Vilma, Ünige, Csaba2023. december 05., kedd
Tudomány

A gorillák védelmezője és barátja volt

2015.12.29.Erdélyi Ilona
National Geographic Magyarország

1985. december 27-én a reggeli órákban erdei kunyhójában holtan találták Dian Fossey amerikai etológust, a hegyi gorillák életének legjobb ismerőjét.

Fotó: Profimedia

A Ruandában élő amerikai származású tudós egész életében elszántan küzdött a gorillák megmentéséért. Valószínűleg pont ezért kellett meghalnia. A mai napig nem tudjuk biztosan, hogy ki követte el a brutális gyilkosságot.

1932. január 16-án született San Franciscóban. Mostohaapja akaratával dacolva középiskola után nem üzleti pályára lépett, hanem a Kaliforniai Egyetemen kezdett biológiai és állatorvosi tanulmányokba, egyetemi évei alatt gyári munkásként és laboránsként tartotta el magát. Egy idő után a fizikával és kémiával meggyűlt a baja, így átjelentkezett a San José Állami Egyetemre, ahol 1954-ben rehabilitációs foglalkoztató terapeutaként végzett.

Egy helyi gyermekkórházban kezdett dolgozni, 1963-ban, a házára felvett hitelből utazott először Kelet-Afrikába, ekkor ismerkedett meg Louis Leakey antropológussal, a gorillákkal való találkozás pedig meghatározó élményt jelentett számára. Leakey támogatásával három év múlva ismét Afrikába ment, hogy a veszélyeztetett majmokat tanulmányozza és a National Geographic Society megbízásából létrehozza a Karisoke Kutatóközpontot. Terepen végett munkáját Kongóban kezdte, majd a zavaros helyi viszonyok miatt 1967-ben Ruandába, a Virunga és Karisimbi vulkánok közti hegyvidékre költözött át.

Fossey minden idejét a gorillák életmódjának, szociális viszonyainak megismerésének szentelte, csaknem 18 évet élt közöttük. Kezdetben tisztes távolból figyelte az állatokat, eltanulta gesztusaikat, hangjaikat, mindennapi életüket, csak ült és figyelt. Aztán egyre közelebb húzódott, s végül bekövetkezett az áttörés, az egyik gorilla önként megérintette Fossey kezét. A bennszülöttek által csak „az erdő magányos asszonyaként” emlegetett kutató tapasztalataiból feljegyzéseket készített, amelyeket az 1983-as Gorillák a ködben című könyvében összegezett.

Munkájára akkor irányult rá a figyelem, amikor 1970 januárjában a National Geographic Magazin címlapján az ő fotója jelent meg. A róla szóló cikket pedig egy olyan kép illusztrálta, amelyen a Peanuts nevű gorilla megérinti Fossey kezét, mindez eloszlatta azt a köznapi mítoszt, hogy ezek a főemlősök veszélyes vadállatok. Fossey ismertségét a végveszélyben lévő hegyi gorillák megmentésére akarta felhasználni, s többször keveredett összetűzésbe a helyi orvvadászokkal és a kormánnyal is: nyíltan vádolta a kormányt, hogy összejátszik a vadorzókkal.

Azt vallotta, hogy az állatoknak emberek szórakoztatására „börtönben” (állatkertben) tartása etikátlan cselekedet. Egy ízben megakadályozta két sebesülten elfogott fiatal gorilla átszállítását a Kölni Állatkertbe, s miután gondjaira bízták, meggyógyította az állatokat. A gorillákat ezután szállították Kölnbe, ahol kilenc évig éltek fogságban, majd mindketten ugyanabban a hónapban pusztultak el.

Fossey 1976-ban doktorált a Cambridge-i Egyetemen A hegyi gorillák című dolgozatával, a nyolcvanas évek elején professzorként a Cornell Egyetemen tartott előadásokat. Amikor kedvenc gorilláját, Digitet orvvadászok kegyetlenül lefejezték, létrehozta a Digit Alapítványt, amelynek célja volt források előteremteni az orvvadászok elleni őrjáratok megszervezésére.

Fosseyt – máig tisztázatlan körülmények között – 1985. december 26-án meggyilkolták. A gyilkosságot egy orvvadászok által is használt bozótvágó késsel követték el, a tettesek sem pénzt, sem értéktárgyat nem vittek magukkal. Az ügyet soha nem sikerült megnyugtatóan tisztázni, a ruandai hatóságok időközben Amerikába távozott asszisztensét vádolták és ítélték el, aki tagadta bűnösségét, sokan úgy gondolják, hogy a tudóssal orvvadászok végeztek, mert zavarta őket állatvédő tevékenysége.

