Hány D a végállomás?

Fotó: dreamstime

A választ Baranyi Péter Zoltánnal az MTA doktorával, az MTA SZTAKI 3D Internet-alapú Kontroll és Kommunikációs Kutatólaboratórium vezetőjének segítségével keressük.

„A dimenziót magát sok szempontból lehet értelmezni. Lehet mértékegység, de maga a dimenzió jelentése lehet általános is, adhatunk neki geometriai tartalmat, de a különböző koordinátákat is dimenzióknak hívják. Alapvetően az egydimenziós és kétdimenziós fogalmakat a térhez rendelik, ha egy film 2D-ben látható, az a tévéfilm, de ha már mélységet is megjelenítenek benne, akkor 3D filmről beszélünk. A 4-5-6 D azért esik más meghatározás alá, mert három dimenziónál többet nem látunk, tehát ezek az elnevezések nem négy- vagy többdimenziós teret jelölnek, mert azt nem érzékeljünk. Fizikában a negyedik dimenzió az időt jelöli, például mikor egy háromdimenziós objektum időben mozog, vagy változik.

A 4D-5D-6D filmeknél a dimenziók már nem a térrel foglalkoznak, hanem az eddigiekhez hozzátesznek valami pluszt, például különböző hangokat, érzeteket, mozgásokat. Ezek nincsenek úgy szabványosítva, mint az első három dimenzió – jelenthet például ötödik dimenziót az, hogy a néző bele tud nagyítani a filmbe, vagy más szemszögből is meg tudja nézni ugyanazt a jelenetet” – tájékoztat a professzor.

Miközben a moziban az újabb és újabb „D”-k a nézők illatokkal és hangokkal való bombázását, vagy a moziszékek mozgatását  jelentik és már-már videojátékhoz teszik hasonlóvá a moziélményt, addig az ultrahang esetében egészen mást jelent a 4 illetve 5D.

A kétdimenziós magzati ultrahang a baba testének csupán egyetlen metszetét képes ábrázolni. Ha ezeket a hanghullámokat a számítógépes technika segítségével kiegészítik, térbeli képet kaphatunk a magzatról.

Háromdimenziós ultrahang esetén tehát már nemcsak egy-egy síkot láthatunk, hanem azok sorozatát, melyből a számítógép kialakítja a 3D térben elhelyezett képét.
A négydimenziós ultrahang, melyet babamozi néven is ismerünk, ezeket a síkokat már másodpercenként többször frissített mozgóképként mutatja, tehát a negyedik dimenzió maga az idő. Szemrevételezhetjük a magzat valós idejű mozdulatait, arckifejezéseit, testhelyzetét, és az esetleges eltéréseket.

Az ötdimenziós ultrahang esetében nemcsak a korábbinál nagyobb felbontásban láthatjuk az adott képeket, de részletesebb vizsgálatra is lehetőség van, ami nem elhanyagolható például a nyaki redő vastagságának vagy a szív esetleges rendellenességeinek megállapításánál. A 3 illetve 4D ultrahang készülékekkel nehezen végezhető mérési munkálatok így precízebbé, könnyebbé és gyorsabbá válnak. Ha pedig az adott vizsgálati képet háromdimenziós tévére kapcsolják, térhatásban élethű nézetben is láthatóvá válik a magzat.

Ma már néhány hazai klinikán is végeznek ötdimenziós ultrahangvizsgálatot – nem csak a babák állapotának felméréséhez. A prosztata- pajzsmirigy- vagy májrák korai diagnosztizálásában is szerepet játszhatnak, sőt, olyan digitális, térhatású modellt készíthetnek vele a betegről, mely az interneten más gyógyászati intézményekbe is elküldhető további elemzésre.

Az természetesen még a jövő titka, hogy az ultrahangos képalkotás hogyan fejlődik tovább, vajon néhány év vagy évtized múlva hány dimenziós felvételeket készítenek a testünkről, vagy hogy milyen elnevezéseket találnak majd ki a modern mozifilmekre.

Írta: F.ZS.