Auguszta, Bertold2024. március 29., péntek
Tudomány

Egy félkarú szarmata nő rejtélyes esete

2015.12.22.Erdélyi Ilona
National Geographic Magyarország

A Magyar Természettudományi Múzeum Embertani Tárába 2015. november végén egy szarmata nő csontmaradványait hozták be antropológiai vizsgálatra.

Az ásatás helyszíne

A csontokat átadó régész, Korom Anita arra volt kíváncsi, vajon miért hiányzik a nő teljes bal karja a bolygatatlan sírból. A csontmaradványok Dunakeszi-Székesdűlő „D” tömb nevű lelőhelyről kerültek elő 2004-ben. A magányos sírba, a gazdag (részben arany) mellékletek alapján a kora szarmata korban, Kr. u. 50–70. körül élt egyént temettek.

A kapott csontmaradványok mosatlan állapotban voltak. A mosás, tisztítás során a koponyát és az állkapcsot egybetartó földből jobb oldalról egy korong alakú, középen átfúrt gyöngy került elő. Nem ritka eset, hogy a régészeti feltárásokból származó tisztítatlan csontanyag apró tárgyakat rejt. A vizsgált egyént a régészeti dokumentáció szerint sok halotti melléklettel (ruhára varrt gyöngyök, karperecek, tükör, edény, nyaklánc) temették el, ami arra utal, hogy a közösség megbecsült tagja lehetett.

„A csontokon több, a régészeti feltáráshoz vagy az azt követő tároláshoz, szállításhoz köthető sérülést figyeltünk meg. Ezeknek a halál után keletkezett (postmortalis) sérüléseknek a törési felszíne sokkal világosabb, mint a csontok színe. Számos helyen (jobb váll régiója, jobb bordák, jobb alkarcsontok közepe, bal állkapocstest, bal váll régiója) zöld patinanyomok figyelhetők meg a csontokon, ami arra utal – és ezt a régészeti leírás is megerősíti –, hogy mellékletekkel temették el” – mondja Bernert Zsolt, a Magyar Természettudományi Múzeum antropológusa.

A koponya és az állkapocs ép, a vázcsontok hiányosak. A csontváz morfológiai jellegei alapján nő, életkora 30–35 év, termete 165 centiméter, csípője keskeny, a végtagok izmosak. A koponya nagyon széles, a homlok lapos, a nyakszirt széles és lapos. Típusa szerint pamíri és valamilyen mongoloid rassz keveréke, tehát keleti eredetű.

A vázcsontok közül nem csak néhány apróbb csont hiányzik – ami viszonylag gyakran előfordul –, hanem a teljes bal kar a kéz összes kéztő-, kézközépcsontjával és ujjpercével együtt, valamint a bal bordák közül az alsó hat és a teljes szegycsont. Szokványos esetben, amikor a holttestet kirabolják, a kisebb csontok a sírgödörben maradnak és jelzik a végtag jelenlétét. Amennyiben a rablás nem sokkal a temetés után következik be, a lágyrészek még összetartják a csontokat, bár apróbb csontok hiányoznak. Ezt a lehetőséget itt kizárhatjuk, mert a vállrégió nem mozdult ki, tehát a kart nem a sírgödörből rángatták ki. A kulcscsont helyzete alapján a bal és a jobb váll is egészen hozzá volt szorítva a törzshöz, azaz a holttest törzsét körbetekerték. A rablás ellen szól a sírgödörben érintetlenül található számos melléklet és a rablójárat nyomának hiánya. A sírrablás tehát nagy valószínűséggel kizárható.


A sírban talált lapockacsont

A bal végtag és a bal bordasorozat részleges hiánya rejtélyes. Figyelemre méltó még a bal lapocka ízületi felszíne alatti három vékony vágás (6, 7 és 10 mm hosszú), és a lapocka külső élén látható további apró vágások. A lapocka acromion (vállcsúcs) nyúlványa letört, a vágások felszínét és az acromion nyúlvány felszínét is zöld patina színezi, amit a bal kulcscsont alatt talált bronzkarika okozott. Ezek a sérülések tehát az elhalálozás idején (perimortem) keletkeztek. Figyelembe véve, hogy mindkét váll egyforma szorosan volt a test mellett és a lapocka sérülései korabeli emberi beavatkozásnak tekinthetők, a bal kart a halál előtt amputálták.


