Emánuel, Emánuéla, Larissza, Árpád2025. március 26., szerda
Tudomány

Édes anyanyelvünk 20. századi őre

2015.11.24.Erdélyi Ilona
National Geographic Magyarország

1915. november 24-én született az elmúlt évszázad magyar nyelvművelésének legnagyobb hatású egyénisége.

Lőrincze Lajos külföldi diákoknak tart magyarórát.
Fotó: MTI/Potzmann János

A Veszprém megyei Szentgálon látta meg a napvilágot egy szegény, paraszti családban. Hat elemi után a helyi lelkész ajánlására a Pápai Református Kollégiumba került, ahol mindvégig színjeles eredménnyel tanult. Két évig a pápai Református Teológiai Akadémia hallgatója is volt, de nem érzett kellő elhivatottságot a lelkészi pálya iránt, így vallástanára biztatására Budapestre költözött és beiratkozott a Pázmány Péter Tudományegyetem bölcsészkarára.

Az Eötvös Kollégium tagjaként végezhette az egyetemet, Pais Dezső (nyelvemlékeink magyarázója) keltette fel érdeklődését a nyelvészet iránt. Részt vett a Táj- és Népkutató Központ munkájában: járta a vidéket és anyagot gyűjtött. 1939-ben megnyerte az első Jó magyar kiejtési versenyt, ott ismerkedett meg – a tiszta beszéd ügyéért is küzdő – Kodály Zoltánnal, akihez aztán haláláig barátság fűzte. Magyar-német szakos tanári diplomájának megszerzése után, 1941-ben az egyetemen frissen alakult Magyarságtudományi Intézetben kapott gyakornoki állást, ő lett a földrajzi névgyűjtés felelőse.

Lőrincze 1943 és 1945 között régi iskolájában, a pápai Református Kollégiumban is tanított és a népfőiskolán adott elő, s ellátta a Tehetségmentő Alapítvány elnöki teendőit. Doktori disszertációján is dolgozott, amelynek a Földrajzi neveink keletkezésükről, alakulásáról, elhalásukról címet adta.

A második világháború befejeződése után ismét Budapestre került, a Teleki Pálról elnevezett tudományos intézetben működő Néptudományi Intézetnek lett a munkatársa, később ebből jött létre az MTA Nyelvtudományi Intézete. Itt a magyar nyelvjárások atlaszának anyaggyűjtésében vett részt, másfél évtizedig járta az országot, s a környező államok magyarlakta vidékeit is.

Első nagyobb tanulmánya, a Földrajzi neveink élete 1947-ben jelent meg. Benkő Loránddal készítette a nyelvjáráskutatás 150 éves múltjának bibliográfiáját (1951), majd Lőrincze gyűjtőmunkájának eredményét is tartalmazza az 1968-77 között megjelent kötetsorozat, A magyar nyelvjárások atlasza. Az intézeti tanárból 1952-től lett hét évig igazgatóhelyettes, majd 1959 és 1971 között osztályvezető, nyugdíjba vonulásáig tudományos tanácsadó volt.

1952-ben Kodály Zoltán biztatására ő vette át Halász Gyula felújított rádióműsorát, az Édes anyanyelvünket. Az ötperces műsor 1955-től vasárnap reggelenként, majd 1961-től már hetente háromszor hangzott el, s sugározták a külföldön élő magyaroknak szóló adásban, a Szülőföldünkben is. A rádiósorozatot negyven éven keresztül vezette, szinte a haláláig. Sikerült olyan formát kialakítania, amely szórakoztatva tanít, egyesíti a nyelvi, irodalmi, művelődési tanulságokat. Katedra nélkül vált belőle a nemzet tanára, tudományos alapossággal válaszolt – ízes dialektusban – a hozzá intézett kérdésekre, de sohasem vált tudálékossá. Az emberközpontú nyelvművelést igyekezett meghonosítani a korábbi nyelvközpontúval szemben: azt vallotta, hogy a nyelvművelés tárgya nem elsősorban a nyelv, hanem az ember. Többen vádolták őt nyelvi liberalizmussal, az új nyelvi alakzatok és az idegenszerűségek befogadása iránti túlzott engedékenységgel, de ő úgy vélte, a változás hozzátartozik a nyelv életéhez, s ha a változás már társadalmi méretű, akkor mindenképpen el kell fogadnunk. A dogmák, elfogultságok ellen harcolt, törekedett arra, hogy a nyelvművelés módszere, hangvétele liberális, azaz megértő, emberi legyen. Grétsy Lászlóval együtt vezette a Tessék kérdezni – a nyelvész válaszol című nyelvművelő műsort.

