Elemér, Oszvald, Román2021. február 28., vasárnap
Tudomány

A gyógypedagógus képzés kidolgozója

2015.09.18.Erdélyi Ilona
National Geographic Magyarország

Kratina Gusztáv néven jött világra egy nyitraudvarnoki (Dvorniky, Szlovákia) néptanító fiaként a gyógypedagógiai nevelés és képzés magyarországi úttörője.

Fotó: barcziiskola.hu

1890. szeptember 13-án született a Kossuth-díjas orvos-gyógypedagógus, aki ma Bárczi Gusztáv néven vált ismertté. 1910-ben Léván szerzett tanítói képesítést, majd rövid mártonfalvi tanítóskodás után Budapestre került. Gyógypedagógiai tanári oklevéllel a zsebében 1913-ban a budapesti siketnémák intézetében helyezkedett el. Az első világháborúban a fronton megsebesült, felgyógyulása után visszatért a tanításhoz, miközben maga is tovább tanult, amire – önvallomása szerint – az elmaradottsággal, a leküzdhetetlen nehézségekkel szembeni tehetetlenség sarkallta. 1921-ben orvosi, később fül-orr-gégész szakorvosi, iskolaorvosi és sportorvosi diplomát is szerzett.

Orvos-gyógypedagógusként több intézményben is gondozta a sérült embereket, s az első hazai kórházi fülészeti osztályt létrehozó Török Béla fülgyógyász szakorvos mellett gyógyította a nagyothallókat. 1921 és 1923 között szerkesztette a Magyar Siketnéma Oktatás című folyóiratot, 1922-ben Török Bélával létrehozták a siketek nevelésére szakosodott Nagyothallók Iskoláját. 1932-től a Középiskolai Tanárképző Intézetben az iskola-egészségtan előadó tanára, 1935-től egy évig a gyógypedagógiai ügyek referense volt a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztériumban. 1936-tól Hóman Bálint miniszter felkérésére igazgatóként teljesen újjászervezte a budapesti Gyógypedagógiai Nevelőintézetet, megújította a gyengeelméjűeket gondozó intézet gyógypedagógiai programját. 1942-től az ő igazgatásával működött a Gyógypedagógiai Tanárképző Főiskola, amelynek 1946-tól 1963-as nyugdíjba vonulásáig tanszékvezető tanára is volt. 1953-tól országgyűlési képviselőként közéleti szerepet vállalt, feltehetően a főiskola helyzetének megerősítése lebegett a szeme előtt.

Munkássága során foglalkozott az értelmi fogyatékos, látássérült, nagyothalló és beszédhibás gyerekek nevelésével, tevékenyen részt vett a magyar iskolaorvosi rendszer kiépítésében, figyelmét elsősorban az értelmi fogyatékosok és nagyothallók gyógyító nevelésének, illetve a gyógypedagógus-képzésnek szentelte. 1934-ben leírta az agykérgi eredetű süketnémaság kórképét, a kezelésre kidolgozott gyógypedagógiai, hallásnevelési eljárása világszerte ismertté tette nevét. Tapasztalatait összegezve az 1950-es évek végén megfogalmazta általános gyógypedagógiai elméletét és rendszerét, lefektette a gyógypedagógia elméleti alapjait. Munkásságáért 1953-ban Kossuth-díjjal tüntették ki.

A gyógypedagógus-oktatásról folytatott vitában végül – önmagát is felülbírálva – az egységes képzés mellett tette le a voksát. Illyés Gyuláné Kozmutza Flóra 1946-ban vele egyetértésben alkotta meg az újjászervezett, négyéves főiskola szervezeti szabályzatát és korszerűsített tanulmányi rendjét. Bárczi 1948-ban nem csupán felismerte Pető András mozgásterápiai programjának újszerűségét, de a szűkös lehetőségek ellenére helyet adott a programnak a főiskolán és mozgásterápiai tanszéket létesített, a képzést a konduktív pedagógiára is kiterjesztette.

Nemzetközi kongresszusokon ismertette a fogyatékosok gondozásában elért eredményeit, 1958-ban részt vett a kelet-németországi Brandenburg-Gördenben értelmi fogyatékosok számára létesített intézet (Bárczi Haus) megszervezésében és gyógypedagógiai programjának kidolgozásában.

