Péter, Katalin, Roberta2025. április 29., kedd
Tudomány

A világháló feltalálója

2015.06.11.Erdélyi Ilona
National Geographic Magyarország

2015. június 8-án volt hatvanéves Sir Timothy Berners-Lee angol informatikus, a világháló feltalálója.

Fotó: Profimedia

Londonban született 1955. június 8-án. Szülei: Mary Lee Woods és Conway Berners-Lee matematikusok voltak, mindketten a világ első kereskedelmi forgalomba hozott számítógépe, a Ferranti Mark 1 fejlesztésén dolgoztak. A vonatrajongó kisfiú modellvasútjával foglalatoskodva szerezte meg elektronikai alapismereteit. Középiskolába az Emanuel School magániskolába járt, 1976-ban az oxfordi Queen’s College-ban fizikából szerzett diplomát. Mérnökként helyezkedett el a Plessey távközlési cégnél, majd 1978-ban csatlakozott a D. G. Nash vállalathoz, ahol a nyomtatók betűszedő szoftverének kifejlesztésében működött közre. 1980 júniusában féléves szerződést kapott az Európai Nukleáris Kutatási Szervezetnél (CERN), itt írta le először a CERN kutatói közötti adat-, hír- és dokumentáció megosztására szolgáló, hipertexten alapuló információmegosztó rendszer koncepcióját, és Enquire néven a rendszer prototípusát is megépítette.

A szerződés lejárta után három évig az Image Computer System alkalmazottjaként szerzett gyakorlati tapasztalatot a számítógépes hálózatok működtetésében. 1984-ben munkatársként tért vissza a CERN-be, ami ekkor már a legnagyobb európai internetcsomópontként működött. Berners-Lee elérkezettnek látta az időt, hogy ismét előhozakodjon tervével, s 1989 márciusában előterjesztést adott be főnökének, Mike Sendallnak az általa világhálónak, World Wide Webnek (www, magyarul világháló) nevezett információkezelési rendszerről. Mike Sendall a tanulmánytervre a „Vague, but exciting” (Homályos, de izgalmas) megjegyzést írta, de beleegyezett, hogy a kutató az intézetben folytatott fő munkája mellett tovább dolgozzon projektjén.

1990-ben tervét újragondolta, definiálta az alapfogalmakat (URL, http, html), és a fejlesztéshez csatlakozó Robert Cailliau francia kutatóval létrehozták az első webböngészőt és webszervert. A világ első website-ja 1991. augusztus 6-án, a http://info.cern.ch címen vált elérhetővé. Az oldal tartalmazta a világháló koncepciójával, a böngészők használatával és a webszerver létrehozásával kapcsolatos információkat.

A webbel kapcsolatos technológiák többségét, az internetet, a hipertextet, a különféle betűtípusú szövegeket már létrehozták, neki csupán az volt a dolga, hogy egy absztrakt rendszerbe illesztve összerakja őket, hogy azok egy nagyobb, képzeletbeli dokumentációs rendszer lehetséges részei legyenek. (Az internet és a világháló kifejezést a köznyelvben gyakran szinonimaként használják, ám amíg az internet a számítógépeket összekötő fizikai hálózatot jelenti, addig a web az ezen a hálózaton található információk megosztásának egy módja.)

1993. április 30-án a CERN a világhálót közkinccsé, mindenki számára szabadon és ingyen hozzáférhetővé tette. Berners-Lee a háló működését jobbító szabványok fejlesztésére és karbantartására 1994-ben a massachusettsi műszaki egyetemen (MIT) megalapította a W3 Consortiumot (W3C), amelyet azóta is igazgat. Létrehozta a World Wide Web Alapítványt, alapító elnöke a MIT Számítógép-tudományi és mesterséges intelligencia laboratóriumának, tagja a MIT Kollektív Intelligencia Központ tanácsadó testületének, igazgatja a világháló technológiai és társadalmi hatásainak tanulmányozására létrehozott Web Science Research kezdeményezést. 2009-ben az Amerikai Tudományos Akadémia külső tagjává választották, 2011 óta a Ford Alapítvány kuratóriumának is tagja. 2012-ben a nyílt adathozzáférés kultúrájának elterjesztésére megalapította a nonprofit Open Data Institute-ot, amit elnökként vezet.

Munkáját a brit uralkodó is elismerte, 2004-ben lovagi címet kapott, 2007-ben pedig a személyes hatáskörben adományozott Order of Merit (OM) címmel tüntette ki II. Erzsébet. 2013-ban megkapta az első alkalommal odaítélt Erzsébet Királynő Díjat, amellyel évente jutalmazzák a technika és a műszaki tudományok területén újítókat.

A web atyjaként 2012-ben személyesen vett részt a londoni olimpia nyitóünnepségén, ahol egy „antik” NeXT számítógépről küldte el a nézőtérre kivetített Twitter-üzenetét: az internet mindenkié. 2014 márciusában a felhasználók védelmére globális internetes „Magna Charta” megalkotását kezdeményezte a rendszer nyílt, semleges jellegének megőrzésére. „Ha nincs olyan nyílt, semleges internetünk, amelyet anélkül használhatunk, hogy aggódnunk kellene, mi zajlik a hátunk mögött, akkor nem lehetséges a nyitott kormányzás, a jó minőségű demokrácia és egészségügyi ellátás, akkor nincsenek összekapcsolt közösségek és kulturális sokszínűség sincs” – hangsúlyozta.

