Költöző madarak nyomában

Fotó: Profimedia

Arisztotelész azt gondolta: a szárnyasok mocsarakba süllyedve, hibernálódva alszanak téli álmot, majd következő nyáron előbukkannak újra. Az 1700-as évek végén Thomas Bewick angol természettudós (1753–1828), a madarak téli „eltűnésével” összefüggésben már a vonulást említette. „A migráció kutatásában 1899 jelentős évszám, mert Hans Christian Mortensen (1856-1921) dán tanár és ornitológus ekkor gyűrűzött meg madarat először – meséli Nagy Jenő, a Debreceni Egyetem biológus doktorandusza. A magyarok e területen is kimagaslóan teljesítettek: Herman Ottó természettudós (1835-1914) és Schenk Jakab ornitológus (1876-1945) munkásságának köszönhetően 1908-tól rendszeresen gyűjtenek hazánkban adatokat ilyen módon.”

Nagy Jenő a madárvonulás kialakulásának okaival folytatja: „a természet törvényei szerint nagyon egyszerű magyarázata van a madarak vándorlásának: a Maradj életben és szaporodj! elv. Ahhoz hogy szaporodhasson egy élőlény, életben kell maradnia. Az életben maradás feltétele pedig elsősorban a táplálkozás. Ha belegondolunk, hogy a gólya főleg kétéltűekkel, a fecske pedig rovarokkal táplálkozik, akkor máris nyilvánvaló: a békák és rovarok elérhetősége télen itt, a mérsékelt éghajlati övben, igen csekély, tehát sok élőlény útra kel, hogy élelmet szerezzen.”

Téves lenne viszont azt hinni, hogy csak a mérsékelt övi madarak költöznek, sőt más állatok is rendszeresen útrakelnek.
„Nem ritka jelenség az inter-tropikális (trópuson belüli) vonulás sem. Afrikában többek között ilyenek a sáskaölyvek, a Wahlberg-sasok, míg Dél-Amerikában például a patagóniai rétihéják vonulása. Joggal merül fel a kérdés: mégis miért van szükség ezen területek elhagyására. Az ok itt is a táplálék követése. Arrafelé a csapadék táplálékbőséget jelent, így a csapadékszezon a madarakon túl, a nagyvadak, például az alföldi zebra, fehérfarkú gnú, antilopfélék (tülkösszarvúak családja) vándorlását is meghatározza” – teszi hozzá szakértőnk.

De vajon mi indítja útnak a vándorló egyedeket? Az időjárás és az adott területen fellelhető táplálék mennyisége befolyásolja a vándorlás kezdetének időpontját – ez az úgynevezett fakultatív vonulás. Mindemellett a belső késztetés, a genetika ugyanannyira meghatározó – ezt obligát vonulásnak hívják a szakemberek. Fakultatívan vonulnak például a csonttollúak, míg obligátan a nádiposzáták, fecskék.

A nagy távolság legyőzésére két „taktika” létezik szárnyas-körökben, Nagy Jenő erről is beszél: „az, hogy megáll-e pihenni vonulás közben az adott faj, vagy sem, nagymértékben függ a madár méretétől, a felhalmozott zsírtartalékok mennyiségétől, a repülés módjától. A billegetők, pityerek és számos kisebb termetű énekes a Szahara átrepülése közben többször is megáll, mert a nagy hőségben szükségük van pihenésre, testük lehűtésére. Ezzel szemben a sarlósfecskék gyakorlatilag a következő költési időszakig, késő szeptembertől kora tavaszig, le sem szállnak. Bármilyen hihetetlen, de az elmúlt évtizedek kutatási eredményei e fajnál kimutatták, ún. lassú hullámú alvás lehetséges repülés közben is, mert ez nem érinti egyszerre mindkét agyféltekét. Tehát a vizuális érzékelés működőképes marad, míg az agy többi része kikapcsolható. A gyors szemmozgások (Rapid Eye Movement – REM) fázisában ez a fajta alvás nem lehetséges, mert ott a két agyféltekének egyszerre kell lennie ugyanabban az állapotban. Függetlenül a repülés sajátosságaitól, a madarak számára is kulcsfontosságú a tájékozódás – folytatja a doktorandusz. Rövidtávú vonulásoknál a tereptárgyak megjegyzése adja a támpontot, míg hosszútávú vonulóknál jellemzően az égitestek állása, a Föld mágneses mezejének érzékelése jelentősebb. Rugalmas útvonalkövetésről árulkodnak az újabb műholdas és geolokátoros vizsgálatok eredményei.Az Angliában megjelölt kakukkokról tudtuk meg például, hogy vannak olyan egyedek közöttük, akik a korábbi útvonalakhoz képest merőben másként vonulnak Közép-Afrikába. Egyik csoportjuk nyílegyenesen – a Földközi-tengert, Szaharát átszelve, míg többen Görögország irányából közelítenek a telelő terület felé, majd Nyugat-Afrika partjai mentén térnek vissza Angliába költeni” – tér ki ezen érdekes szokásra Nagy Jenő.

Eddig még nem esett szó a kutatási módszerekről. ezek hogyan változtak? „Bár továbbra is kiemelt jelentőségű a gyűrűzés, egyre több kisebb testű madár is kap jeladót. Műholdas telemetria segítségével kaphatjuk a legpontosabb képet a vonulás időzítéséről, a megtett út hosszáról és irányáról. A fajok vonulási viselkedésének kialakulását úgy valószínűsíthetjük, hogy a vizsgált fajok rokonsági és leszármazási viszonyait bemutató törzsfáját alapul véve, a mai vonuló fajok közös ősei között szintén vonuló fajokat keresünk. Minél több közös vonuló őse van egy fajnak, annál régebbre vezethető vissza vonulásuk megjelenése. Ennek megállapításához a program akár több ezerszer is elvégzi a műveleteket: a kapott eredmény statisztikai alapokon nyugszik. Például az ölyveknél 5 millió évvel ezelőttig lehet visszavezetni a vonulás megjelenését” – tudtuk meg a biológustól.

Magyarországon számos helyen találunk madárgyűrűző, vonuláskutató központokat. Madárvárták működnek például: Ócsán, Fenékpusztán, Izsákon és Szegeden, de az egyik legújabb a Hortobágyi Vonuláskutató Központ. Munkatársai azon fáradoznak, hogy kiderítsék, honnan jönnek és hol kerülnek újra elő a hazánkban megfogott madarak, a megfigyelt egyedek évekkel később vajon ide térnek-e vissza költeni, vagy csupán átvonulnak.