiai mintáknak a világon legnagyobb gyűjteménye jöjjön létre.
A projektben egyelőre kilenc ország vesz részt, Ausztria mellett Belgium, Észtország, Franciaország, Görögország, Hollandia, Málta, Németország és Svédország.
Forrás: MTI