Szerény ember lévén találmányáért semmiféle jogdíjra nem tart igényt. Szerinte csupán a véletlen műve, hogy őt tekintik a World Wide Web feltalálójának. „Történetesen én voltam a megfelelő helyen, a megfelelő időben, és én rendelkeztem a háttér megfelelő kombinációjával” – mondja.

A munkája mellett létrehozott találmánya napjainkra gigantikussá nőtt, a világhálóval összekötött számítógépes honlapok száma 2014 őszén túllépte az egymilliárdot.

Hozzászólások

Elkészült az emberszabású majmok referenciagenomja

Elkészült az emberszabású majmok referenciagenomja

A kapott adatok alapján részletesebben megérthetjük legközelebbi rokonaink evolúcióját, és úgy tűnik, nagyobbak a különbségek köztük, mint eddig tudtuk.

Hátráltatják a beporzók szaporodását a rovarirtók

Hátráltatják a beporzók szaporodását a rovarirtók

Még a növényeken kis mennyiségben jelen lévő neonikotinoid rovarirtó is súlyos hatású lehet mind a hím, mind a nőstény poszméhek szaporodási biológiájára.

Milyen is valójában a kapcsolatunk a kutyákkal?

Milyen is valójában a kapcsolatunk a kutyákkal?

Magyar kutatók tárták fel, hogy hol helyezkedik el az ember kedvenc barátja társadalmi hálónkban.

Újabb gyenyiszovai leletet azonosítottak

Újabb gyenyiszovai leletet azonosítottak

Az emberfaj csontmaradványát Tajvan szigetén találták meg, ez az eddigi legdélebbi lelet ezen rokonunktól.

Kullancsok: a lakosság segítségét kérik a kutatók

Kullancsok: a lakosság segítségét kérik a kutatók

Már okostelefonos alkalmazás is segíti az adatgyűjtést.

