Leonóra, Inez, Koletta2021. március 06., szombat
Tudomány

Épül a társadalomtudományok háza

National Geographic Magyarország

A 21. századi igényeknek megfelelő, nyolc-, hat- és négyemeletes kutatóközponti épületeknek helyet adó ferencvárosi telken néhány napja már munkagépek dolgoznak.

Látványterv: MTA

A kormány által biztosított 8 milliárd forintos támogatásból készülő épületegyüttest várhatóan 2016 elején vehetik birtokba a kutatók. A Magyar Tudományos Akadémia 2010-ben indította el azt az átfogó programot, amelynek keretében a nem kutatóintézeti célokra épült, drága fenntartású ingatlanokból a versenyképességet biztosító, korszerű, hatékonyan üzemeltethető, a tudományterületek együttműködését tudatosabban erősítő, 21. századi színvonalú épületekbe költözhetnek a városban szétszórtan elhelyezkedő kutatóközpontok. Az infrastruktúra-fejlesztési program első nagy beruházása a tavaly ősszel felavatott, a lágymányosi egyetemi campuson megtalálható Természettudományi Kutatóközpont felépítése volt. Ehhez hasonlóan kiemelt kormányzati beruházásként épül a mintegy 19 000 négyzetméter hasznos alapterületű Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kutatóház a IX. kerületben, a Vaskapu utca 41. és a Tóth Kálmán utca 4. szám alatt található területen.

Fotó: Szigeti Tamás/MTA

A nyolcemeletes bölcsészettudományi tömbben a zene-, a régészet-, az irodalom-, a néprajz-, a történettudomány, a művészettörténet és a filozófia művelői kapnak helyet. A négyemeletes társadalomtudományi tömbben a politika- és jogtudományi, a szociológiai, valamint a közgazdaságtani szakterületek kutatói dolgoznak majd. A hatemeletes épülettömb könyvtárnak, szemináriumi termeknek és az archívumoknak – a tervek szerint a Bartók Archívumnak is – ad helyet. A könyvtári szinteken szabadpolcos rendszerben számtalan kötet lesz elérhető.

Az épületet tervezésénél és kivitelezésénél az MTA Természettudományi Kutatóközpontnál már bevált, energiatakarékos, világszínvonalú kutatási környezetet biztosító megoldásokat alkalmaznak, így a létesítmény hozzávetőlegesen 30 százalékkal olcsóbban működtethető majd, mint az intézményeknek jelenleg otthont adó, több mint százéves épületek.

A 2014 szeptemberében megkezdett munkafolyamat nyomán a szerkezetkész épület a tervek szerint 2015 első negyedévében készül el. A belső munkálatok befejezése után a használatbavételi engedélyt 2016 elejére kaphatja meg a kutatóház, amelybe várhatóan az év májusában költözhet be az MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpont, az MTA Társadalomtudományi Kutatóközpont, valamint az MTA Közgazdasági és Regionális Tudományi Kutatóközpont.

Forrás: MTA

Hozzászólások

Szuperföldet találtak egy közeli rendszerben

Szuperföldet találtak egy közeli rendszerben

Az objektum felszínén elképesztő forróság uralkodik.

A patagóniai gleccsertavak áradásának változásai

A patagóniai gleccsertavak áradásának változásai

A szakértők azt vizsgálták, hogy a gleccserek miként idézhetnek elő áradásokat a hegyi régiókban.

A migrén és a tanulási képességek összefüggéseit vizsgálták szegedi kutatók

A migrén és a tanulási képességek összefüggéseit vizsgálták szegedi kutatók

A migrénben szenvedő felnőtt és gyermek betegek vizuálisan irányított, asszociatív tanulási képességeit vizsgálták a Szegedi Tudományegyetem kutatói.

Újabb mérföldkőnél a James Webb űrtávcső

Újabb mérföldkőnél a James Webb űrtávcső

A szakértők nagyon régóta várják, hogy a NASA új űreszköze elkészüljön.

Az ördög szemébe nézett a Hubble űrtávcső

Az ördög szemébe nézett a Hubble űrtávcső

A felvételen az NGC 4826 jelű galaxis látható, melyre gyakran hivatkoznak Ördögszem-galaxisként.

