Barnabás, Barangó2023. június 11., vasárnap
Tudomány

Selye János és a stresszelmélet dimenziói

2015.05.12.Erdélyi Ilona
National Geographic Magyarország

„Az izgalom biológiája. Selye János és a stresszelmélet dimenziói” címmel nyílt kiállítás 2015. május 7-én a Semmelweis Orvostörténeti Múzeumban.

Selye János
Fotó: Semmelweis Orvostörténeti Múzeumban

Életünk része a stressz. Nemcsak mai, mindennapi és negatív, hanem pozitív, az élet kihívásaira válaszoló értelemben is. Selye János (1907 – 1982) magyar származású kanadai fiziológus, 1936-ban, a Nature-ben megjelent cikkében ismertette meg a tudományos világot egy új jelenséggel – akkor még nem hívta stressznek. Selye csak hosszú vívódás után adta a jelenségnek a stressz elnevezést, az angol szó feszültséget, idegfeszültséget jelent.

Az orvosokat kezdetektől fogva érdekelte a betegség, illetve az egészség összefüggéseinek, meghatározásának, fennállásának és fenntartásának kérdése. Maga Hippokrátész is tanulmányozta a pátosz és a pónosz kérdését, és arra a megállapításra jutott, hogy a betegség nemcsak szenvedést (pátoszt) jelent, hanem ugyanakkor erőkifejtés (pónosz) is annak érdekében, hogy a test visszaállítsa épségét. A történelem folyamán John Hunter (1728 – 1793) ezt úgy fogalmazta meg, hogy a sérülés maga igyekszik meggyógyítani önmagát. Claude Bernard (1813 – 1878) a kutatómedicina egyik úttörője abban látta az élőlények egyik fontos tulajdonságát, hogy külső behatások ellenére is fenn tudják tartani belső miliőjük állandóságát. Walter Bradford Cannon (1871 – 1945) bevezette a homeosztázis kifejezést, mely az élőlények egyensúly fenntartó képességét jelöli.

Ezek az eredmények megérlelték Selye Jánosban a gondolatot, hogy a szervezet ugyanazzal a tünetegyüttessel válaszol a külső környezet minden kihívására. Ezt a jelenséget generális adaptációs szindrómának nevezte el és megfogalmazta, hogy a G.A.S. tulajdonképpen térben és időben megvalósuló folyamat. Térben a mellékvese, a timikolimfatikus rendszer és a bélrendszer háromszögében zajlik a folyamat. Időben a szindróma három fázison esik át: alarm-reakció, rezisztencia, kimerülés állapota. Ennek a folyamatnak a pontos meghatározására azért volt szükség, mert benne rögzítődnek a stressz törvényszerűségei és ez tulajdonképpen alapot is adott a tudományos vizsgálat számára.

Selye János osztrák-magyar származású kanadai belgyógyász, vegyész volt, Komáromban nőtt fel, Prágában doktorált. 1929-1932 között a prágai egyetemen, majd a kanadai McGill Egyetemen dolgozott. 1945-től 1976-ig Montréalban folytatta kutatómunkáját, miközben az amerikai hadsereg általános sebészeti tanácsadója volt. Az Életünk és a stressz című, népszerű könyve 1964-ben jelent meg magyarul. Magyarországon gyakran megfordult, szívesen tartott előadásokat, szerepelt különböző televíziós műsorokban is.

Selye kutatásait nagy apparátussal végezte, iskolateremtő, tudományszervező nagysága abban is kiteljesedett, hogy a világ minden tájáról érkeztek hozzá kutatók és a világ minden táján létesültek stresszkutatásra szakosodott kutatóintézetek. Emberként, kutatóként, iskolateremtőként, előadóként is mély benyomást tett a tudományos világra. Kutatásainak jelentőségét mi sem jelzi jobban, mint az, hogy a mai napig folynak kutatások, melyek a stressz jelenségével foglalkoznak.

A Semmelweis Orvostörténeti Múzeum kiállítása arra törekszik, hogy a stressz jelenségét tudományos, ugyanakkor a laikus látogatók számára is érthető szempontból járja körül. Kitér a stressz meghatározásának előzményeire, Selye János kutatásaira és felfedezésére.

A kiállítás 2015. május 7-től október 31-ig tekinthető meg

Helyszín: 1013 Budapest, Apród utca 1-3.

