Lívia, Lídia, Eulália2025. február 12., szerda
Tudomány

Az égi glóbuszok történetéből…

2016.01.30.Erdélyi Ilona
National Geographic Magyarország

Mi az éggömb? Mire használható és melyek a legismertebb, legnevezetesebb darabok?

NAGYÍTÁS

Frederik de Wit holland térképész alkotása csillagképekkel és állatövi jegyekkel, a 17. századból.                  
Illusztáció: Profimedia

Egyebek mellett ezekre a kérdésekre is válaszol a Magyar Tudományban megjelent és most az mta.hu által is közölt, évezredeket átfogó írásában Klinghammer István, az MTA rendes tagja.

A rendszeresen visszatérő természeti jelenségeket már ókori elődeink is kapcsolatba hozták a csillagos égbolttal. A megfigyelt állócsillagok és bolygók helyzetének változása alapján időmértéket határoztak meg. A könnyebb azonosíthatóság kedvéért az állócsillagok csoportjait csillagképekbe fogták össze, és ezeket a jó megfigyelőképességükről ismert kaldeusok (az ókori Mezopotámiában élt arámi néptörzs, amely az asszírok legyőzése után létrehozta az Újbabiloni Birodalmat), valamint az egyiptomiak már a ma is használatos nevükön emlegették. Tudták, hogy a Nap és a Hold az év, illetve a hónapok során az állatöv csillagképein keresztül vándorolnak, így hold- és napfogyatkozásokat tudtak előre jelezni és megfigyelni.

Az éggömb tulajdonképpen a csillagkatalógus grafikus alakja, nevezetesen a csillagos ég kicsinyített térképi ábrázolása gömbfelületen. A csillagok és csillagképek az égi glóbuszon kétféle módon ábrázolhatók. Az egyik lehetőség, ha úgy mutatják őket, amint a Földről nézve felismerhetők. Ez a geocentrikus kép. A másik, a jóval gyakoribb ábrázolási mód úgy tünteti fel a csillagokat és csillagalakzatokat, amint egy hatalmas gömb középpontjából vagy az univerzumon kívüli helyről nézve látnánk azokat.

Éggömböt már az ókorból is ismerünk. Az elméleti alapokat a Kr. e. 6. században a milétoszi Anaximandrosz (Kr. e. 610–546) hozta létre, de a tulajdonképpeni feltaláló a knidoszi Eudoxosz a Kr. e. 4. évszázadból. Az első fennmaradt emlék egy, az időszámításunk előtti évszázadban készült márványszobor, amely a görög mitológiában szereplő, az éggömböt a vállán tartó óriást ábrázol. A világ legrégibb gömb formájában ábrázolt képét a térdeplő Farnese Atlasz hordozza a vállán. Nevét onnan kapta, hogy eredetileg a római Farnese-palotában állították ki. A 68 centiméter átmérőjű éggömböt tartó szobor, amely egy korábbi, a Kr. e. 3. évszázadból származó, de eltűnt mű mintájára készült, a nápolyi Nemzeti Múzeum gyűjteményét gazdagítja. A gömbön néhány fokvonal és negyvenkét csillagkép látható. (Merész fantáziájú kutatók szerint a csillagképek a Kr. e. 300. év körüli égboltnak megfelelő helyzetet mutatják, ezért a gömb Eudoxosz munkájának másolata.) Klaudiosz Ptolemaiosz (Kr. u. kb.100 – kb.160) a Kr. u. 1. század közepén az Almageszt hetedik és nyolcadik fejezetében leírta az égi glóbuszt, sőt annak alkalmazási lehetőségeit is. A Római Birodalom bukása véget vetett a Föld és az égbolt kutatásának is. Sok ismeret feledésbe merült, de volt, amit átvettek az iszlám tudósok, és kerülő úton aztán visszajutott az európai tudományos életbe.

A középkorban is használatosak voltak az éggömbök, így például a 6. században a bizánci Leontius készített ilyet. Oktatási célokra használt éggömböt a Nagy Károly (742-814) német-római császár udvarában működő ír barát, Alkuin (735-804), a Sank Gallen-i Benedek-rendi szerzetes Notker Labeo (kb. 950-1022), valamint a szintén Benedek-rendi barát, Gerbert Aurillac (kb. 945-1003), a későbbi II. Szilveszter pápa (ő küldte el István királynak a magyar korona felső részét), amikor Reimsben csillagászatot tanított. A 11. századtól kezdődően a muszlim csillagászok is készítettek éggömböket. A fennmaradt legrégibb a párizsi Nemzeti Könyvtár gyűjteményében található. Az 1080-as évekből származó, 18 centiméter átmérőjű arab gömb szerzője ismeretlen. Az egykori hatalmas arab birodalomból ismert többi tizenkét éggömb közül, amelyek mind 1500 előtt készültek, feltétlenül említésre érdemes a drezdai Matematikai-Fizikai Szalonban őrzött, 1279-ben készült Mohamed ibn Muajjad al-Urdi-féle gömb. A 14 centiméter átmérőjű éggömb gondosan cizellált, aranyból és ezüstből készült mestermunka.