Fosseyt kedves gorillái között, a ruandai Karisoke Kutatóközpont területén temették el, a sírjára ezt írták: „Senki sem szerette jobban a gorillákat”. Halála után a Digit Alapítványt Dian Fossey Nemzetközi Gorilla Alapítvánnyá nevezték át, amely a mai napig küzd a gorillákért. Életéről több könyvet írtak, készült róla opera, dokumentumfilm és tévéjáték is. A legnagyobb sikert a Sigourney Weaver főszereplésével 1988-ban forgatott, Gorillák a ködben című film aratta, a színésznő alakításáért Golden Globe-díjat kapott. Halálának huszadik évfordulóján jelent meg a barátainak és családjának írt leveleiből összeállított, Senki sem szerette a gorillákat című könyv.

Az igazi paleolit étrendben a hód is szerepelt

Az igazi paleolit étrendben a hód is szerepelt

Mintegy 400 ezer évvel ezelőtt a hód húsa értékes táplálék volt elődeink számára.

Növényi alapú nedvszívó

Növényi alapú nedvszívó

Az egészségügyi betétek nedvszívó tölteléke pamut vagy fapép, egy új fejlesztésben olcsóbb és fenntarthatóbb alapanyagot találtak.

Rizsháncs és papír lehet a jövő szigetelőanyaga

Rizsháncs és papír lehet a jövő szigetelőanyaga

A rizsháncs olyan mezőgazdasági melléktermék, amelynek már eddig is számos felhasználási formáját találták ki, most egy újabb áll be ebbe a sorba.

Kiterjedt ősi tiszafaerdők

Kiterjedt ősi tiszafaerdők

Kelet-Anglia egy sík régióját a régmúltban kiterjedt tiszafaerdők uralták.

A palackorrú delfin elektromos érzékelője

A palackorrú delfin elektromos érzékelője

Egy új kutatás szerint a palackorrú delfinek is érzékelhetik az elektromos teret az orrukban lévő érzékelővel.