Számos tudományos publikációja jelent meg, 1928-ban kiadta A magyar beszédhangok képzése című, alapvető művét, amely röntgenográfiákon mutatta be a magyar beszédhangok képzését, a beszédszervek helyzetét. 1934-ben jelent meg az agykérgi süketnémaságot leíró Surdomutitas corticalis, egy évvel később A surdomutitas corticalis gyógypedagógiai befolyásolása című munkája, 1938-ban a Hallásébresztés-hallásnevelés című értekezése. A szakma mai értékelése szerint a gyógypedagógiai hallásnevelés négy évszázados történetének negyedik szakaszát (1930-1960 között) Bárczi Gusztáv munkássága fémjelzi, ő és neves külföldi követői készítették elő a hallássérültek tanításának korszerű gyakorlatát.

Bárczi Gusztáv 1964. augusztus 9-én halt meg Budapesten. Az 1928-ban létrejött Gyógypedagógiai Tanárképző Főiskola 1975-ben vette fel egykori igazgatója nevét, az intézmény 2000 óta az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Karaként működik.

Hozzászólások

A pollenallergia-szezon is átalakul a klímaváltozás miatt

A pollenallergia-szezon is átalakul a klímaváltozás miatt

Egy friss kutatás szerint többféle módon is meghosszabbítja a pollenallergia-szezont a klímaváltozás.

Óriási mennyiségű tudományos publikáció készült az új koronavírusról

Óriási mennyiségű tudományos publikáció készült az új koronavírusról

Több mint 87 ezer tudományos kutatást tettek közzé világszerte tudósok az új koronavírusról a járvány kezdete és 2020 októbere között egy amerikai-kínai elemzés szerint.

Vörös lámpások az éjjeli lepkékért

Vörös lámpások az éjjeli lepkékért

Egy friss kutatás szerint a vörös fény serkenti az éjjeli lepkék szaporodását, ez az ismeret pedig a védelmükhöz nyújt segítséget.

Fontos, hogy erősítsük légzőizmainkat!

Fontos, hogy erősítsük légzőizmainkat!

A tüdő gyulladásos megbetegedése esetében fontos, hogy jól működő légzőizmaink legyenek, ezekkel tudunk ugyanis mély be- és kilégzést végezni vagy erőteljesen köhögni.

Tinédzserek fedeztek fel egy izgalmas bolygórendszert

Tinédzserek fedeztek fel egy izgalmas bolygórendszert

A négy exobolygó csillagászati szempontból közel, 200 fényévre található.