A késői középkorban éggömböket Dél-Németországban és Bécsben készítettek. Nicolaus Cusanus bíboros (1401-1464) az 1440-es években Nürnbergben szerzett be egy 17 centiméter átmérőjű éggömböt, ami negyvennégy csillagot ábrázol. Valószínű, hogy a gömb a 15. század első felében élt klosterneuburgi magiszter, Nicolaus Heybech munkája. A gömböt Cusanus névadó szülővárosa, Kues róla elnevezett múzeuma őrzi. (Cusanusnak, Brixen püspökének a magyar térképtörténet-írásban is ismert a neve. Híres, 1454-ben (1439?) szerkesztett kéziratos Közép-Európa-térképének 1507. évi kiadásában szerepel a Magyarország és Erdély neve mellett huszonhárom magyar helységnév, név nélkül pedig még további harminc településjel található.

Bécsben működött a két kiváló csillagász, Georg Peuerbach (1423-1461) és Johannes Regiomontanus (1436-1476) tanítványa, Hans Dorn (1430/1440-1509) Domonkos-rendi szerzetes. Tőle származik a krakkói Egyetemi Könyvtár gyűjteményében egy 1480 körül készített, 40 centiméter átmérőjű éggömb, amely feltehetőleg arab, itáliai és német források alapján készült. Ennek a gömbnek első birtokosaként említik Marcin Bylica z Ilkuszát (magyarosan Ilkusi Márton) (1433-1493), aki Corvin Mátyás magyar király csillagásza volt.

1493-ban Johannes Stöffler (1452-1531) tübingeni matematikaprofesszor készített egy 48 centiméter átmérőjű, az égi pólusok körül elforgatható, meglehetősen esetlen kinézésű, fémszalagokkal összetartott éggömböt. A gömb a nürnbergi Germán Nemzeti Múzeum tulajdona. Tekintélyes nürnbergi glóbuszépítő volt Georg Hartmann (1489-1564), akitől két éggömb szegmensei maradtak meg, egy 20 centiméteres glóbuszé 1538-ból és egy 8 centiméteresé 1547-ből. Napjainkban mindkettő a müncheni Bajor Állami Könyvtár gyűjteményében található.

1551-ben Löwenben Gerard Mercator (1512-1594) a tíz évvel korábbról származó földgömbjéhez egy hasonló nagyságú, 41 centiméter átmérőjű éggömböt készített. A térképi kép a Regiomontanus által feldolgozott ptolemaioszi csillagkatalógusra épült. Petrus Plancius (1552-1622) németalföldi teológus 1598(?)-ból származó éggömbjén új, részben a Biblián alapuló csillagképeket: zsiráfot, orrszarvút stb. vezetett be. Még egy újdonsággal szolgált a gömb: ez a glóbusz tartalmazta először azokat a délsarki csillagképeket is, amelyeket az első jávai németalföldi expedíció alkalmából Pieter Dirkszoon Keyser (1540-1596) és Frederick de Houtman (1571-1627) állított össze. (Sajnos ez a Jodocus Hondius (1563-1612) metszette 35,5 cm átmérőjű szép gömb, amely a zerbsti gimnázium tulajdona volt, a második világháború alatt elpusztult.) Ennek nyomán Willem Janszoon Blaeu (1571-1638), aki mestere, Tycho Brahe (1546-1601), csillagkatalógusát használta fel művéhez, indíttatva érezte magát arra, hogy ezeket a konfigurációkat az 1603-ban kiadott 34 centiméter átmérőjű gömbjén ő is feltüntesse. Blaeu másik, 1616-ban kiadott 68 centiméteres nagy éggömbje olyan csillagképeket mutat be, amelyek dekoratív kiképzésükben erősen emlékeztetnek az éppen akkor megtalált „Farnese Atlaszra”.

A barokk korszakban a pogány antik képeket heraldikai vagy keresztény képekkel helyettesítették. Erhard Weigel (1625-1699), a jénai egyetem matematikaprofesszora például éggömbjeit az európai uralkodóházak címereivel díszítette, Amanzio Moroncelli (1652-1719) kozmográfustól pedig – egy bécsi magángyűjteményben – egy olyan 48 centiméter átmérőjű glóbusz származik, amelyen a Bibliából vett, felragasztott csillagképek találhatók. Vincenzo Coronelli (1650-1718) velencei ferencesrendi barát a 17. század végén 110 centiméteres éggömbjének különböző kiadásaira „geocentrikus‟ nézetben vitte fel, a többnyire barokk minta szerinti, kövér alakokat ábrázoló képeket.