Medencecsont apró lyukakkal

A bal oldali alsó bordák hiánya arra utalhat, hogy nem egyszerű amputáció történt, hanem azt komolyabb sérülés előzte meg. A bal oldal 4., 5. és 6. bordáján több, be nem gyógyult törés figyelhető meg, ezek sötét törési felszíne arra utal, hogy a régmúltban történtek (perimortem), szemben a jobb bordákon látható hasonló, de világos törésfelszínű ásatási sérülésekkel. A bal csípőlapát belső felszínén egymástól 22 milliméterre két apró lyuk tátong, amelyek úgy keletkezhettek, hogy valamilyen külső hatásra a csont felszíne áttört, és a letört csontdarabkák a szivacsos állományba nyomultak. Ez a sérülés is sötét felszínű. A két lyuk leginkább egy ragadozó állat szemfogainak a nyomára emlékeztet, távolságuk alapján elsősorban az aranysakál hozható gyanúba.

A halott testhelyzetéből és a csontjain található postmortem illetve perimortem sérülésekből biztonsággal állítható, hogy a nőt a bal karja, a bal oldali alsó bordái és a szegycsontja nélkül temették el. Valószínűnek látszik, hogy a temetés előtt ragadozók vagy dögevők tépték szét a bal hasüreg, mellüreg és a bal kar egy részét.

Forrás:Kiss-Stefán Mónika, a Magyar Antropológusok szóvivője


Ez volt a legnagyobb folyamidelfin

Ez volt a legnagyobb folyamidelfin

A ma élő dél-ázsiai folyami delfinek rokona volt az az állat, amely Amazónia perui részén élt 16 millió évvel ezelőtt, és akár 3,5 méteresre is nőhetett.

Környezetbarát felújítás

Környezetbarát felújítás

Az építészetben nemcsak az új épületeknél, hanem már a régiek felújításánál is eljárhatunk klímabarát,környezetbarát módon.

Élő tank a triászból

Élő tank a triászból

A krokodilok egy eddig ismeretlen, 215 millió éve élt ősi rokonát azonosították texasi kutatók.

Soha többé hólapát?

Soha többé hólapát?

Egy új fejlesztésnek köszönhetően az önmelegítő betonon nem fog megtapadni a hó vagy a jég, így talán majd elfelejthetjük a hólapátot vagy az útszórást - legalábbis bizonyos körülmények között.

A klímaváltozás tovább növeli az élelmiszerárakat

A klímaváltozás tovább növeli az élelmiszerárakat

A sokak számára már most is igen magas élelmiszerárak a klímaváltozás hatására még magasabbra szöknek majd.