Élelmiszer-maradékkal etetnék a csirkéket

Élelmiszer-maradékkal etetnék a csirkéket

Ausztrál kutatók „feltalálták a meleg vizet" és rájöttek, hogy a csirkéket élelmiszer-maradékkal etetve spórolni lehet, és még az üvegházgáz-kibocsátás is csökkenthető.

Az alvászavar növeli a stroke kockázatát

Az alvászavar növeli a stroke kockázatát

Az alvászavarokkal küzdő emberek 16 százalékkal nagyobb eséllyel kapnak stroke-ot, mint azok, akik jól alszanak - derült ki egy új amerikai tanulmányból, amelyet a The Guardian cikke alapján az MTI tett közzé.

Napenergia – űrből a Földre

Napenergia – űrből a Földre

Régi álom a zavartalan napsütést kihasználó űrbéli napenergia-kinyerés, és az így begyűjtött energia hazasugárzása.

Összehangolt az ember és a malária biológiai órája

Összehangolt az ember és a malária biológiai órája

A felfedezés segíthet az egyre inkább gyógyszerrezisztens kórokozó elleni küzdelemben.

Génterápia a macskák túlszaporodása ellen?

Génterápia a macskák túlszaporodása ellen?

Egy új felfedezés alapján egyetlen injekcióval legalább 2 évre, de talán élethosszig fogamzóképtelenné lehet tenni a nőstény macskákat.

