Kristóf, Jakab2024. július 25., csütörtök
Tudomány

A félelem rabságában

2014.12.09.SOTE
National Geographic Magyarország

Nem mindig egyértelmű miért alakul ki a pánikbetegség, ami ma már jól gyógyítható.

Pánikrohamot minden tizedik ember átél élete során legalább egyszer, de a pánikbetegség a lakosság 2-4 százalékát érinti, nőknél gyakoribb. Éppen ezért fontos, hogy a betegek még a betegség súlyosbodása előtt, mielőbb segítséget kérjenek, hiszen megfelelő kognitív pszichoterápiával eredményesen kezelhető – hívja fel a figyelmet Perczel Forintos Dóra, a Semmelweis Egyetem Klinikai Pszichológia Tanszékének vezetője.


Perczel Forintos Dóra, a SOTE Klinikai Pszichológia Tanszékének vezetője.
Fotó: SOTE

Fontos megkülönböztetni a pánikrohamot a pánikbetegségtől. A pánikroham tulajdonképpen szorongásos rosszullét, melynek legfőbb jellegzetessége, hogy hirtelen, váratlanul, és látszólag megmagyarázhatatlanul tör rá az emberre. Nevét Pán görög istenről kapta, aki a mítosz szerint sípjába fújva keltett „páni” rémületet az emberekben.

A pánikroham igen változatos testi tünetekkel járhat: heves illetve szapora szívverés, izzadás, remegés, légszomj, fuldoklás, mellkasi fájdalom, hányinger, hasfájás, szédülés, ájulásérzés, halálfélelem, hidegrázás, hevülés, zsibbadás, bizsergés. Jelentkezhet úgynevezett derealizáció (realitás elvesztésének érzése) vagy megőrüléstől, kontrollvesztéstől való félelem. A pánikroham diagnózishoz a felsorolt tünetek közül legalább négy szükségrd. A szorongás és a tünetek intenzitása nagyjából 10 perc alatt eléri a maximumot, majd 20-30 perc alatt a roham fokozatosan magától megszűnik – teszi hozzá Kiss Zsófia, klinikai szakpszichológus, a Tanszék munkatársa.

Pánikbetegségről akkor beszélünk, ha a rohamok gyakran ismétlődnek, egy hónap alatt legalább négyszer, és a beteg mindennapi életvitelében jelentős zavarokat okoznak. Ilyenkor már a rohammentes időszakban is jellemző az állandó aggodalom egy újabb roham megjelenésétől.

A pánikbetegség genetikai hátterét ugyan még nem tudták pontosan feltárni, öröklött tényezők szerepére utal, hogy a pánikbetegek első fokú rokonai között a betegség megjelenési valószínűsége az átlagos négyszerese.

A pánikroham a vezető tünet alapján három típusú lehet: kardiális vagy mellkasi pánik (szívtáji szorítás, heves szívverés, mellkasi fájdalom, fulladás), hasi pánik (gyomorpanaszok, hasmenés, hányinger) és neurológiai pánik (fejfájás, szédülés, derealizációs élmények). A pánikroham – főként a kardiális típus – a beteg és környezete számára igen ijesztő lehet, mert összetéveszthetik a szívinfarktus jeleivel. Bár az esetek döntő többségében a pánikbetegek szervileg teljesen egészségesek, a kezelést fontos, hogy kardiológiai kivizsgálás előzze meg, különösen, ha a családban előfordult szív-érrendszeri megbetegedés. Enyhébb esetekben megoldás lehet a rendszeres testmozgás beiktatása, vagy a relaxáció.

A pánikbetegekre sajátos gondolkodásmód jellemző. Azok veszélyeztetettebbek, akik hajlamosak saját testi állapotaikat félreértelmezni, vagy túlreagálni, „katasztrofizálni”. A pánikroham tünetei ugyanis a mindennapi stresszhelyzetek természetes velejárói. A különbség, hogy míg egy egészséges ember a tüneteket az élethelyzetnek tudja be, például egy vizsgahelyzetnek, addig a pánikbeteg nem veszi figyelembe a kiváltó okokat. Sőt, a tünetek jelentkezésekor azokra koncentrálva felnagyítja a jelentőségüket, ami még inkább erősíti a szorongást (pl. egyre jobban zihál, amitől egyre erősödik a légszomj, szédülés, és egyre jobban kétségbeesik.) Éppen ezért fontos, hogy a betegek még a betegség súlyosbodása előtt, mielőbb segítséget kérjenek, hiszen pánikbetegség megfelelő kezeléssel jól gyógyítható – hangsúlyozzák a szakemberek.

