Jövőből jött orvos

Fotó: Sárosi Zoltán

Hogyan lett orvosi jövőkutató?
Orvosként, genetikusként diplomáztam, de úgy éreztem, a technológia iránti vonzalmamnak nincs helye az orvosi világban. Részt vehettem a szilícium-völgyi Singularity University egyik kurzusán, ahol adódott lehetőség a két terület találkozására – ám ott az üzleti szemlélet zavart. Engem tudományos szemszögből érdekel a kérdés. Ezért kitaláltam magamnak egy szakmát: medical futurist, azaz orvosi jövőkutató lettem. Csak így férhetett össze orvosi énem a kutatóval és „geek” énemmel. Emellett önkénteskedem a Semmelweis Egyetem genetikai központjában, de nem ez adja a napi munkámat.

Hogyan telik egy napja?
Szinte mindegyik napom más. A könyvemen dolgozom, tárgyalok, előadásokat tartok tanácsadó, gyógyszeripari, informatikai cégeknek, néha kormányoknak is, sokszor külföldön. Egy átlagos hetemen két-három napot utazok. A blogjaimon, a YouTube-on, a Twitteren pedig egyfajta térítő munkát végzek. Az előadásaim elsősorban cégeknek szólnak, az online projektekkel orvosoknak, betegeknek akarok segíteni, ám a célom mindig ugyanaz. Azon igyekszem, hogy az emberek megértsék: a technológia javíthatja az orvoslásban az emberi viszonyokat. Szerintem az orvosnak digitálisan képeznie kell magát, hogy még jobb munkát végezhessen; a páciensnek pedig menedzselnie kell tudnia saját egészségét. Az elérhető technológiák alkalmazásával emberségesebb lehet az orvos-beteg kapcsolat és az orvoslás. Ha rajtam múlik, öt-tíz év múlva külön tudományág lesz az orvosi jövőkutatás.

Létre tudja itthonról hozni?
Digitálisan élek, reptér közelében lakom – lehet így folytatni néhány évig, amíg nincs gyerekem. Költözhetnék külföldre, de szeretek itt élni.

Gyakorlati példával tudná az elméletet illusztrálni?
Dubajban nemrég láttam, hogyan gipszelnek 3d nyomtatóval: szkennerrel letapogatták a páciens karját, és alig tízezer forintnyi összegből egyedi, lecsatolható gipszet nyomtattak rá. Pofonegyszerű volt lepattintani és visszatenni, a beteg fürödhetett, és a kontrollvizsgálaton sem kellett levágni róla a gipszet, aztán újra rögzíteni a karját.
Vagy ott az IBM szuperszámítógépe, a Watson, amely már több amerikai klinikán is dolgozik. Egy-egy beteg leletei alapján a gép sok millió tanulmányt átnéz, és kiválasztja azokat, amelyek az adott esetre vonatkozhatnak. Jelenleg 23 millió orvosi szakcikk szerepel a PubMed gyűjtőportálon, és az adatbázis évi egymillióval bővül. Ezzel a tempóval csak kognitív számítógéppel lehet lépést tartani.

Bízhatjuk mesterséges intelligenciára az életünket?
Először a társadalom igényét kell felébreszteni a technológia iránt. Ezt kormányszinten is támogatni kellene, tudatosítani az emberekben, hogy jó, ha egészségesen élnek. Obama FitBit okosórát visel; ez fontos üzenet – az Egyesült Államok elnöke mindennap sportol, és aktivitásmérő eszköze figyeli, megvolt-e a megfelelő lépésszám. Jó lenne a magyar vezetőkön is ilyesmit látni.

Mi akadályozza leginkább, hogy elterjedjenek ezek a technológiák?
Az első az orvoshiány. A táskámban lévő tíz, nem túl drága eszközzel egy védőnő bárhol megmérhetné a beteg tíz fontos paraméterét, az eredményeket mobilneten vagy wifin keresztül elküldhetné az orvosnak, aki pedig eldönthetné, bemenjen-e a beteg vizsgálatra, vagy otthon kezelheti magát, esetleg dolgozhat is. A másik gond a pénzhiány. Az egészségügy minősége nem anyagi kérdés; a szükséges rendszerek kiépítése, a megfelelő hardverek, netkapcsolatok, 3d printerek, életjeleket figyelő okosórák és hasonló eszközök beszerzése, a szakemberek megfizetése viszont az. Ám a legnagyobb probléma az elveszett bizalom. A betegek nem bíznak a modern orvoslásban, az orvosok pedig szinte semmiben nem hisznek – ez egyenes út a kiégéshez. Egy háziorvos ismerősömnek nyolcvan betege van naponta. Ha ezek fele receptért megy, tulajdonképpen feleslegesen fárad – az elektronikus receptírás már sok országban működik. A másik negyven betegből húsz olyan, akinek a kérdéseit online beszélgetésben, pár perc alatt megbeszélhették volna. Ha az orvosnak csupán a fennmaradó húsz, valóban személyes ellátást igénylő beteggel kellene foglalkoznia, sokkal gördülékenyebben működne a rendszer. Ezek természetesen globális, nem kifejezetten magyar problémák.

Mi lesz a következő lépés az orvoslásban?
A megfelelő eszközök jelenleg még csúnyák, ormótlanok és kicsit buták is – tehát tökéletesítésre szorulnak. Japánban már létezik két mikron vastagságú szenzor, amely a bőrre helyezve pár hétig ott marad, és riaszt, ha a mért életjelekben rendellenességet észlel. Ez a jövő. Amit most látunk, az még csak a kezdet kezdete.

Nemrég jelent meg új, angol nyelvű könyve.
Az előadásaimon néha zseniális kérdéseket kapok. Ezekből negyven kiválasztott kérdésre válaszolok a könyvben, a kiborgok világától az alvásjavításon át az etikai aggályokig. Mindegyik kérdés az orvoslás jövőjéhez kötődik, a válaszok pedig reményeim szerint azt a mantrámat bizonyítják, hogy a technológia által lehet emberséges az orvoslás.