National Geographic 2024. márciusi címlap

Előfizetés

A nyomtatott magazinra,
12 hónapra

18 780 Ft

Korábbi számok

National Geographic 2010. januári címlapNational Geographic 2010. februári címlapNational Geographic 2010. márciusi címlapNational Geographic 2010. áprilisi címlapNational Geographic 2010. májusi címlapNational Geographic 2010. júniusi címlapNational Geographic 2010. júliusi címlapNational Geographic 2010. augusztusi címlapNational Geographic 2010. szeptemberi címlapNational Geographic 2010. októberi címlapNational Geographic 2010. novemberi címlapNational Geographic 2010. decemberi címlapNational Geographic 2011. januári címlapNational Geographic 2011. februári címlapNational Geographic 2011. márciusi címlapNational Geographic 2011. áprilisi címlapNational Geographic 2011. májusi címlapNational Geographic 2011. júniusi címlapNational Geographic 2011. júliusi címlapNational Geographic 2011. augusztusi címlapNational Geographic 2011. szeptemberi címlapNational Geographic 2011. októberi címlapNational Geographic 2011. novemberi címlapNational Geographic 2011. decemberi címlapNational Geographic 2012. januári címlapNational Geographic 2012. februári címlapNational Geographic 2012. márciusi címlapNational Geographic 2012. áprilisi címlapNational Geographic 2012. májusi címlapNational Geographic 2012. júniusi címlapNational Geographic 2012. júliusi címlapNational Geographic 2012. augusztusi címlapNational Geographic 2012. szeptemberi címlapNational Geographic 2012. októberi címlapNational Geographic 2012. novemberi címlapNational Geographic 2012. decemberi címlapNational Geographic 2013. januári címlapNational Geographic 2013. februári címlapNational Geographic 2013. márciusi címlapNational Geographic 2013. áprilisi címlapNational Geographic 2013. májusi címlapNational Geographic 2013. júniusi címlapNational Geographic 2013. júliusi címlapNational Geographic 2013. augusztusi címlapNational Geographic 2013. szeptemberi címlapNational Geographic 2013. októberi címlapNational Geographic 2013. novemberi címlapNational Geographic 2013. decemberi címlapNational Geographic 2014. januári címlapNational Geographic 2014. februári címlapNational Geographic 2014. márciusi címlapNational Geographic 2014. áprilisi címlapNational Geographic 2014. májusi címlapNational Geographic 2014. júniusi címlapNational Geographic 2014. júliusi címlapNational Geographic 2014. augusztusi címlapNational Geographic 2014. szeptemberi címlapNational Geographic 2014. októberi címlapNational Geographic 2014. novemberi címlapNational Geographic 2014. decemberi címlapNational Geographic 2015. januári címlapNational Geographic 2015. februári címlapNational Geographic 2015. márciusi címlapNational Geographic 2015. áprilisi címlapNational Geographic 2015. májusi címlapNational Geographic 2015. júniusi címlapNational Geographic 2015. júliusi címlapNational Geographic 2015. augusztusi címlapNational Geographic 2015. szeptemberi címlapNational Geographic 2015. októberi címlapNational Geographic 2015. novemberi címlapNational Geographic 2015. decemberi címlapNational Geographic 2016. januári címlapNational Geographic 2016. februári címlapNational Geographic 2016. márciusi címlapNational Geographic 2016. áprilisi címlapNational Geographic 2016. májusi címlapNational Geographic 2016. júniusi címlapNational Geographic 2016. júliusi címlapNational Geographic 2016. augusztusi címlapNational Geographic 2016. szeptemberi címlapNational Geographic 2016. októberi címlapNational Geographic 2016. novemberi címlapNational Geographic 2016. decemberi címlapNational Geographic 2017. januári címlapNational Geographic 2017. februári címlapNational Geographic 2017. márciusi címlapNational Geographic 2017. áprilisi címlapNational Geographic 2017. májusi címlapNational Geographic 2017. júniusi címlapNational Geographic 2017. júliusi címlapNational Geographic 2017. augusztusi címlapNational Geographic 2017. szeptemberi címlapNational Geographic 2017. októberi címlapNational Geographic 2017. novemberi címlapNational Geographic 2017. decemberi címlapNational Geographic 2018. januári címlapNational Geographic 2018. februári címlapNational Geographic 2018. márciusi címlapNational Geographic 2018. áprilisi címlapNational Geographic 2018. májusi címlapNational Geographic 2018. júniusi címlapNational Geographic 2018. júliusi címlapNational Geographic 2018. augusztusi címlapNational Geographic 2018. szeptemberi címlapNational Geographic 2018. októberi címlapNational Geographic 2018. novemberi címlapNational Geographic 2018. decemberi címlapNational Geographic 2019. januári címlapNational Geographic 2019. februári címlapNational Geographic 2019. márciusi címlapNational Geographic 2019. áprilisi címlapNational Geographic 2019. májusi címlapNational Geographic 2019. júniusi címlapNational Geographic 2019. júliusi címlapNational Geographic 2019. augusztusi címlapNational Geographic 2019. szeptemberi címlapNational Geographic 2019. októberi címlapNational Geographic 2019. novemberi címlapNational Geographic 2019. decemberi címlapNational Geographic 2020. januári címlapNational Geographic 2020. februári címlapNational Geographic 2020. márciusi címlapNational Geographic 2020. áprilisi címlapNational Geographic 2020. májusi címlapNational Geographic 2020. júniusi címlapNational Geographic 2020. júliusi címlapNational Geographic 2020. augusztusi címlapNational Geographic 2020. szeptemberi címlapNational Geographic 2020. októberi címlapNational Geographic 2020. novemberi címlapNational Geographic 2020. decemberi címlapNational Geographic 2021. januári címlapNational Geographic 2021. februári címlapNational Geographic 2021. márciusi címlapNational Geographic 2021. áprilisi címlapNational Geographic 2021. májusi címlapNational Geographic 2021. júniusi címlapNational Geographic 2021. júliusi címlapNational Geographic 2021. augusztusi címlapNational Geographic 2021. szeptemberi címlapNational Geographic 2021. októberi címlapNational Geographic 2021. novemberi címlapNational Geographic 2021. decemberi címlapNational Geographic 2022. januári címlapNational Geographic 2022. februári címlapNational Geographic 2022. márciusi címlapNational Geographic 2022. áprilisi címlapNational Geographic 2022. májusi címlapNational Geographic 2022. júniusi címlapNational Geographic 2022. júliusi címlapNational Geographic 2022. augusztusi címlapNational Geographic 2022. szeptemberi címlapNational Geographic 2022. októberi címlapNational Geographic 2022. novemberi címlapNational Geographic 2022. decemberi címlapNational Geographic 2023. januári címlapNational Geographic 2023. februári címlapNational Geographic 2023. márciusi címlapNational Geographic 2023. áprilisi címlapNational Geographic 2023. májusi címlapNational Geographic 2023. júniusi címlapNational Geographic 2023. júliusi címlapNational Geographic 2023. augusztusi címlapNational Geographic 2023. októberi címlapNational Geographic 2023. novemberi címlapNational Geographic 2023. decemberi címlapNational Geographic 2024. januári címlapNational Geographic 2024. februári címlapNational Geographic 2024. márciusi címlap

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, erősítsd meg a feliratkozásod az e-mailben kapott linkre kattintva!

Kövess minket