Ella, Linda, Levente, Katalin2025. február 13., csütörtök
Tudomány

A madárének változatai

2015.07.14.Sarusi István
National Geographic Magyarország

Az erdőben sétálva sok-sok madár énekét halljuk. De megfigyelték-e már azt, hogy ugyanannak a fajnak egy másik egyede nem biztos, hogy ugyanúgy mondja?

Egy hím örvös légykapó (Ficedula albicollis)
Fotó: Laczi Miklós

Ahogyan anyanyelvünkben, úgy a madarak kommunikációjában is vannak olyan egyedi azonosítók, amelyek csupán egy adott területen hallhatóak. A nyelvészek körében dialektusként ismert fogalom, azaz tájszólás, a beszédben jellemző.

„A madarak tájszólását nem olyan könnyű megkülönböztetni, mint az emberekét, így kutatni is jóval nehezebb, ugyanis a madarak nem beszélnek nyelvet. Az állati kommunikációt jelek határozzák meg – mondja Garamszegi László Zsolt, evolúcióbiológiával foglalkozó kutató, az MTA doktora.”

A madárénekeket Charles Darwin is vizsgálta, bizonyítható eredményeket azonban Gilber White (1720-1793), angol természettudós és ornitológus mutatott be. Szerinte: „a madarak nyelve nagyon régen kialakult, és más, ősi beszédmódokhoz hasonlóan tömör, kihagyásos beszéd: keveset mondanak, de ezzel sokat fejeznek ki és sokat megértenek belőle”.

A cinegék „tá-ti-tá-ti-tá-ti” jele 4-5 változatban figyelhető meg. Akinek jó füle van, fel tudja ismerni a különféle variációkat. Érdekes, hogy a városban élő cinegék – a nagyobb háttérzaj miatt – magasabb frekvenciájú hangot adnak ki, mint erdei társaik. Ez már tekinthető egyfajta tájszólásnak.

Örvös légykapó, tojó.
Fotó: Laczi Miklós

Napjainkban is folynak kutatások, például a Pilisben. Ennek során, az ELTE Állatrendszertani és Ökológiai Tanszékén működő Viselkedésökológiai Csoporja olyan összetett hangú madarak énekét vizsgálják, mint az örvös légykapó. Ennek a vándorló, odúköltő fajnak már 15-20 jelből áll az éneke. A területi eltéréseken túl, a kutatók megfigyelték: évente újabb hangelemek kerülnek be repertoárjukba. Ám nem csak kisebb csoportokra jellemzőek a dialektusok: maguk az egyedek is építenek be sajátos jeleket kommunikációjukba. Ennek szerepe, hogy azonosítsák saját területüket és felismerjék a közelben élő fajtársukat. Az egyedi jelzésekből az is kiderülhet, egyik, távolabb élő fajtársuk a közelben vendégeskedik.

Egyes fajoknál nem ismeretlen fogalom az utánzás sem. Rengeteg madár képes az utánzásra. Köztük a mátyásmadár például ajtónyikorgást, autók dudájának hangját is képes visszaadni. A seregélyek hűen tudják utánozni a sárgarigókat. „Ha március végén az erdőben sárgarigó hangja hallható, az biztosan seregély, mert a sárgarigók akkor még nincsenek itt” – mutat rá Garamszegi László Zsolt.

A kutatótól megtudtuk, hogy a madárének részben örökölt, részben tanult viselkedés. Szerepe kettős: párválasztásnál a hímek ily módon hívják fel magukra a tojók figyelmét és konfliktushelyzetben egymás között is felmérik esélyeiket. Jellemzően a hímek énekelnek, ők is leginkább párzási időszakban.

Hogyan tanulják meg a madárnyelvet a fiókák? „Ez bizony egy egész éves folyamat – mondja Garamszegi László Zsolt. Eleinte csak figyelik a szülők hangját, majd próbálják utánozni, később pedig csiszolják, tökéletesítik saját éneküket.” Ennek a tanulási folyamatnak a bizonyítására, az egyedeknek magnóról hangmintákat játszanak le, ha később ezeket a hangokat a kutatók visszahallják, akkor ez egyértelmű jele annak, hogy a madár utánzással tanul énekelni. Ez a folyamat minden fajnál más és más.

De vajon hogyan mutathatók ki az apró eltérések? A madárénekek elemzéséhez számítógépet használnak a kutatók. Az énekek egységes jellemzőihez viszonyítva tudják kimutatni a területi, időbeli, sőt, még az egyedi eltéréseket is. A mérések eredménye az a színes diagram, amit spektográfnak hívnak. Ez az ábra mutatja meg az adott madárfaj hangjában az emberi fül számára alig, vagy egyáltalán nem érzékelhető eltéréseket. Bár a mai technika jóval fejlettebb, mint eddig bármikor, a vörösbegy, barátka, kakukk éneke még sok rejtélyt tartogat a szakemberek számára.