National Geographic 2023. májusi címlap

Előfizetés

A nyomtatott magazinra,
12 hónapra

16 500 Ft

Korábbi számok

National Geographic 2010. januári címlapNational Geographic 2010. februári címlapNational Geographic 2010. márciusi címlapNational Geographic 2010. áprilisi címlapNational Geographic 2010. májusi címlapNational Geographic 2010. júniusi címlapNational Geographic 2010. júliusi címlapNational Geographic 2010. augusztusi címlapNational Geographic 2010. szeptemberi címlapNational Geographic 2010. októberi címlapNational Geographic 2010. novemberi címlapNational Geographic 2010. decemberi címlapNational Geographic 2011. januári címlapNational Geographic 2011. februári címlapNational Geographic 2011. márciusi címlapNational Geographic 2011. áprilisi címlapNational Geographic 2011. májusi címlapNational Geographic 2011. júniusi címlapNational Geographic 2011. júliusi címlapNational Geographic 2011. augusztusi címlapNational Geographic 2011. szeptemberi címlapNational Geographic 2011. októberi címlapNational Geographic 2011. novemberi címlapNational Geographic 2011. decemberi címlapNational Geographic 2012. januári címlapNational Geographic 2012. februári címlapNational Geographic 2012. márciusi címlapNational Geographic 2012. áprilisi címlapNational Geographic 2012. májusi címlapNational Geographic 2012. júniusi címlapNational Geographic 2012. júliusi címlapNational Geographic 2012. augusztusi címlapNational Geographic 2012. szeptemberi címlapNational Geographic 2012. októberi címlapNational Geographic 2012. novemberi címlapNational Geographic 2012. decemberi címlapNational Geographic 2013. januári címlapNational Geographic 2013. februári címlapNational Geographic 2013. márciusi címlapNational Geographic 2013. áprilisi címlapNational Geographic 2013. májusi címlapNational Geographic 2013. júniusi címlapNational Geographic 2013. júliusi címlapNational Geographic 2013. augusztusi címlapNational Geographic 2013. szeptemberi címlapNational Geographic 2013. októberi címlapNational Geographic 2013. novemberi címlapNational Geographic 2013. decemberi címlapNational Geographic 2014. januári címlapNational Geographic 2014. februári címlapNational Geographic 2014. márciusi címlapNational Geographic 2014. áprilisi címlapNational Geographic 2014. májusi címlapNational Geographic 2014. júniusi címlapNational Geographic 2014. júliusi címlapNational Geographic 2014. augusztusi címlapNational Geographic 2014. szeptemberi címlapNational Geographic 2014. októberi címlapNational Geographic 2014. novemberi címlapNational Geographic 2014. decemberi címlapNational Geographic 2015. januári címlapNational Geographic 2015. februári címlapNational Geographic 2015. márciusi címlapNational Geographic 2015. áprilisi címlapNational Geographic 2015. májusi címlapNational Geographic 2015. júniusi címlapNational Geographic 2015. júliusi címlapNational Geographic 2015. augusztusi címlapNational Geographic 2015. szeptemberi címlapNational Geographic 2015. októberi címlapNational Geographic 2015. novemberi címlapNational Geographic 2015. decemberi címlapNational Geographic 2016. januári címlapNational Geographic 2016. februári címlapNational Geographic 2016. márciusi címlapNational Geographic 2016. áprilisi címlapNational Geographic 2016. májusi címlapNational Geographic 2016. júniusi címlapNational Geographic 2016. júliusi címlapNational Geographic 2016. augusztusi címlapNational Geographic 2016. szeptemberi címlapNational Geographic 2016. októberi címlapNational Geographic 2016. novemberi címlapNational Geographic 2016. decemberi címlapNational Geographic 2017. januári címlapNational Geographic 2017. februári címlapNational Geographic 2017. márciusi címlapNational Geographic 2017. áprilisi címlapNational Geographic 2017. májusi címlapNational Geographic 2017. júniusi címlapNational Geographic 2017. júliusi címlapNational Geographic 2017. augusztusi címlapNational Geographic 2017. szeptemberi címlapNational Geographic 2017. októberi címlapNational Geographic 2017. novemberi címlapNational Geographic 2017. decemberi címlapNational Geographic 2018. januári címlapNational Geographic 2018. februári címlapNational Geographic 2018. márciusi címlapNational Geographic 2018. áprilisi címlapNational Geographic 2018. májusi címlapNational Geographic 2018. júniusi címlapNational Geographic 2018. júliusi címlapNational Geographic 2018. augusztusi címlapNational Geographic 2018. szeptemberi címlapNational Geographic 2018. októberi címlapNational Geographic 2018. novemberi címlapNational Geographic 2018. decemberi címlapNational Geographic 2019. januári címlapNational Geographic 2019. februári címlapNational Geographic 2019. márciusi címlapNational Geographic 2019. áprilisi címlapNational Geographic 2019. májusi címlapNational Geographic 2019. júniusi címlapNational Geographic 2019. júliusi címlapNational Geographic 2019. augusztusi címlapNational Geographic 2019. szeptemberi címlapNational Geographic 2019. októberi címlapNational Geographic 2019. novemberi címlapNational Geographic 2019. decemberi címlapNational Geographic 2020. januári címlapNational Geographic 2020. februári címlapNational Geographic 2020. márciusi címlapNational Geographic 2020. áprilisi címlapNational Geographic 2020. májusi címlapNational Geographic 2020. júniusi címlapNational Geographic 2020. júliusi címlapNational Geographic 2020. augusztusi címlapNational Geographic 2020. szeptemberi címlapNational Geographic 2020. októberi címlapNational Geographic 2020. novemberi címlapNational Geographic 2020. decemberi címlapNational Geographic 2021. januári címlapNational Geographic 2021. februári címlapNational Geographic 2021. márciusi címlapNational Geographic 2021. áprilisi címlapNational Geographic 2021. májusi címlapNational Geographic 2021. júniusi címlapNational Geographic 2021. júliusi címlapNational Geographic 2021. augusztusi címlapNational Geographic 2021. szeptemberi címlapNational Geographic 2021. októberi címlapNational Geographic 2021. novemberi címlapNational Geographic 2021. decemberi címlapNational Geographic 2022. januári címlapNational Geographic 2022. februári címlapNational Geographic 2022. márciusi címlapNational Geographic 2022. áprilisi címlapNational Geographic 2022. májusi címlapNational Geographic 2022. júniusi címlapNational Geographic 2022. júliusi címlapNational Geographic 2022. augusztusi címlapNational Geographic 2022. szeptemberi címlapNational Geographic 2022. októberi címlapNational Geographic 2022. novemberi címlapNational Geographic 2022. decemberi címlapNational Geographic 2023. januári címlapNational Geographic 2023. februári címlapNational Geographic 2023. márciusi címlapNational Geographic 2023. áprilisi címlapNational Geographic 2023. májusi címlap

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, erősítsd meg a feliratkozásod az e-mailben kapott linkre kattintva!

Kövess minket