1952-ben kandidátusi címet kapott, munkásságát a Magyar Népköztársasági Érdemrend arany fokozatával ismerték el. Még ebben az évben titkára lett az akadémián akkor alakult nyelvművelő bizottságnak, amelynek 1960-tól haláláig az elnöki tisztét töltötte be. A nyelvi ismeretterjesztő munkát több fórumon párhuzamosan végezte: 1953 végétől haláláig szerkesztője volt a Magyar Nyelvőr című folyóiratnak, 1979-től az Édes Anyanyelvünk szerkesztőbizottságának elnöke, a Tudományos Ismeretterjesztő Társulatban és a Magyarok Világszövetségében ténykedett. Fáradhatatlanul dolgozott a határon túli magyarság anyanyelvének megőrzésén, illetve a magyar nyelv oktatásán. Nevéhez fűződik az először 1970-ben megrendezett Anyanyelvi Konferencia megszervezése, amelynek élete végéig szervezője, 1992-ig elnöke volt.

Budapesten halt meg 1993. október 11-én. Sírja a Farkasréti temetőben található. Szülőfalujában, Szentgálon emlékház, emléktábla és dombormű őrzi emlékét és a falu iskoláját is róla kapta nevét. Születésének centenáriumán az Anyanyelvápolók Szövetsége Lőrincze Lajos-emlékévet kezdeményezett.

Hozzászólások

Megváltozik az agy az okostelefon-elvonástól

Megváltozik az agy az okostelefon-elvonástól

Az okostelefonok sok ember életének szerves részévé váltak, mintegy az emberi test kiterjesztéseként lehet őket értelmezni, és egészen elmosódott az a határ, amely a telefonhasználatot és a telefonfüggőséget elválasztja.

Így élték túl egyes állatok a legnagyobb kihalási hullámot

Így élték túl egyes állatok a legnagyobb kihalási hullámot

A perm időszak végén, mintegy 252 millió évvel ezelőtt játszódott le a bolygó legnagyobb kihalási hulláma, amelyet a kétéltűek ősi rokonai képesek voltak átvészelni.

Távolról érkezett az első athéni ezüstpénzek anyaga

Távolról érkezett az első athéni ezüstpénzek anyaga

A Peiszisztratosz athéni türannosz uralma idején készült ezüstpénzek az első érmék az ókori athéni világból, a hozzájuk használt ezüst eredetére derült fény.

Így segítenek a magyar horgászok a kutatóknak

Így segítenek a magyar horgászok a kutatóknak

Vajon mennyire ismerik a köröttük lévő élővilágot a pecások?

Koszosabb űrállomások segíthetik az űrhajósok egészségét

Koszosabb űrállomások segíthetik az űrhajósok egészségét

Az űrhajósok gyakran szenvednek az immunrendszer problémái okozta egészségügyi gondoktól, egy új kutatás arra jutott, hogy egyszerűen túl tiszta környezetben élnek.