Ha a tünetek a már hétköznapi teendőkben is akadályoznak és jelentős szenvedést okoznak, gyógyszeres (szorongásoldók, nyugtatók) és/vagy pszichoterápiás beavatkozás szükséges. A kutatások szerint a pánikbetegség kezelésében a kognitív viselkedésterápia az egyik leghatékonyabb módszer, az esetek 90 százalékában teljes gyógyulást lehet elérni, valamint hatása hosszú távú azaz a terápia befejezése után is fennmarad – hangsúlyozza Perczel Forintos Dóra tanszékvezető. A terápia során a beteg megtanulja felismerni és korrigálni a testi reakciói félreértelmezéséből és katasztrofizálásából származó negatív gondolatait, melyek a pánikrohamok megjelenéséért és fennmaradásáért felelősek. Ezzel párhuzamosan a reális helyzetértékelés kialakítására, az aktuális stresszhelyzet kezelésére és az elkerülő viselkedések leépítésére is sor kerül annak érdekében, hogy a páciens visszatérhessen korábbi megszokott életviteléhez.

Fotó: Promedia

Hozzászólások

Különös edzésmódot találtak ki futók számára

Különös edzésmódot találtak ki futók számára

Az atlétákat egy plexi pajzs fogja körbe, amelynek hatására csökken a légellenállásuk, és így gyorsabban tudnak futni.

Csökkent a britek cukorfogyasztása az extraadó bevezetése óta

Csökkent a britek cukorfogyasztása az extraadó bevezetése óta

A kedvező változást mind a gyerekek, mind a felnőttek korosztályában észlelni lehet, azt követően, hogy bevezették a cukoradót.

Elektronikai hulladékból lehet ritkaföldfémeket bányászni

Elektronikai hulladékból lehet ritkaföldfémeket bányászni

A ritkaföldfémek nem véletlenül kapták nevüket, valóban ritkán lehet bányászni őket, azonban az elektronikai iparnak szüksége van rájuk.

45 millió dollárt fizettek egy dinócsontvázért

45 millió dollárt fizettek egy dinócsontvázért

Az Apex nevű példány egy rendkívül ép csontvázú sztegoszaurusz.

Száz éve nem találtak ennyire teljes dinókövületet Nagy-Britanniában

Száz éve nem találtak ennyire teljes dinókövületet Nagy-Britanniában

A 120 millió éve élt állat csontjaira a Wight-szigeten, a Compton-öböl területén bukkantak rá.

