Első: a tapadás!

Nanoméretű keratinsörtécskéivel a gekkó talpa a tükörsima felülethez is tépőzárként tapad.A gyík ráadásul szabályozni tudja talpa szívóhatását, különben nem tudná fölemelni a lábát a következő lépéshez. Miért csak a pehelysúlyú gekkók tudnak falat mászni? A nagyobb testű állatok vajon miért nem?

Az egyik korlátozó tényező a tapadni képes felület és a testtömeg aránya: minél nehezebb az állat, annál terjedelmesebb tapadófelületre lenne szüksége. Nekünk négyzetméteres tenyér kellene – vagy mégsem?

Elliot Hawkes, a Stanford Egyetem mérnöke képünkön saját fejlesztésű tapadószerkezetével mászik az egyetem üvegfalán, és ehhez elég számára két pingpongütőnyi felület – a tetejébe önerőből tapad és halad! Azt találta ki, hogy nem a felületet, hanem a tapadóerőt növeli: kifejlesztett egy degresszív rugót, amely (ellentétben a hagyományos, progresszív rugókkal) feszítésre nem keményedik, hanem lágyul, akár a rágógumi. Az összetett, négyzetes lapkákból álló rugóelem segíti a terhelés egyenletes eloszlását, így kisebb felület is nagyobb tömeget tarthat meg (jelen esetben a „pingpongütők” egyenként úgy 100 kilogrammot). A nyomás hatására tapadó, húzásra engedő kézitappancs működésmódját ugyancsak stanfordi kutatómérnökök fundálták ki néhány éve.

Van gekkó, amelyik óránként közel 50 kilométernyi utat megtesz falmászó üzemmódban; Hawkes félórás kimerítő kapaszkodással négy méter magasra jutott. Úgy véli, hogy találmányát leginkább a robotikában hasznosíthatják majd. „Például az autószerelő üzemekben géptenyérként pakolhatja a szélvédő üvegeket.” A NASA is érdeklődik: a műgekkótalp arra is jó lehet, hogy műholdak napelemeihez tapadva összeszedje az űrszemetet.