Kellemes kanyarót?!

Egyes országokban nincs kötelező védőoltás, másokban szigorú oltási rend működik.

A kanyaró kórokozója a paramyxovírusok családjába tartozó RNS-vírus.
Fotó: Profimedia
Kislánykoromban nagy kedvencem volt a Kellemes kanyarót! című mesekönyv sok tréfás története a mumpsztól dagadt arcú lovagról, a kanyaró miatt karanténban rekedt Mikulásról, a mindenféle himlőt hajigáló boszorkányról, a náthás hableányról. A mi gyerekeinknek már meg kell magyarázni, mi az a kanyaró, mumpsz és bárányhimlő. Ám vannak szülők, nem is kevesen, akik berzenkednek a kötelező oltások ellen, és síkra szállnak a választás jogáért. A téma nem csak az Egyesült Államokban, itthon is nagyon sokakat foglalkoztat.
Alaposabb, átfogóbb tájékoztatásra lenne szükség: jószerével csak ebben értenek egyet a hazai oltási rend hívei és bírálói. Magyarországon az érvényes szabályozás szerint tizenegy betegség ellen kötelező oltást kapniuk a gyerekeknek. Az újszülöttek már a kórházban megkapják a BCG-oltást (ennek nyomát viseljük életünk végéig a vállunkon), majd legkésőbb 13 éves korukban hepatitisz B ellen is beoltják a gyerekeket. A tüdőbaj, a diftéria (torokgyík), a gyermekbénulás, a szamárköhögés, a tetanusz mellett több, jobbára enyhe lefolyású fertőző betegség, például a kanyaró, a rózsahimlő, más néven rubeola, a mumpsz, a pneumococcus okozta középfülgyulladás és az arcüreggyulladás ellen is kötelező a védőoltás. Mindezeken túl a szülők egyéb kórok, így a kullancs terjesztette agyvelőgyulladás, a bárányhimlő és a hasmenést-hányást okozó rotavírus ellen is kérhetik gyermekük beoltását. Oltási rendünket jónak tartják a szakmai szervezetek: az úgynevezett átoltottság, a beoltottak aránya hazánkban kiemelkedően magas, állapította meg az Egészségügyi Világszervezet (WHO).
Az európai országok oltási rendje változatos képet mutat. Diftéria ellen sok helyen (például Spanyolországban, Svédországban) nem kötelező csupán ajánlott az oltás; a BCG Ausztriában, Belgiumban, Németországban még az ajánlott oltások listáján sem szerepel. Az egyik véglet: tizenöt országban, köztük Hollandiában, Németországban és az Egyesült Királyságban nincs kötelező védőoltás. A másik végletet pedig a kelet-középeurópai országok képviselik; a szocialista idők örökségeként máig szigorú oltási rendet követnek. Néhány éve a bíróság letöltendő szabadságvesztésre ítélt egy szegedi házaspárt, mert nem engedték beoltani gyermeküket: kitartottak amellett, hogy az oltás káros a gyermek egészségére. A Legfelsőbb Bíróság végül is megváltoztatta az ítéletet; ám az a szülő, aki nem gondoskodik róla, hogy gyermeke megkapja a kötelező védőoltásokat, ma is súlyos pénzbírságra számíthat.
Oltáskritikus szülők ennek ellenére ma is szép számmal vannak. Az interneten tömérdek dermesztő történet kering súlyos mellékhatásokról, az oltás beadása után komoly fizikai károsodásokat mutató, rendellenesen viselkedő vagy éppen autistaként diagnosztizált gyerekekről. Az oltási rend megváltoztatását sürgető szülők ügyét az idők során több szervezet is fölkarolta. A „Kötelező helyett választható” mozgalom ügyvivője, Kürti Katalin gyermekgyógyász véleménye szerint a házi gyermekorvos, a védőnő és a szülő – kellő mérlegelés után – közösen dönthetne arról, hogy mikor kezdjék el oltani a gyermeket, és a gyermek milyen oltásokat kapjon.
Kürti Katalin szerint ugyanis a korai kezdéssel és a sok védőoltással megterheljük a gyermek még fejletlen immunrendszerét, és ez számos veszéllyel járhat. „Egyre több gyerek szenved valamilyen krónikus betegségben. Egyre gyakoribb a vissza-visszatérő felső légúti hurut, az asztma, az ekcéma, a légző- és emésztőszervi allergia, a cukorbetegség, valamint a különféle autoimmun és daganatos betegség, a viselkedési és alvászavar. Persze hiba volna csupán az oltásokat okolni; nyilván több tényező következménye mindez. Ám igen valószínű, hogy az említettekben az oltásokkal összezavart immunrendszer is közrejátszik.”
„Ha az oltás beadása és valamely fenti állapot kialakulása között feltűnő az időbeli egybeesés, el kell gondolkodnunk azon, hogy az oltásnak, illetve hatásainak is részük lehet a fejleményekben. Sajnos az oltások mellékhatásait sokszor fel sem ismerik. A gyermekbetegségek zöme, például a bárányhimlő, a mumpsz, a rubeola gyermekkorban általában enyhe lefolyású. A mai harmincasok-negyvenesek még jobbára átestek ezeken a betegségeken. Életre szóló védettséget az oltás nem, csak maga a betegség átvészelése adhat” – magyarázza Kürti Katalin.