National Geographic 2025. áprilisi címlap

Előfizetés

A nyomtatott magazinra,
12 hónapra

22 200 Ft

Korábbi számok

National Geographic 2010. januári címlapNational Geographic 2010. februári címlapNational Geographic 2010. márciusi címlapNational Geographic 2010. áprilisi címlapNational Geographic 2010. májusi címlapNational Geographic 2010. júniusi címlapNational Geographic 2010. júliusi címlapNational Geographic 2010. augusztusi címlapNational Geographic 2010. szeptemberi címlapNational Geographic 2010. októberi címlapNational Geographic 2010. novemberi címlapNational Geographic 2010. decemberi címlapNational Geographic 2011. januári címlapNational Geographic 2011. februári címlapNational Geographic 2011. márciusi címlapNational Geographic 2011. áprilisi címlapNational Geographic 2011. májusi címlapNational Geographic 2011. júniusi címlapNational Geographic 2011. júliusi címlapNational Geographic 2011. augusztusi címlapNational Geographic 2011. szeptemberi címlapNational Geographic 2011. októberi címlapNational Geographic 2011. novemberi címlapNational Geographic 2011. decemberi címlapNational Geographic 2012. januári címlapNational Geographic 2012. februári címlapNational Geographic 2012. márciusi címlapNational Geographic 2012. áprilisi címlapNational Geographic 2012. májusi címlapNational Geographic 2012. júniusi címlapNational Geographic 2012. júliusi címlapNational Geographic 2012. augusztusi címlapNational Geographic 2012. szeptemberi címlapNational Geographic 2012. októberi címlapNational Geographic 2012. novemberi címlapNational Geographic 2012. decemberi címlapNational Geographic 2013. januári címlapNational Geographic 2013. februári címlapNational Geographic 2013. márciusi címlapNational Geographic 2013. áprilisi címlapNational Geographic 2013. májusi címlapNational Geographic 2013. júniusi címlapNational Geographic 2013. júliusi címlapNational Geographic 2013. augusztusi címlapNational Geographic 2013. szeptemberi címlapNational Geographic 2013. októberi címlapNational Geographic 2013. novemberi címlapNational Geographic 2013. decemberi címlapNational Geographic 2014. januári címlapNational Geographic 2014. februári címlapNational Geographic 2014. márciusi címlapNational Geographic 2014. áprilisi címlapNational Geographic 2014. májusi címlapNational Geographic 2014. júniusi címlapNational Geographic 2014. júliusi címlapNational Geographic 2014. augusztusi címlapNational Geographic 2014. szeptemberi címlapNational Geographic 2014. októberi címlapNational Geographic 2014. novemberi címlapNational Geographic 2014. decemberi címlapNational Geographic 2015. januári címlapNational Geographic 2015. februári címlapNational Geographic 2015. márciusi címlapNational Geographic 2015. áprilisi címlapNational Geographic 2015. májusi címlapNational Geographic 2015. júniusi címlapNational Geographic 2015. júliusi címlapNational Geographic 2015. augusztusi címlapNational Geographic 2015. szeptemberi címlapNational Geographic 2015. októberi címlapNational Geographic 2015. novemberi címlapNational Geographic 2015. decemberi címlapNational Geographic 2016. januári címlapNational Geographic 2016. februári címlapNational Geographic 2016. márciusi címlapNational Geographic 2016. áprilisi címlapNational Geographic 2016. májusi címlapNational Geographic 2016. júniusi címlapNational Geographic 2016. júliusi címlapNational Geographic 2016. augusztusi címlapNational Geographic 2016. szeptemberi címlapNational Geographic 2016. októberi címlapNational Geographic 2016. novemberi címlapNational Geographic 2016. decemberi címlapNational Geographic 2017. januári címlapNational Geographic 2017. februári címlapNational Geographic 2017. márciusi címlapNational Geographic 2017. áprilisi címlapNational Geographic 2017. májusi címlapNational Geographic 2017. júniusi címlapNational Geographic 2017. júliusi címlapNational Geographic 2017. augusztusi címlapNational Geographic 2017. szeptemberi címlapNational Geographic 2017. októberi címlapNational Geographic 2017. novemberi címlapNational Geographic 2017. decemberi címlapNational Geographic 2018. januári címlapNational Geographic 2018. februári címlapNational Geographic 2018. márciusi címlapNational Geographic 2018. áprilisi címlapNational Geographic 2018. májusi címlapNational Geographic 2018. júniusi címlapNational Geographic 2018. júliusi címlapNational Geographic 2018. augusztusi címlapNational Geographic 2018. szeptemberi címlapNational Geographic 2018. októberi címlapNational Geographic 2018. novemberi címlapNational Geographic 2018. decemberi címlapNational Geographic 2019. januári címlapNational Geographic 2019. februári címlapNational Geographic 2019. márciusi címlapNational Geographic 2019. áprilisi címlapNational Geographic 2019. májusi címlapNational Geographic 2019. júniusi címlapNational Geographic 2019. júliusi címlapNational Geographic 2019. augusztusi címlapNational Geographic 2019. szeptemberi címlapNational Geographic 2019. októberi címlapNational Geographic 2019. novemberi címlapNational Geographic 2019. decemberi címlapNational Geographic 2020. januári címlapNational Geographic 2020. februári címlapNational Geographic 2020. márciusi címlapNational Geographic 2020. áprilisi címlapNational Geographic 2020. májusi címlapNational Geographic 2020. júniusi címlapNational Geographic 2020. júliusi címlapNational Geographic 2020. augusztusi címlapNational Geographic 2020. szeptemberi címlapNational Geographic 2020. októberi címlapNational Geographic 2020. novemberi címlapNational Geographic 2020. decemberi címlapNational Geographic 2021. januári címlapNational Geographic 2021. februári címlapNational Geographic 2021. márciusi címlapNational Geographic 2021. áprilisi címlapNational Geographic 2021. májusi címlapNational Geographic 2021. júniusi címlapNational Geographic 2021. júliusi címlapNational Geographic 2021. augusztusi címlapNational Geographic 2021. szeptemberi címlapNational Geographic 2021. októberi címlapNational Geographic 2021. novemberi címlapNational Geographic 2021. decemberi címlapNational Geographic 2022. januári címlapNational Geographic 2022. februári címlapNational Geographic 2022. márciusi címlapNational Geographic 2022. áprilisi címlapNational Geographic 2022. májusi címlapNational Geographic 2022. júniusi címlapNational Geographic 2022. júliusi címlapNational Geographic 2022. augusztusi címlapNational Geographic 2022. szeptemberi címlapNational Geographic 2022. októberi címlapNational Geographic 2022. novemberi címlapNational Geographic 2022. decemberi címlapNational Geographic 2023. januári címlapNational Geographic 2023. februári címlapNational Geographic 2023. márciusi címlapNational Geographic 2023. áprilisi címlapNational Geographic 2023. májusi címlapNational Geographic 2023. júniusi címlapNational Geographic 2023. júliusi címlapNational Geographic 2023. augusztusi címlapNational Geographic 2023. októberi címlapNational Geographic 2023. novemberi címlapNational Geographic 2023. decemberi címlapNational Geographic 2024. januári címlapNational Geographic 2024. februári címlapNational Geographic 2024. márciusi címlapNational Geographic 2024. áprilisi címlapNational Geographic 2024. májusi címlapNational Geographic 2024. júniusi címlapNational Geographic 2024. júliusi címlapNational Geographic 2024. augusztusi címlapNational Geographic 2024. szeptemberi címlapNational Geographic 2024. októberi címlapNational Geographic 2024. novemberi címlapNational Geographic 2024. decemberi címlapNational Geographic 2025. januári címlapNational Geographic 2025. februári címlapNational Geographic 2025. márciusi címlapNational Geographic 2025. áprilisi címlap

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, erősítsd meg a feliratkozásod az e-mailben kapott linkre kattintva!

Kövess minket