National Geographic 2025. márciusi címlap

Előfizetés

A nyomtatott magazinra,
12 hónapra

22 200 Ft

Korábbi számok

National Geographic 2010. januári címlapNational Geographic 2010. februári címlapNational Geographic 2010. márciusi címlapNational Geographic 2010. áprilisi címlapNational Geographic 2010. májusi címlapNational Geographic 2010. júniusi címlapNational Geographic 2010. júliusi címlapNational Geographic 2010. augusztusi címlapNational Geographic 2010. szeptemberi címlapNational Geographic 2010. októberi címlapNational Geographic 2010. novemberi címlapNational Geographic 2010. decemberi címlapNational Geographic 2011. januári címlapNational Geographic 2011. februári címlapNational Geographic 2011. márciusi címlapNational Geographic 2011. áprilisi címlapNational Geographic 2011. májusi címlapNational Geographic 2011. júniusi címlapNational Geographic 2011. júliusi címlapNational Geographic 2011. augusztusi címlapNational Geographic 2011. szeptemberi címlapNational Geographic 2011. októberi címlapNational Geographic 2011. novemberi címlapNational Geographic 2011. decemberi címlapNational Geographic 2012. januári címlapNational Geographic 2012. februári címlapNational Geographic 2012. márciusi címlapNational Geographic 2012. áprilisi címlapNational Geographic 2012. májusi címlapNational Geographic 2012. júniusi címlapNational Geographic 2012. júliusi címlapNational Geographic 2012. augusztusi címlapNational Geographic 2012. szeptemberi címlapNational Geographic 2012. októberi címlapNational Geographic 2012. novemberi címlapNational Geographic 2012. decemberi címlapNational Geographic 2013. januári címlapNational Geographic 2013. februári címlapNational Geographic 2013. márciusi címlapNational Geographic 2013. áprilisi címlapNational Geographic 2013. májusi címlapNational Geographic 2013. júniusi címlapNational Geographic 2013. júliusi címlapNational Geographic 2013. augusztusi címlapNational Geographic 2013. szeptemberi címlapNational Geographic 2013. októberi címlapNational Geographic 2013. novemberi címlapNational Geographic 2013. decemberi címlapNational Geographic 2014. januári címlapNational Geographic 2014. februári címlapNational Geographic 2014. márciusi címlapNational Geographic 2014. áprilisi címlapNational Geographic 2014. májusi címlapNational Geographic 2014. júniusi címlapNational Geographic 2014. júliusi címlapNational Geographic 2014. augusztusi címlapNational Geographic 2014. szeptemberi címlapNational Geographic 2014. októberi címlapNational Geographic 2014. novemberi címlapNational Geographic 2014. decemberi címlapNational Geographic 2015. januári címlapNational Geographic 2015. februári címlapNational Geographic 2015. márciusi címlapNational Geographic 2015. áprilisi címlapNational Geographic 2015. májusi címlapNational Geographic 2015. júniusi címlapNational Geographic 2015. júliusi címlapNational Geographic 2015. augusztusi címlapNational Geographic 2015. szeptemberi címlapNational Geographic 2015. októberi címlapNational Geographic 2015. novemberi címlapNational Geographic 2015. decemberi címlapNational Geographic 2016. januári címlapNational Geographic 2016. februári címlapNational Geographic 2016. márciusi címlapNational Geographic 2016. áprilisi címlapNational Geographic 2016. májusi címlapNational Geographic 2016. júniusi címlapNational Geographic 2016. júliusi címlapNational Geographic 2016. augusztusi címlapNational Geographic 2016. szeptemberi címlapNational Geographic 2016. októberi címlapNational Geographic 2016. novemberi címlapNational Geographic 2016. decemberi címlapNational Geographic 2017. januári címlapNational Geographic 2017. februári címlapNational Geographic 2017. márciusi címlapNational Geographic 2017. áprilisi címlapNational Geographic 2017. májusi címlapNational Geographic 2017. júniusi címlapNational Geographic 2017. júliusi címlapNational