„Szokták mondani, hogy a betegeket meg lehet állítani a határon, a betegségeket azonban nem. Ez a 2011-es európai kanyarójárványra nem volt igaz. Az ugyanis megállt” – szögezi le az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) járványügyi főosztályának nemrég nyugdíjba vonult vezetője, Ócsai Lajos, aki immár negyven esztendeje foglalkozik fertőző betegségek népegészségügyi vizsgálatával. 2011-ben Európa több országában is fölütötte fejét a kanyaró: kontinens szerte több mint harmincezren betegedtek meg, a szövődmények néhány esetben halált okoztak. Franciaországban és Olaszországban harapózott el leginkább a járvány; Romániában, ahol a többi volt szocialista országhoz képest kevésbé szigorú oltási rendet követnek, több mint négyezer beteget regisztráltak, elsősorban a magyar határhoz közeli megyékben. „Itthon egyetlen, Romániából áttelepült család tagjai betegedtek meg egy Budapest környéki településen. Miután azonban itthon még az orvosok sem nagyon láttak kanyaróst már évtizedek óta, beletelt némi időbe, mire diagnosztizálták a betegséget, emiatt a kiütéses gyerekek egy ideig még jártak iskolába. Járvány azonban nem tört ki, mert a magas átoltottságnak köszönhetően a betegeknek egyszerűen nem volt kinek továbbadniuk a vírust” – mondja Ócsai Lajos.
Ez a jelenség az úgynevezett nyájimmunitás: mivel az ellenálló szervezetben nem tud szaporodni, a kórokozó nemcsak magát a beoltottat, de az annak környezetében élőket sem képes megbetegíteni, tehát nem lesz rá esélye, hogy eljusson végül valakihez, aki fogékony lehet a fertőzésre. Mindez már a védőoltás, illetve az átoltottság népegészségügyi vetületeire is felhívja a figyelmet. Ha csökken az átoltottság, csökken a nyájimmunitás, a közösség már nem oltalmazza a védtelenebbeket. Kik a védtelenebbek? „A nagy számok törvénye szerint mindig vannak olyanok, akik gyengébben reagálnak egy-egy oltóanyagra, de ha nem találkoznak az adott kórokozóval, ez soha nem derül ki. Az a gyerek, aki beteg, nem kaphat oltást, aminthogy azok sem kapnak, akik allergiásak az adott készítmény valamelyik összetevőjére. Aztán ott vannak azok a gyerekek is, akik még túl kicsik ahhoz, hogy oltást kapjanak. A kanyarónál maradva: az anyai eredetű immunizáció csupán 8-9 hónapos korig védi a csecsemőt. A kanyaró elleni oltást bevezetése idején még 9 hónaposan kapták meg a gyerekek; csakhogy abban az életkorban még nem alakul ki hosszú távú védettség. Ahogy aztán a helyzet engedte, ahogy a megbetegedések száma csökkent, előbb tizenkét, majd tizennégy hónapos életkorra toltuk ki az oltás beadásának időpontját. Jelenleg a gyermekek tizenöt hónapos korukban kapják meg a kanyaró elleni oltást, és tizenegy éves korukban az emlékeztető oltást” – magyarázza Ócsai Lajos.
A nyájimmunitás nem csak az egy korosztályba tartozókat védi. Az 1970-es és 1980-as években harminc-negyvenezer rubeolás, illetve mumpszos megbetegedést regisztráltak. Ezek a jellemzően gyermekkori megbetegedések a gyermeknél rendszerint enyhe lefolyásúak, a felnőttnél azonban súlyos szövődményeket okozhatnak. Ha várandós nő lesz rubeolás, magzata szem-, szív- és csontfejlődési rendellenességgel, halláskárosodással jöhet a világra; a mumpsz pedig a férfiaknál meddőséget okozhat. A védőoltás tehát nem csupán a beoltott gyermeknek ad védettséget; átvitt értelemben a társadalmi szolidaritást is kifejezi.
Kürti Katalin véleménye szerint a mai rendszer egyik fogyatékossága, hogy a szülő nem kap kellő tájékoztatást a védőoltások esetleges kellemetlen következményeiről. „Három-négy kötelező oltástól eljutottunk odáig, hogy már a tizenegyedik betegség elleni oltást tették kötelezővé. Az életkörülmények, a higiénés és a tápláltsági viszonyok az elmúlt néhány évtized folyamán sokat javultak.
Ma jórészt ezért nem pusztítanak nagy járványok. Ám az oltási rend nem követte ezt a javulást, sőt hazánkban egyre több oltás lett kötelező. Gyakran nem eleve oltásellenesek, akik elégedetlenek a jelenlegi szabályozással. Elsősorban azok a szülők állnak kritikusan az oltáskérdéshez, akik gyermeküknél súlyos mellékhatásokat figyeltek meg. Ezeket a mellékhatásokat azonban az egészségügy illetékesei véletlen egybeesésnek könyvelik el, emiatt nem vizsgálják a tapasztalt probléma és a kapott oltás esetleges összefüggését.”
