Szenzoros nektárgyűjtők

Fotó: CSIRO

A cél, hogy megpróbálják felderíteni tömeges pusztulásuk okait. Hasonló megfigyelést folytatnak Brazíliában is, de európai és észak-amerikai kutatók is érdeklődnek a módszer iránt.

Az 5,4 milligramm súlyú mikroérzékelőket a rovarok hátára helyezték. A chipekben lévő elem vibrációval termel energiát, a kicsiny chip rögzíti, mennyi időt tölt távol a kaptártól és mekkora távolságokat repül a háziméh. A kaptárakban helyezték el a fél bankkártya nagyságú vevőberendezést, amelyek rögzítik a kapott adatokat.

A szenzorok feljegyzik, milyen hatással vannak a rovarirtó szerek a méhekre, a lég- és vízszennyezettséget, mit fogyasztott a rovar és milyen időjárás uralkodik a térségében.

Az ausztrál kutatók egy felnőtt hátára vett hátizsákhoz hasonlítják a nyomkövető szenzorokat, amelyek súlya egyharmada annak, amit egy méh elbír. Az átlagos hátizsákkal ellentétben azonban ez a teher a háziméh életének végéig a hátán marad. A technológiát Tasmániában fejlesztette ki az elmúlt két évben az ausztráliai tudományos és ipari kutatási szervezet, a CSIRO, amely részt vesz a méhek egészségi állapotát feltérképező nemzetközi kutatási programban.

Világszerte vészesen csökken a méhpopuláció nagysága, 2014 nyarán például a méhcsaládok 40 százaléka pusztult el az Egyesült Államokban, amiért a szakemberek a rovarirtó szerek használatát, a rovart megtámadó betegségeket és élőhelyük zsugorodását okolják. Ez veszélybe sodorja a beporzásra váró termést – hangoztatta Paulo de Souza, a CSIRO tudományos vezetője. „A világ egyes részein egy egészséges méhcsalád óramű pontossággal dolgozik egyik nap, ám a következő napon minden egyes méh elpusztul és nincs elképzelésünk arról, hogy miért. Ez ma már oly gyakori, hogy a szindrómát kolóniaösszeomlás-rendellenességnek hívjuk” – mondta de Souza professzor.

A szakember hozzátette azt is, hogy „a szenzorokkal ellátott háziméhek ugyan nem lesznek képesek a szokásos mennyiségű virágport begyűjteni, de a módszerrel sokat fogunk megtudni róluk”.