Kutatók a neten

Ma kezdődik a tudományokat népszerűsítő bloggerek, internetes újságírók, webes és közösségi kommunikátorok, és a kutatói világ iránt érdeklődő közönség virtuális találkozója.
Illusztráció: dreamstime
A Kutatók a Neten 3.0 – III. Kutatói Blog és Weboldal Találkozó elnevezésű virtuális rendezvény 2013. november 11-től 17-éig, vasárnapig várja a látogatókat. Az idén már harmadik alkalommal megrendezett találkozón a szervezők – az előző eseményekhez hasonlóan – szeretnék az internetezők közönség elé tárni a gyakran csak kevesek által olvasott, szűk rétegekhez eljutó tudományos blogokat, weboldalakat, s ezzel együtt minél szélesebb körben megmutatni a tudományos világ sokszínűségét.Az idei találkozón kizárólag virtuálisan lépnek kapcsolatba egymással a résztvevők.
Paszternák András a kutatóintézetben
Paszternák András az MTA Természettudományi Kutatóközpontjának tudományos munkatársa, nanotechnológiai kutatásokkal foglalkozó vegyész az ng.24.hu kérdésére elmondta, a Kutatók a Neten ötlete 2010-ben fogalmazódott meg benne. „Ekkor a Kutatók Éjszakája központi rendezvényén már évek óta volt egy kis standom a nanopaprika.eu tudományos közösségi hálózat bemutatására. A szervezőkkel kerestük a lehetőséget az ennél komolyabb együttműködésre, s ennek kapcsán javasoltam: össze kellene hozni a blogoló és a weblapszerkesztő kutatókat” – emlékezik a kezdetekre András. A 2010-ben megrendezett első találkozó sikerén felbuzdulva kezdett a második megszervezéséhez, ám akkor egy ösztöndíj külföldre szólította, így a találkozó moderálását egy kollégájára bízta.
A kezdeti próbálkozások 2010-ben és 2011-ben azt mutatták, hogy rohanó világunkban nem könnyű egy előadóterembe összehozni a különböző tudományterületeken dolgozó kutatókat, ezért az idén maradnak abban a térben, ahol már otthonosan mozognak, s egy kifejezetten erre a célra létrehozott weboldal segítségével hívják fel a figyelmet a szakemberek, a diákok és az érdeklődő laikusok által szerkesztett felületekre. „Idén szeptemberben, 27 hónap posztdoktori kutatómunka után – közben végig blogot írtam egy kutató hétköznapjairól –, indítottam útjára tudománykommunikációs internetes naplómat, Kutatók a Neten címmel. Ez a weboldal adta az ötletet, hogy két év után ideje újra szétnézni a magyar nyelvű interneten, összegyűjteni, miről blogolnak manapság a kutatók” – mondta az ötletgazda.
Az idei, harmadik találkozó résztvevőinek sorában vannak országosan ismert internetes naplók, de akadnak most induló kezdeményezések is (a résztvevőkről bővebben ide kattintva olvashatnak). A találkozó főoldaláról (Kutatók a neten 2013) november 11. és 17. között érhetők el az egyes blogok és weboldalak, ahol az érdeklődők megtudhatják, hogy a blogger miért érzi fontosnak gondolatai megosztását, és a látogatók közvetlenül is kapcsolatba léphetnek a szakemberekkel. Az esemény alatt fut egy szavazás is, ennek révén mindenki kiválaszthatja kedvenc weboldalát vagy blogját.
Írta: Horváth Árpád