Az Országos Epidemiológiai Központ évente közzéteszi az úgynevezett „oltást követő nemkívánatos események” listáját, illetve annak rövid, laikusok számára is érthető elemzését. 2013-ban, csaknem 2,2 millió beadott oltás után mindössze 132 bizonyítható esetet regisztráltak (nem csupán a kötelező védőoltásokat, hanem minden oltást, és gyermekeket-felnőtteket egyaránt számítva). Jelentős fejlemény, hogy néhány éve már a beoltottak, illetve a beoltott gyermek szülei is bejelenthetik, ha olyan tünetet (bőrpírt, levertséget, alvászavart, görcsös rohamot vagy egyéb gyanús jelet) észlelnek, amelynek köze lehet az oltáshoz. Sajnos ezzel a lehetőséggel csak kevesen élnek, jegyzi meg Kürti Katalin. „Vagy azért, mert nincsenek tisztában azzal, hogy a tünetek összefügghetnek a beadott oltással, vagy mert azt tapasztalták, hogy az ilyen bejelentéseket általában nem követi vizsgálat. Pedig nagyon fontos lenne a szoros utánkövetés és a tájékoztatás, mert a védőoltások előnyeiről és hátrányairól jelenleg korántsem pontos a kép.”
„A túl sok oltás éppen ugyanúgy visszaüt, mint az antibiotikumok mértéktelen, megfontolatlan használata” – fogalmazott Kürti Katalin. A jó megoldást pedig az immunrendszer támogatásában, megerősítésében látja a „Kötelező helyett választható” mozgalom ügyvivője. „Óhatatlan, hogy szervezetünk időnként szembesüljön betegségekkel. Ezek a találkozások segítik immunrendszerünk tanulási folyamatát. Oltással védekezni minden lehetséges kórokozó, minden fertőző betegség ellen tulajdonképpen olyan, mint amikor egyszer sem engedjük elesni, tehát túlféltjük, túlvédjük a járni tanuló gyermeket.” A kaliforniai Disneylandből indult, és azóta hét másik államba és Mexikóba is átterjedt kanyarójárvány is bizonyítja: ha az átoltottság a kritikus szint alá csökken, a betegség rendkívül gyorsan elterjedhet az oltatlan népesség körében.
Hazánkban már jóformán ismeretlen betegség a szamárköhögés és a járványos gyermekbénulás; a világban sokfelé ez nem mondható el. Ha oltatlan vagy nem kellően védett barátunk, ismerősünk, szomszédunk ilyen helyről tér haza, könnyen házhoz hozhatja a betegséget – mondjuk Észtországból, Norvégiából vagy az Egyesült Államokból a szamárköhögést, Nigériából vagy a Közel-Keletről a gyermekbénulást. Gazdasági vetülete is van a kérdésnek: tömeges megbetegedés esetén a munkakiesés és az egészségügyi ellátás költségei a gazdaságra is igencsak súlyos terheket rónak.
„Utolsó három áldozatát a diftéria Bács-Kiskun megyében szedte. Magam is láttam azokat a gyerekeket. Éjjel tizenegyig tartott, amíg a nyolcszáz fős telepen mindenkit megvizsgáltunk, beoltottunk. Akik csak könyvből ismerik ezeket a betegségeket, sokszor nem érzik a veszélyt, néha akkor sem, ha történetesen orvosok. Az oktatásban nem szerepelnek kellő súllyal a fertőző betegségek, a szülők pedig sokszor bizonytalanok, az internetről próbálnak információhoz jutni. Fontos tehát, hogy a háziorvos és a védőnő megfelelően tájékoztassa őket” – mondja Ócsai Lajos, aki Kürti Katalinnal ellentétben a kötelező oltások számának növelését szorgalmazná. „Ha az ország teherbírása megengedi, a felnőttek körében kötelezővé lehetne tenni a tetanusz elleni védőoltást; ennek a betegségnek igen magas, mintegy 40 százalékos a halálozási mutatója. A fiatal felnőttek gyakran már nem védettek szamárköhögés ellen; esetükben az emlékeztető oltás lenne kívánatos. Felnőttkorban ez a betegség nem feltétlenül válik súlyossá, de ha oltatlan csecsemő kapja el, a köhögés miatt fellépő agyi oxigénhiány életre szóló károsodásokat okozhat. A csecsemőknél, fiatal felnőtteknél, gyakran kollégiumi diákoknál jelentkező, cseppfertőzéssel terjedő, meningococcus okozta agyhártyagyulladás ellen is indokoltnak gondolom a kötelező védőoltás bevezetését, mert ez a kór gyakran halálos kimenetelű. Megengedhetetlen, hogy a 21. században még mindig rengeteg áldozatot szedjenek betegségek, amelyeket oltással meg lehet előzni.”