National Geographic 2023. novemberi címlap

Előfizetés

A nyomtatott magazinra,
12 hónapra

18 780 Ft

Korábbi számok

National Geographic 2010. januári címlapNational Geographic 2010. februári címlapNational Geographic 2010. márciusi címlapNational Geographic 2010. áprilisi címlapNational Geographic 2010. májusi címlapNational Geographic 2010. júniusi címlapNational Geographic 2010. júliusi címlapNational Geographic 2010. augusztusi címlapNational Geographic 2010. szeptemberi címlapNational Geographic 2010. októberi címlapNational Geographic 2010. novemberi címlapNational Geographic 2010. decemberi címlapNational Geographic 2011. januári címlapNational Geographic 2011. februári címlapNational Geographic 2011. márciusi címlapNational Geographic 2011. áprilisi címlapNational Geographic 2011. májusi címlapNational Geographic 2011. júniusi címlapNational Geographic 2011. júliusi címlapNational Geographic 2011. augusztusi címlapNational Geographic 2011. szeptemberi címlapNational Geographic 2011. októberi címlapNational Geographic 2011. novemberi címlapNational Geographic 2011. decemberi címlapNational Geographic 2012. januári címlapNational Geographic 2012. februári címlapNational Geographic 2012. márciusi címlapNational Geographic 2012. áprilisi címlapNational Geographic 2012. májusi címlapNational Geographic 2012. júniusi címlapNational Geographic 2012. júliusi címlapNational Geographic 2012. augusztusi címlapNational Geographic 2012. szeptemberi címlapNational Geographic 2012. októberi címlapNational Geographic 2012. novemberi címlapNational Geographic 2012. decemberi címlapNational Geographic 2013. januári címlapNational Geographic 2013. februári címlapNational Geographic 2013. márciusi címlapNational Geographic 2013. áprilisi címlapNational Geographic 2013. májusi címlapNational Geographic 2013. júniusi címlapNational Geographic 2013. júliusi címlapNational Geographic 2013. augusztusi címlapNational Geographic 2013. szeptemberi címlapNational Geographic 2013. októberi címlapNational Geographic 2013. novemberi címlapNational Geographic 2013. decemberi címlapNational Geographic 2014. januári címlapNational Geographic 2014. februári címlapNational Geographic 2014. márciusi címlapNational Geographic 2014. áprilisi címlapNational Geographic 2014. májusi címlapNational Geographic 2014. júniusi címlapNational Geographic 2014. júliusi címlapNational Geographic 2014. augusztusi címlapNational Geographic 2014. szeptemberi címlapNational Geographic 2014. októberi címlapNational Geographic 2014. novemberi címlapNational Geographic 2014. decemberi címlapNational Geographic 2015. januári címlapNational Geographic 2015. februári címlapNational Geographic 2015. márciusi címlapNational Geographic 2015. áprilisi címlapNational Geographic 2015. májusi címlapNational Geographic 2015. júniusi címlapNational Geographic 2015. júliusi címlapNational Geographic 2015. augusztusi címlapNational Geographic 2015. szeptemberi címlapNational Geographic 2015. októberi címlapNational Geographic 2015. novemberi címlapNational Geographic 2015. decemberi címlapNational Geographic 2016. januári címlapNational Geographic 2016. februári címlapNational Geographic 2016. márciusi címlapNational Geographic 2016. áprilisi címlapNational Geographic 2016. májusi címlapNational Geographic 2016. júniusi címlapNational Geographic 2016. júliusi címlapNational Geographic 2016. augusztusi címlapNational Geographic 2016. szeptemberi címlapNational Geographic 2016. októberi címlapNational Geographic 2016. novemberi címlapNational Geographic 2016. decemberi címlapNational Geographic 2017. januári címlapNational Geographic 2017. februári címlapNational Geographic 2017. márciusi címlapNational Geographic 2017. áprilisi címlapNational Geographic 2017. májusi címlapNational Geographic 2017. júniusi címlapNational Geographic 2017. júliusi címlapNational Geographic 2017. augusztusi címlapNational Geographic 2017. szeptemberi címlapNational Geographic 2017. októberi címlapNational Geographic 2017. novemberi címlapNational Geographic 2017. decemberi címlapNational Geographic 2018. januári címlapNational Geographic 2018. februári címlapNational Geographic 2018. márciusi címlapNational Geographic 2018. áprilisi címlapNational Geographic 2018. májusi címlapNational Geographic 2018. júniusi címlapNational Geographic 2018. júliusi címlapNational Geographic 2018. augusztusi címlapNational Geographic 2018. szeptemberi címlapNational Geographic 2018. októberi címlapNational Geographic 2018. novemberi címlapNational Geographic 2018. decemberi címlapNational Geographic 2019. januári címlapNational Geographic 2019. februári címlapNational Geographic 2019. márciusi címlapNational Geographic 2019. áprilisi címlapNational Geographic 2019. májusi címlapNational Geographic 2019. júniusi címlapNational Geographic 2019. júliusi címlapNational Geographic 2019. augusztusi címlapNational Geographic 2019. szeptemberi címlapNational Geographic 2019. októberi címlapNational Geographic 2019. novemberi címlapNational Geographic 2019. decemberi címlapNational Geographic 2020. januári címlapNational Geographic 2020. februári címlapNational Geographic 2020. márciusi címlapNational Geographic 2020. áprilisi címlapNational Geographic 2020. májusi címlapNational Geographic 2020. júniusi címlapNational Geographic 2020. júliusi címlapNational Geographic 2020. augusztusi címlapNational Geographic 2020. szeptemberi címlapNational Geographic 2020. októberi címlapNational Geographic 2020. novemberi címlapNational Geographic 2020. decemberi címlapNational Geographic 2021. januári címlapNational Geographic 2021. februári címlapNational Geographic 2021. márciusi címlapNational Geographic 2021. áprilisi címlapNational Geographic 2021. májusi címlapNational Geographic 2021. júniusi címlapNational Geographic 2021. júliusi címlapNational Geographic 2021. augusztusi címlapNational Geographic 2021. szeptemberi címlapNational Geographic 2021. októberi címlapNational Geographic 2021. novemberi címlapNational Geographic 2021. decemberi címlapNational Geographic 2022. januári címlapNational Geographic 2022. februári címlapNational Geographic 2022. márciusi címlapNational Geographic 2022. áprilisi címlapNational Geographic 2022. májusi címlapNational Geographic 2022. júniusi címlapNational Geographic 2022. júliusi címlapNational Geographic 2022. augusztusi címlapNational Geographic 2022. szeptemberi címlapNational Geographic 2022. októberi címlapNational Geographic 2022. novemberi címlapNational Geographic 2022. decemberi címlapNational Geographic 2023. januári címlapNational Geographic 2023. februári címlapNational Geographic 2023. márciusi címlapNational Geographic 2023. áprilisi címlapNational Geographic 2023. májusi címlapNational Geographic 2023. júniusi címlapNational Geographic 2023. júliusi címlapNational Geographic 2023. augusztusi címlapNational Geographic 2023. októberi címlapNational Geographic 2023. novemberi címlap

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, erősítsd meg a feliratkozásod az e-mailben kapott linkre kattintva!

Kövess minket