Geographic 2017. augusztusi címlapNational Geographic 2017. szeptemberi címlapNational Geographic 2017. októberi címlapNational Geographic 2017. novemberi címlapNational Geographic 2017. decemberi címlapNational Geographic 2018. januári címlapNational Geographic 2018. februári címlapNational Geographic 2018. márciusi címlapNational Geographic 2018. áprilisi címlapNational Geographic 2018. májusi címlapNational Geographic 2018. júniusi címlapNational Geographic 2018. júliusi címlapNational Geographic 2018. augusztusi címlapNational Geographic 2018. szeptemberi címlapNational Geographic 2018. októberi címlapNational Geographic 2018. novemberi címlapNational Geographic 2018. decemberi címlapNational Geographic 2019. januári címlapNational Geographic 2019. februári címlapNational Geographic 2019. márciusi címlapNational Geographic 2019. áprilisi címlapNational Geographic 2019. májusi címlapNational Geographic 2019. júniusi címlapNational Geographic 2019. júliusi címlapNational Geographic 2019. augusztusi címlapNational Geographic 2019. szeptemberi címlapNational Geographic 2019. októberi címlapNational Geographic 2019. novemberi címlapNational Geographic 2019. decemberi címlapNational Geographic 2020. januári címlapNational Geographic 2020. februári címlapNational Geographic 2020. márciusi címlapNational Geographic 2020. áprilisi címlapNational Geographic 2020. májusi címlapNational Geographic 2020. júniusi címlapNational Geographic 2020. júliusi címlapNational Geographic 2020. augusztusi címlapNational Geographic 2020. szeptemberi címlapNational Geographic 2020. októberi címlapNational Geographic 2020. novemberi címlapNational Geographic 2020. decemberi címlapNational Geographic 2021. januári címlapNational Geographic 2021. februári címlapNational Geographic 2021. márciusi címlapNational Geographic 2021. áprilisi címlapNational Geographic 2021. májusi címlapNational Geographic 2021. júniusi címlapNational Geographic 2021. júliusi címlapNational Geographic 2021. augusztusi címlapNational Geographic 2021. szeptemberi címlapNational Geographic 2021. októberi címlapNational Geographic 2021. novemberi címlapNational Geographic 2021. decemberi címlapNational Geographic 2022. januári címlapNational Geographic 2022. februári címlapNational Geographic 2022. márciusi címlapNational Geographic 2022. áprilisi címlapNational Geographic 2022. májusi címlapNational Geographic 2022. júniusi címlapNational Geographic 2022. júliusi címlapNational Geographic 2022. augusztusi címlapNational Geographic 2022. szeptemberi címlapNational Geographic 2022. októberi címlapNational Geographic 2022. novemberi címlapNational Geographic 2022. decemberi címlapNational Geographic 2023. januári címlapNational Geographic 2023. februári címlapNational Geographic 2023. márciusi címlapNational Geographic 2023. áprilisi címlapNational Geographic 2023. májusi címlapNational Geographic 2023. júniusi címlapNational Geographic 2023. júliusi címlapNational Geographic 2023. augusztusi címlapNational Geographic 2023. októberi címlapNational Geographic 2023. novemberi címlapNational Geographic 2023. decemberi címlapNational Geographic 2024. januári címlapNational Geographic 2024. februári címlapNational Geographic 2024. márciusi címlapNational Geographic 2024. áprilisi címlapNational Geographic 2024. májusi címlapNational Geographic 2024. júniusi címlapNational Geographic 2024. júliusi címlapNational Geographic 2024. augusztusi címlapNational Geographic 2024. szeptemberi címlapNational Geographic 2024. októberi címlapNational Geographic 2024. novemberi címlapNational Geographic 2024. decemberi címlapNational Geographic 2025. januári címlapNational Geographic 2025. februári címlapNational Geographic 2025. márciusi címlap

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, erősítsd meg a feliratkozásod az e-mailben kapott linkre kattintva!

Kövess minket