Az emberi beszéd és a madárének kódolási központja az agy. Az embernél állandó területek felelősek a kommunikációért, míg az énekesmadarak esetében ez máshogyan van. Náluk a párzási időszak közeledtével neuronok aktivizálódnak, majd úgynevezett „magokká” fejlődnek: ezek az egységek felelősek az énekért. A párzási időszak végén a neuronok aktivitása csökken, a magok visszafejlődnek.

Mi, emberek hangszalagok segítségével tudjuk kiadni azt a hangot, amit agyunk éppen „parancsol”. Az énekesmadarak esetében viszont ennél szövevényesebb a dolog: ők a kettős főhörgőjükből áramoltatják a levegőt egy-egy membránra, amiket olyan finoman szabályoznak, hogy emberi fül nem képes felismerni az apró eltéréseket, ezért segíti a kutatókat számítógép.

„Az állati nyelvek megismerésével el lehet oszlatni az emberi beszéd egyediségébe vetett hitet” – vallja Garamszegi László Zsolt.

Hozzászólások

Magyar kutatók találtak módszert a világjárványok vizsgálatára

Magyar kutatók találtak módszert a világjárványok vizsgálatára

A szakértők olyan módszert dolgoztak ki, amely egyszerre több egyéni tulajdonság tükrében vizsgálja a pandémiák hatását.

Volt, amikor Európában is éltek hópárducok

Volt, amikor Európában is éltek hópárducok

A hópárducok ma Közép-Ázsia hegyeiben honosak, ám a jégkorszakban még az Ibériai-félsziget és a mai Franciaország területén is éltek.

Magyar kutatók fedeztek fel új anyagállapotot

Magyar kutatók fedeztek fel új anyagállapotot

A különleges anyagállapot vizsgálata hozzájárulhat a precíziós technológia fejlődéséhez.

Afrikát elhagyva új vércsoportjaink alakultak ki

Afrikát elhagyva új vércsoportjaink alakultak ki

A 120 ezer évre visszamenő elemzés szerint a ma meglévő vércsoportokhoz még a neandervölgyiek is hozzájárultak.

Úgy tűnik, a hangyáktól a közlekedés terén is tanulhatunk

Úgy tűnik, a hangyáktól a közlekedés terén is tanulhatunk

A hangyák mozgása segítheti az önvezető járművek rendszerének optimális közlekedését megszervezni.