National Geographic 2024. júliusi címlap

Előfizetés

A nyomtatott magazinra,
12 hónapra

15 900 Ft

Korábbi számok

National Geographic 2010. januári címlapNational Geographic 2010. februári címlapNational Geographic 2010. márciusi címlapNational Geographic 2010. áprilisi címlapNational Geographic 2010. májusi címlapNational Geographic 2010. júniusi címlapNational Geographic 2010. júliusi címlapNational Geographic 2010. augusztusi címlapNational Geographic 2010. szeptemberi címlapNational Geographic 2010. októberi címlapNational Geographic 2010. novemberi címlapNational Geographic 2010. decemberi címlapNational Geographic 2011. januári címlapNational Geographic 2011. februári címlapNational Geographic 2011. márciusi címlapNational Geographic 2011. áprilisi címlapNational Geographic 2011. májusi címlapNational Geographic 2011. júniusi címlapNational Geographic 2011. júliusi címlapNational Geographic 2011. augusztusi címlapNational Geographic 2011. szeptemberi címlapNational Geographic 2011. októberi címlapNational Geographic 2011. novemberi címlapNational Geographic 2011. decemberi címlapNational Geographic 2012. januári címlapNational Geographic 2012. februári címlapNational Geographic 2012. márciusi címlapNational Geographic 2012. áprilisi címlapNational Geographic 2012. májusi címlapNational Geographic 2012. júniusi címlapNational Geographic 2012. júliusi címlapNational Geographic 2012. augusztusi címlapNational Geographic 2012. szeptemberi címlapNational Geographic 2012. októberi címlapNational Geographic 2012. novemberi címlapNational Geographic 2012. decemberi címlapNational Geographic 2013. januári címlapNational Geographic 2013. februári címlapNational Geographic 2013. márciusi címlapNational Geographic 2013. áprilisi címlapNational Geographic 2013. májusi címlapNational Geographic 2013. júniusi címlapNational Geographic 2013. júliusi címlapNational Geographic 2013. augusztusi címlapNational Geographic 2013. szeptemberi címlapNational Geographic 2013. októberi címlapNational Geographic 2013. novemberi címlapNational Geographic 2013. decemberi címlapNational Geographic 2014. januári címlapNational Geographic 2014. februári címlapNational Geographic 2014. márciusi címlapNational Geographic 2014. áprilisi címlapNational Geographic 2014. májusi címlapNational Geographic 2014. júniusi címlapNational Geographic 2014. júliusi címlapNational Geographic 2014. augusztusi címlapNational Geographic 2014. szeptemberi címlapNational Geographic 2014. októberi címlapNational Geographic 2014. novemberi címlapNational Geographic 2014. decemberi címlapNational Geographic 2015. januári címlapNational Geographic 2015. februári címlapNational Geographic 2015. márciusi címlapNational Geographic 2015. áprilisi címlapNational Geographic 2015. májusi címlapNational Geographic 2015. júniusi címlapNational Geographic 2015. júliusi címlapNational Geographic 2015. augusztusi címlapNational Geographic 2015. szeptemberi címlapNational Geographic 2015. októberi címlapNational Geographic 2015. novemberi címlapNational Geographic 2015. decemberi címlapNational Geographic 2016. januári címlapNational Geographic 2016. februári címlapNational Geographic 2016. márciusi címlapNational Geographic 2016. áprilisi címlapNational Geographic 2016. májusi címlapNational Geographic 2016. júniusi címlapNational Geographic 2016. júliusi címlapNational Geographic 2016. augusztusi címlapNational Geographic 2016. szeptemberi címlapNational Geographic 2016. októberi címlapNational Geographic 2016. novemberi címlapNational Geographic 2016. decemberi címlapNational Geographic 2017. januári címlapNational Geographic 2017. februári címlapNational Geographic 2017. márciusi címlapNational Geographic 2017. áprilisi címlapNational Geographic 2017. májusi címlapNational Geographic 2017. júniusi címlapNational Geographic 2017. júliusi címlapNational Geographic 2017. augusztusi címlapNational Geographic 2017. szeptemberi címlapNational Geographic 2017. októberi címlapNational Geographic 2017. novemberi címlapNational Geographic 2017. decemberi címlapNational Geographic 2018. januári címlapNational Geographic 2018. februári címlapNational Geographic 2018. márciusi címlapNational Geographic 2018. áprilisi címlapNational Geographic 2018. májusi címlapNational Geographic 2018. júniusi címlapNational Geographic 2018. júliusi címlapNational Geographic 2018. augusztusi címlapNational Geographic 2018. szeptemberi címlapNational Geographic 2018. októberi címlapNational Geographic 2018. novemberi címlapNational Geographic 2018. decemberi címlapNational Geographic 2019. januári címlapNational Geographic 2019. februári címlapNational Geographic 2019. márciusi címlapNational Geographic 2019. áprilisi címlapNational Geographic 2019. májusi címlapNational Geographic 2019. júniusi címlapNational Geographic 2019. júliusi címlapNational Geographic 2019. augusztusi címlapNational Geographic 2019. szeptemberi címlapNational Geographic 2019. októberi címlapNational Geographic 2019. novemberi címlapNational Geographic 2019. decemberi címlapNational Geographic 2020. januári címlapNational Geographic 2020. februári címlapNational Geographic 2020. márciusi címlapNational Geographic 2020. áprilisi címlapNational Geographic 2020. májusi címlapNational Geographic 2020. júniusi címlapNational Geographic 2020. júliusi címlapNational Geographic 2020. augusztusi címlapNational Geographic 2020. szeptemberi címlapNational Geographic 2020. októberi címlapNational Geographic 2020. novemberi címlapNational Geographic 2020. decemberi címlapNational Geographic 2021. januári címlapNational Geographic 2021. februári címlapNational Geographic 2021. márciusi címlapNational Geographic 2021. áprilisi címlapNational Geographic 2021. májusi címlapNational Geographic 2021. júniusi címlapNational Geographic 2021. júliusi címlapNational Geographic 2021. augusztusi címlapNational Geographic 2021. szeptemberi címlapNational Geographic 2021. októberi címlapNational Geographic 2021. novemberi címlapNational Geographic 2021. decemberi címlapNational Geographic 2022. januári címlapNational Geographic 2022. februári címlapNational Geographic 2022. márciusi címlapNational Geographic 2022. áprilisi címlapNational Geographic 2022. májusi címlapNational Geographic 2022. júniusi címlapNational Geographic 2022. júliusi címlapNational Geographic 2022. augusztusi címlapNational Geographic 2022. szeptemberi címlapNational Geographic 2022. októberi címlapNational Geographic 2022. novemberi címlapNational Geographic 2022. decemberi címlapNational Geographic 2023. januári címlapNational Geographic 2023. februári címlapNational Geographic 2023. márciusi címlapNational Geographic 2023. áprilisi címlapNational Geographic 2023. májusi címlapNational Geographic 2023. júniusi címlapNational Geographic 2023. júliusi címlapNational Geographic 2023. augusztusi címlapNational Geographic 2023. októberi címlapNational Geographic 2023. novemberi címlapNational Geographic 2023. decemberi címlapNational Geographic 2024. januári címlapNational Geographic 2024. februári címlapNational Geographic 2024. márciusi címlapNational Geographic 2024. áprilisi címlapNational Geographic 2024. májusi címlapNational Geographic 2024. júniusi címlapNational Geographic 2024. júliusi címlap

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, erősítsd meg a feliratkozásod az e-mailben kapott linkre kattintva!

Kövess minket