National Geographic 2021. márciusi címlap

Előfizetés

A nyomtatott magazinra,
12 hónapra

11 160 Ft

Korábbi számok

National Geographic 2010. januári címlapNational Geographic 2010. februári címlapNational Geographic 2010. márciusi címlapNational Geographic 2010. áprilisi címlapNational Geographic 2010. májusi címlapNational Geographic 2010. júniusi címlapNational Geographic 2010. júliusi címlapNational Geographic 2010. augusztusi címlapNational Geographic 2010. szeptemberi címlapNational Geographic 2010. októberi címlapNational Geographic 2010. novemberi címlapNational Geographic 2010. decemberi címlapNational Geographic 2011. januári címlapNational Geographic 2011. februári címlapNational Geographic 2011. márciusi címlapNational Geographic 2011. áprilisi címlapNational Geographic 2011. májusi címlapNational Geographic 2011. júniusi címlapNational Geographic 2011. júliusi címlapNational Geographic 2011. augusztusi címlapNational Geographic 2011. szeptemberi címlapNational Geographic 2011. októberi címlapNational Geographic 2011. novemberi címlapNational Geographic 2011. decemberi címlapNational Geographic 2012. januári címlapNational Geographic 2012. februári címlapNational Geographic 2012. márciusi címlapNational Geographic 2012. áprilisi címlapNational Geographic 2012. májusi címlapNational Geographic 2012. júniusi címlapNational Geographic 2012. júliusi címlapNational Geographic 2012. augusztusi címlapNational Geographic 2012. szeptemberi címlapNational Geographic 2012. októberi címlapNational Geographic 2012. novemberi címlapNational Geographic 2012. decemberi címlapNational Geographic 2013. januári címlapNational Geographic 2013. februári címlapNational Geographic 2013. márciusi címlapNational Geographic 2013. áprilisi címlapNational Geographic 2013. májusi címlapNational Geographic 2013. júniusi címlapNational Geographic 2013. júliusi címlapNational Geographic 2013. augusztusi címlapNational Geographic 2013. szeptemberi címlapNational Geographic 2013. októberi címlapNational Geographic 2013. novemberi címlapNational Geographic 2013. decemberi címlapNational Geographic 2014. januári címlapNational Geographic 2014. februári címlapNational Geographic 2014. márciusi címlapNational Geographic 2014. áprilisi címlapNational Geographic 2014. májusi címlapNational Geographic 2014. júniusi címlapNational Geographic 2014. júliusi címlapNational Geographic 2014. augusztusi címlapNational Geographic 2014. szeptemberi címlapNational Geographic 2014. októberi címlapNational Geographic 2014. novemberi címlapNational Geographic 2014. decemberi címlapNational Geographic 2015. januári címlapNational Geographic 2015. februári címlapNational Geographic 2015. márciusi címlapNational Geographic 2015. áprilisi címlapNational Geographic 2015. májusi címlapNational Geographic 2015. júniusi címlapNational Geographic 2015. júliusi címlapNational Geographic 2015. augusztusi címlapNational Geographic 2015. szeptemberi címlapNational Geographic 2015. októberi címlapNational Geographic 2015. novemberi címlapNational Geographic 2015. decemberi címlapNational Geographic 2016. januári címlapNational Geographic 2016. februári címlapNational Geographic 2016. márciusi címlapNational Geographic 2016. áprilisi címlapNational Geographic 2016. májusi címlapNational Geographic 2016. júniusi címlapNational Geographic 2016. júliusi címlapNational Geographic 2016. augusztusi címlapNational Geographic 2016. szeptemberi címlapNational Geographic 2016. októberi címlapNational Geographic 2016. novemberi címlapNational Geographic 2016. decemberi címlapNational Geographic 2017. januári címlapNational Geographic 2017. februári címlapNational Geographic 2017. márciusi címlapNational Geographic 2017. áprilisi címlapNational Geographic 2017. májusi címlapNational Geographic 2017. júniusi címlapNational Geographic 2017. júliusi címlapNational Geographic 2017. augusztusi címlapNational Geographic 2017. szeptemberi címlapNational Geographic 2017. októberi címlapNational Geographic 2017. novemberi címlapNational Geographic 2017. decemberi címlapNational Geographic 2018. januári címlapNational Geographic 2018. februári címlapNational Geographic 2018. márciusi címlapNational Geographic 2018. áprilisi címlapNational Geographic 2018. májusi címlapNational Geographic 2018. júniusi címlapNational Geographic 2018. júliusi címlapNational Geographic 2018. augusztusi címlapNational Geographic 2018. szeptemberi címlapNational Geographic 2018. októberi címlapNational Geographic 2018. novemberi címlapNational Geographic 2018. decemberi címlapNational Geographic 2019. januári címlapNational Geographic 2019. februári címlapNational Geographic 2019. márciusi címlapNational Geographic 2019. áprilisi címlapNational Geographic 2019. májusi címlapNational Geographic 2019. júniusi címlapNational Geographic 2019. júliusi címlapNational Geographic 2019. augusztusi címlapNational Geographic 2019. szeptemberi címlapNational Geographic 2019. októberi címlapNational Geographic 2019. novemberi címlapNational Geographic 2019. decemberi címlapNational Geographic 2020. januári címlapNational Geographic 2020. februári címlapNational Geographic 2020. márciusi címlapNational Geographic 2020. áprilisi címlapNational Geographic 2020. májusi címlapNational Geographic 2020. júniusi címlapNational Geographic 2020. júliusi címlapNational Geographic 2020. augusztusi címlapNational Geographic 2020. szeptemberi címlapNational Geographic 2020. októberi címlapNational Geographic 2020. novemberi címlapNational Geographic 2020. decemberi címlapNational Geographic 2021. januári címlapNational Geographic 2021. februári címlapNational Geographic 2021. márciusi címlap

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, erősítsd meg a feliratkozásod az e-mailben kapott linkre kattintva!

Kövess minket