A növénynemesítés professzora

Épp a National Geographic Society megalakulásának évében, 1888-ban, december 17-én látta meg a napvilágot a Trencsénhez (Trenčín) közeli Csavajóban (Čavoj). 

A gimnáziumi évek után a Kassai Magyar Királyi Akadémián végzett agronómusként. Épphogy elkezd dolgozni, elviszik katonának. Az I. világháborúban 1916-ban orosz hadifogságba esik.  A növénynemesítéssel a tomszki fogolytáborban sem hagy fel; orosztudása tökéletesítése mellett rendszerezi a szibériai búzafajtákat.Tevékenységében az akkor neves professzor, Viktor Viktorovics Talanov is fantáziát lát. Közbenjárására 1917-ben Veneny Lajos kikerül a táborból és intézeti munkatársként dolgozik az Omszki Nyugat-Szibériai Kísérleti Állomáson (ONYSZKÁ) a nemesítő, genetikussal Nikolaj Vavilovval és az igazgató Talanovval. Hárman jó barátokká lesznek. Veneny fő feladata a szibériai búzák rendszerezése, de burgonyával is foglalkozik.

Nyugat-Szibéria az oroszföld egyik legnagyobb gabonatermelő régiója. 1860-ban jelölték ki az első hivatalos omszki kísérleti területet ahol ténylegesen húsz évvel később kezdték el a helyi parasztok által vetett gabonák tanulmányozását. A kísérleti állomáson a termesztési munka 1918-ban kezdődött. Venenyék dolgoznak a helyi tavaszi puhaszemű búza javításán és 1919-ben már megvannak az első hibridek.

Talanov feljegyzései igazolják, hogy a keményszemű, közismertebb nevén durum tavaszi búza, hibridizációs kísérletei szintén Veneny közreműködésével indultak 1919-ben. Különböző puhaszemű búzákat keresztezett annak érdekében, hogy egy keményszemű, toklász nélküli búzát kapjon. Noha kézzelfogható végeredmény már csak távozása után született (1922-ben), az alapokat lerakó munkája vitathatatlan.

Oroszországi barátja, Nikolaj Vasziljevics Tsitsin (jobbra) látogatóban Veneny-nél.

A burgonya nemesítése kapcsán orosz szakírásokban megalapozó nemesítőként említik. Mint arról egy 2012-es orosz összefoglaló jelentés is szól, új burgonyafajta létrehozását célzó próbálkozások 1919-ben történtek először. Ekkor Veneny az általa kidolgozott klónszelekció módszerét alkalmazta az Oroszországban legelterjedtebb amerikai Early Rose fajtánál.

Annak ellenére, hogy megbecsült nemesítőként dolgozott, sőt orosz állampolgárságot is kaphatott volna, honvágyának engedve 1921-ben hazatért. A rimaszombati járásban kezd dolgozni, fölhasználva saját szibériai gyűjteményét. A következő években szerte a mai Szlovákia területén, magán- s egyházi birtokokon, nemesítő állomásokat alapít, és elkezd cirok- és dinnyemagvakat gyűjteni alapanyagnak.

A második világháború után megszűnnek az egyházi és magánbirtokok, így a nemesítői törzsanyag a Gomba (Hubice) községi állami gazdaság kezelésébe kerül, ahol Veneny lesz a vezető, munkatársa pedig Rákóczi Lajos nemesítő. Gabona, cirok, görög- és cukordinnye nemesítésén dolgoznak, de talajminőségi hiányosságok miatt a szintén nemesítésben dolgozó Bartalos Menyhérttel együtt megbízást kapnak megfelelőbb termőterület keresésére, és
1952-ben már a Felsővámos (Horné Mýto) és Pozsonyeperjes (Jahodná) közti Sósszigeten vetik az őszi gabonát. Veneny, Rákóczival és Bartalossal megalapítja a Sósszigeti Növénynemesítő Állomást (ma Istropol Solary a.s. néven működik a cég).

Veneny időközben lemond a vezetői pozícióról, de 1962-ig aktívan főnemesítőként, 1968-ig pedig tanácsadóként segíti a növénynemesítési munkát. 1972-ben Nyitrafőre (Kľačno) költözik, 1975. október 20-án itt éri a halál.

Veneny Lajos munka közben a dinnyeföldön.

Hozzáértése és kitartó kutatómunkája nyomán öt őszi, három tavaszi búzát, egy tavaszi árpát, az 1961-es zöld húsú SOLARTUR cukordinnyét és az 1962-es DUNAJ görögdinnyét nemesített ki. Ő hozta létre először az árpa sima toklászos és csupaszmagvú botanikai különlegességeit és az első durum búzát Szlovákiában. Első szlovákiai nemesítőként ő vezette be a liszt minősítését, segítve a pékek munkáját. Erre használták az ún. farinográfot, ami egy dagasztógép írószerkezettel ellátva – ez egyfajta diagramon, nevesen farinogramon jegyzi a tészta vízfelvevőképességét, kialakulásának időtartamát, stabilitását, lágyulását.Az adatok ismerete után sütéspróbát is végeztek.

Dinnyék kapcsán a karotin- és C-vitamin-tartalmat figyelembe véve végezte a nemesítést, de foglalkozott dohánnyal, burgonyával, rizzsel, rózsával is, bár ezekből új fajokat nem nemesített.

Magánemberként nagy művészetpároló volt. Lelkes műgyűjtőként, szobái a könyveken túl tömve voltak történelmi és művészi értékű kincsekkel: régi bútordarabokkal, szőnyegekkel.

Felfedezője és mecénása volt Szabó Gyulának (1907-1972), a szlovákiai magyar kultúra kimagasló festőművész alakjának.

Édesanyám Rákóczi asszisztenseként volt dinnyenemesítő-technikus Sósszigeten, éd még ismerhette a valaha élt legnagyobb szlovákiai nemesítőt. Úgy meséli: „Veneny Lajost mindenki tisztelte és elismerte, úgyannyira hogy környezetében minden élethelyzetben ő volt mindenki professzor ura”. A mindennapokban az öregúr kissé garasoskodó volt, bár sose maradt adós a segítségért. A hála kifejezésének megadta sajátos módját: hölgyeknek köszönetként egy szem cukorka járt, a férfiakat pedig pálinkával kínálta, de miután töltött, az üvegre ránézve halkan de mégis hallhatóan így szólt: „Kutya fáját, úgy fogy!”

A többnyire térd fölé érő nadrágban járó, jellegzetes bajuszt viselő professzor életének minden perce a nemesítés körül forgott, nem véletlen hogy szakmai berkekben anno s ma is a világ élvonalbeli nemesítői közé sorolják.

Írta: Csibrányi Zoltán
Fotók: Rákóczi Lajos hagyatékából