National Geographic 2021. februári címlap

Előfizetés

A nyomtatott magazinra,
12 hónapra

11 160 Ft

Korábbi számok

National Geographic 2010. januári címlapNational Geographic 2010. februári címlapNational Geographic 2010. márciusi címlapNational Geographic 2010. áprilisi címlapNational Geographic 2010. májusi címlapNational Geographic 2010. júniusi címlapNational Geographic 2010. júliusi címlapNational Geographic 2010. augusztusi címlapNational Geographic 2010. szeptemberi címlapNational Geographic 2010. októberi címlapNational Geographic 2010. novemberi címlapNational Geographic 2010. decemberi címlapNational Geographic 2011. januári címlapNational Geographic 2011. februári címlapNational Geographic 2011. márciusi címlapNational Geographic 2011. áprilisi címlapNational Geographic 2011. májusi címlapNational Geographic 2011. júniusi címlapNational Geographic 2011. júliusi címlapNational Geographic 2011. augusztusi címlapNational Geographic 2011. szeptemberi címlapNational Geographic 2011. októberi címlapNational Geographic 2011. novemberi címlapNational Geographic 2011. decemberi címlapNational Geographic 2012. januári címlapNational Geographic 2012. februári címlapNational Geographic 2012. márciusi címlapNational Geographic 2012. áprilisi címlapNational Geographic 2012. májusi címlapNational Geographic 2012. júniusi címlapNational Geographic 2012. júliusi címlapNational Geographic 2012. augusztusi címlapNational Geographic 2012. szeptemberi címlapNational Geographic 2012. októberi címlapNational Geographic 2012. novemberi címlapNational Geographic 2012. decemberi címlapNational Geographic 2013. januári címlapNational Geographic 2013. februári címlapNational Geographic 2013. márciusi címlapNational Geographic 2013. áprilisi címlapNational Geographic 2013. májusi címlapNational Geographic 2013. júniusi címlapNational Geographic 2013. júliusi címlapNational Geographic 2013. augusztusi címlapNational Geographic 2013. szeptemberi címlapNational Geographic 2013. októberi címlapNational Geographic 2013. novemberi címlapNational Geographic 2013. decemberi címlapNational Geographic 2014. januári címlapNational Geographic 2014. februári címlapNational Geographic 2014. márciusi címlapNational Geographic 2014. áprilisi címlapNational Geographic 2014. májusi címlapNational Geographic 2014. júniusi címlapNational Geographic 2014. júliusi címlapNational Geographic 2014. augusztusi címlapNational Geographic 2014. szeptemberi címlapNational Geographic 2014. októberi címlapNational Geographic 2014. novemberi címlapNational Geographic 2014. decemberi címlapNational Geographic 2015. januári címlapNational Geographic 2015. februári címlapNational Geographic 2015. márciusi címlapNational Geographic 2015. áprilisi címlapNational Geographic 2015. májusi címlapNational Geographic 2015. júniusi címlapNational Geographic 2015. júliusi címlapNational Geographic 2015. augusztusi címlapNational Geographic 2015. szeptemberi címlapNational Geographic 2015. októberi címlapNational Geographic 2015. novemberi címlapNational Geographic 2015. decemberi címlapNational Geographic 2016. januári címlapNational Geographic 2016. februári címlapNational Geographic 2016. márciusi címlapNational Geographic 2016. áprilisi címlapNational Geographic 2016. májusi címlapNational Geographic 2016. júniusi címlapNational Geographic 2016. júliusi címlapNational Geographic 2016. augusztusi címlapNational Geographic 2016. szeptemberi címlapNational Geographic 2016. októberi címlapNational Geographic 2016. novemberi címlapNational Geographic 2016. decemberi címlapNational Geographic 2017. januári címlapNational Geographic 2017. februári címlapNational Geographic 2017. márciusi címlapNational Geographic 2017. áprilisi címlapNational Geographic 2017. májusi címlapNational Geographic 2017. júniusi címlapNational Geographic 2017. júliusi címlapNational Geographic 2017. augusztusi címlapNational Geographic 2017. szeptemberi címlapNational Geographic 2017. októberi címlapNational Geographic 2017. novemberi címlapNational Geographic 2017. decemberi címlapNational Geographic 2018. januári címlapNational Geographic 2018. februári címlapNational Geographic 2018. márciusi címlapNational Geographic 2018. áprilisi címlapNational Geographic 2018. májusi címlapNational Geographic 2018. júniusi címlapNational Geographic 2018. júliusi címlapNational Geographic 2018. augusztusi címlapNational Geographic 2018. szeptemberi címlapNational Geographic 2018. októberi címlapNational Geographic 2018. novemberi címlapNational Geographic 2018. decemberi címlapNational Geographic 2019. januári címlapNational Geographic 2019. februári címlapNational Geographic 2019. márciusi címlapNational Geographic 2019. áprilisi címlapNational Geographic 2019. májusi címlapNational Geographic 2019. júniusi címlapNational Geographic 2019. júliusi címlapNational Geographic 2019. augusztusi címlapNational Geographic 2019. szeptemberi címlapNational Geographic 2019. októberi címlapNational Geographic 2019. novemberi címlapNational Geographic 2019. decemberi címlapNational Geographic 2020. januári címlapNational Geographic 2020. februári címlapNational Geographic 2020. márciusi címlapNational Geographic 2020. áprilisi címlapNational Geographic 2020. májusi címlapNational Geographic 2020. júniusi címlapNational Geographic 2020. júliusi címlapNational Geographic 2020. augusztusi címlapNational Geographic 2020. szeptemberi címlapNational Geographic 2020. októberi címlapNational Geographic 2020. novemberi címlapNational Geographic 2020. decemberi címlapNational Geographic 2021. januári címlapNational Geographic 2021. februári címlap

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, erősítsd meg a feliratkozásod az e-mailben kapott linkre kattintva!

Kövess minket