National Geographic 2025. januári címlap

Előfizetés

A nyomtatott magazinra,
12 hónapra

22 200 Ft

Korábbi számok

National Geographic 2010. januári címlapNational Geographic 2010. februári címlapNational Geographic 2010. márciusi címlapNational Geographic 2010. áprilisi címlapNational Geographic 2010. májusi címlapNational Geographic 2010. júniusi címlapNational Geographic 2010. júliusi címlapNational Geographic 2010. augusztusi címlapNational Geographic 2010. szeptemberi címlapNational Geographic 2010. októberi címlapNational Geographic 2010. novemberi címlapNational Geographic 2010. decemberi címlapNational Geographic 2011. januári címlapNational Geographic 2011. februári címlapNational Geographic 2011. márciusi címlapNational Geographic 2011. áprilisi címlapNational Geographic 2011. májusi címlapNational Geographic 2011. júniusi címlapNational Geographic 2011. júliusi címlapNational Geographic 2011. augusztusi címlapNational Geographic 2011. szeptemberi címlapNational Geographic 2011. októberi címlapNational Geographic 2011. novemberi címlapNational Geographic 2011. decemberi címlapNational Geographic 2012. januári címlapNational Geographic 2012. februári címlapNational Geographic 2012. márciusi címlapNational Geographic 2012. áprilisi címlapNational Geographic 2012. májusi címlapNational Geographic 2012. júniusi címlapNational Geographic 2012. júliusi címlapNational Geographic 2012. augusztusi címlapNational Geographic 2012. szeptemberi címlapNational Geographic 2012. októberi címlapNational Geographic 2012. novemberi címlapNational Geographic 2012. decemberi címlapNational Geographic 2013. januári címlapNational Geographic 2013. februári címlapNational Geographic 2013. márciusi címlapNational Geographic 2013. áprilisi címlapNational Geographic 2013. májusi címlapNational Geographic 2013. júniusi címlapNational Geographic 2013. júliusi címlapNational Geographic 2013. augusztusi címlapNational Geographic 2013. szeptemberi címlapNational Geographic 2013. októberi címlapNational Geographic 2013. novemberi címlapNational Geographic 2013. decemberi címlapNational Geographic 2014. januári címlapNational Geographic 2014. februári címlapNational Geographic 2014. márciusi címlapNational Geographic 2014. áprilisi címlapNational Geographic 2014. májusi címlapNational Geographic 2014. júniusi címlapNational Geographic 2014. júliusi címlapNational Geographic 2014. augusztusi címlapNational Geographic 2014. szeptemberi címlapNational Geographic 2014. októberi címlapNational Geographic 2014. novemberi címlapNational Geographic 2014. decemberi címlapNational Geographic 2015. januári címlapNational Geographic 2015. februári címlapNational Geographic 2015. márciusi címlapNational Geographic 2015. áprilisi címlapNational Geographic 2015. májusi címlapNational Geographic 2015. júniusi címlapNational Geographic 2015. júliusi címlapNational Geographic 2015. augusztusi címlapNational Geographic 2015. szeptemberi címlapNational Geographic 2015. októberi címlapNational Geographic 2015. novemberi címlapNational Geographic 2015. decemberi címlapNational Geographic 2016. januári címlapNational Geographic 2016. februári címlapNational Geographic 2016. márciusi címlapNational Geographic 2016. áprilisi címlapNational Geographic 2016. májusi címlapNational Geographic 2016. júniusi címlapNational Geographic 2016. júliusi címlapNational Geographic 2016. augusztusi címlapNational Geographic 2016. szeptemberi címlapNational Geographic 2016. októberi címlapNational Geographic 2016. novemberi címlapNational Geographic 2016. decemberi címlapNational Geographic 2017. januári címlapNational Geographic 2017. februári címlapNational Geographic 2017. márciusi címlapNational Geographic 2017. áprilisi címlapNational Geographic 2017. májusi címlapNational Geographic 2017. júniusi címlapNational Geographic 2017. júliusi címlapNational Geographic 2017. augusztusi címlapNational Geographic 2017. szeptemberi címlapNational Geographic 2017. októberi címlapNational Geographic 2017. novemberi címlapNational Geographic 2017. decemberi címlapNational Geographic 2018. januári címlapNational Geographic 2018. februári címlapNational Geographic 2018. márciusi címlapNational Geographic 2018. áprilisi címlapNational Geographic 2018. májusi címlapNational Geographic 2018. júniusi címlapNational Geographic 2018. júliusi címlapNational Geographic 2018. augusztusi címlapNational Geographic 2018. szeptemberi címlapNational Geographic 2018. októberi címlapNational Geographic 2018. novemberi címlapNational Geographic 2018. decemberi címlapNational Geographic 2019. januári címlapNational Geographic 2019. februári címlapNational Geographic 2019. márciusi címlapNational Geographic 2019. áprilisi címlapNational Geographic 2019. májusi címlapNational Geographic 2019. júniusi címlapNational Geographic 2019. júliusi címlapNational Geographic 2019. augusztusi címlapNational Geographic 2019. szeptemberi címlapNational Geographic 2019. októberi címlapNational Geographic 2019. novemberi címlapNational Geographic 2019. decemberi címlapNational Geographic 2020. januári címlapNational Geographic 2020. februári címlapNational Geographic 2020. márciusi címlapNational Geographic 2020. áprilisi címlapNational Geographic 2020. májusi címlapNational Geographic 2020. júniusi címlapNational Geographic 2020. júliusi címlapNational Geographic 2020. augusztusi címlapNational Geographic 2020. szeptemberi címlapNational Geographic 2020. októberi címlapNational Geographic 2020. novemberi címlapNational Geographic 2020. decemberi címlapNational Geographic 2021. januári címlapNational Geographic 2021. februári címlapNational Geographic 2021. márciusi címlapNational Geographic 2021. áprilisi címlapNational Geographic 2021. májusi címlapNational Geographic 2021. júniusi címlapNational Geographic 2021. júliusi címlapNational Geographic 2021. augusztusi címlapNational Geographic 2021. szeptemberi címlapNational Geographic 2021. októberi címlapNational Geographic 2021. novemberi címlapNational Geographic 2021. decemberi címlapNational Geographic 2022. januári címlapNational Geographic 2022. februári címlapNational Geographic 2022. márciusi címlapNational Geographic 2022. áprilisi címlapNational Geographic 2022. májusi címlapNational Geographic 2022. júniusi címlapNational Geographic 2022. júliusi címlapNational Geographic 2022. augusztusi címlapNational Geographic 2022. szeptemberi címlapNational Geographic 2022. októberi címlapNational Geographic 2022. novemberi címlapNational Geographic 2022. decemberi címlapNational Geographic 2023. januári címlapNational Geographic 2023. februári címlapNational Geographic 2023. márciusi címlapNational Geographic 2023. áprilisi címlapNational Geographic 2023. májusi címlapNational Geographic 2023. júniusi címlapNational Geographic 2023. júliusi címlapNational Geographic 2023. augusztusi címlapNational Geographic 2023. októberi címlapNational Geographic 2023. novemberi címlapNational Geographic 2023. decemberi címlapNational Geographic 2024. januári címlapNational Geographic 2024. februári címlapNational Geographic 2024. márciusi címlapNational Geographic 2024. áprilisi címlapNational Geographic 2024. májusi címlapNational Geographic 2024. júniusi címlapNational Geographic 2024. júliusi címlapNational Geographic 2024. augusztusi címlapNational Geographic 2024. szeptemberi címlapNational Geographic 2024. októberi címlapNational Geographic 2024. novemberi címlapNational Geographic 2024. decemberi címlapNational Geographic 2025. januári címlap

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, erősítsd meg a feliratkozásod az e-mailben kapott linkre kattintva!

Kövess minket