A reneszánsz és barokk kor olyan kimódolt és vonzó külsejű glóbuszórákat is szerkesztett, amelyek fő alkotórésze egy éggömb volt. Ilyen eszközök híres előállítója volt Jost Bürgi (1552- 1632). Bürgi Sankt Gallen kanton egy kis falujában, Lichtensteigben született, és mint református hitre áttért fiatalember, elhagyta katolikus szülőfaluját. Strasbourgba ment, ahol kitanulta az óraművességet. 1579-ben Kasselben a hesseni őrgróf szolgálatába lépett. Az őrgróf, IV. Vilmos maga is elismert csillagász volt, aki 1560-ban palotájában csillagvizsgálót hozott létre. Ebben az obszervatóriumban készített eszközöket és órákat Bürgi, köztük olyan mesterműveket, mint óraszerkezettel forgatott éggömböt, valamint 1585 körül egy 72 centiméter átmérőjű réz éggömböt. 1604-től II. Rudolf császár prágai udvarában dolgozott, ahol összebarátkozott Keplerrel. (A térképészet területén is fontosat alkotott, ő a redukcióskörző feltalálója.)

A 17. század közepétől az amszterdami Valk Kiadó már Johannes Hevelius (1611-1687) csillagkatalógusát használta alapként, és átvette az abban ajánlott új képeket, például a vadászkutyákat, a kis oroszlánt és a gyíkot. Franciaországban pedig – a neves geodéta-térképész, Jean Dominique Cassini (1625-1712) által buzdított – Nicolas Bion (1652-1733) a legújabb mérési eredményeket felhasználva szerkesztett éggömböt.

A 18. század legpontosabb glóbuszait Johann Gabriel Doppelmayer (1677-1750) nürnbergi matematikus és csillagász készítette. Az 1728-ból származó 32 centiméteres éggömbjei a francia jezsuita Ignace Gaston Pardies (1636- 1673) munkája nyomán a legnevezetesebb üstökösök pályáját is bemutatják. Doppelmayer műveit vette mintául a tiroli Peter Anich (1723-1766) a 100 centiméter átmérőjű 1756-os és a 20 centiméter 1759-es éggömbjeihez. A földmérőként 1744-ben Oroszországban kozák lándzsától életét vesztő Georg Moritz Lowitztól (1722-1774) egy olyan 12 centiméter átmérőjű éggömb származik, amely a csillagképeket a greenwichi csillagvizsgáló első igazgatója, a királyi csillagász John Flamsteed (1646- 1719) által szerkesztett Historia Coelestis Britannica (Brit égi történet) szerint tünteti fel.

A 19. század fordulóján Németországban Johann Elert Bode csillagász (1747-1826) módszertani változtatást hajtott végre az éggömbök csillagkép-ábrázolásán. 1804-ben szerkesztett 31 centiméter átmérőjű glóbuszán a csillagjelek erősen kitűnnek a csak vékony vonalakkal megrajzolt csillagképekkel szemben. Ez a törekvés folytatódott a következőkben, míg azután a képszerű ábrázolást egészen elhagyták, és a konstellációkat csak a délkörök és a szélességi körök mentén futó pontozott határvonalakkal jelezték. Ezt a módszert alkalmazta a párizsi Charles Dien (1809-1870) 1840-ben készített 31 centiméter átmérőjű glóbuszán.

Itt kapcsolódunk a magyar térképtörténet-íráshoz. A reformkor hazafias légkörében Batthyány Kázmér gróf felajánlotta, hogy azokat az iskolákat, amelyekben a „földiratot nagyobb terjedelemben tanítják”, magyar föld- és éggömbökkel fogja ellátni. Egy külföldön tanult, Amerikát megjárt csillagász-földrajzost, Nagy Károlyt kérte fel a Dien által készített glóbuszok magyarítására. Az 1840-ben elkészült gömböket negyvennégy iskola kapta meg ajándékba. A gömbökhöz, oktatásban való felhasználásuk elősegítésére, Vállas Antal akadémikus (1809-1869) használati utasítást írt. Ez az első magyar nyelvű csillagászati-földrajzi, térképészeti tárgyú könyv.

A 19. század második felében az éggömbök jelentősége erősen lecsökkent, mert már azzal is felhagytak, hogy a földgömbök kísérőjeként szerepeltessék. Az éggömbkészítés új hulláma száz évvel később, a 20. század második felében kezdődött, amikor a világűrkutatás irányította újra a figyelmet az égi glóbuszokra.

Klinghammer István cikkéken eredeti változata az irodalomjegyzékkel megtalálható a Magyar Tudományos Akadémia folyóirata, Magyar Tudomány weboldalán.

Hozzászólások

Magyar kutatók fedeztek fel új anyagállapotot

Magyar kutatók fedeztek fel új anyagállapotot

A különleges anyagállapot vizsgálata hozzájárulhat a precíziós technológia fejlődéséhez.

Afrikát elhagyva új vércsoportjaink alakultak ki

Afrikát elhagyva új vércsoportjaink alakultak ki

A 120 ezer évre visszamenő elemzés szerint a ma meglévő vércsoportokhoz még a neandervölgyiek is hozzájárultak.

Úgy tűnik, a hangyáktól a közlekedés terén is tanulhatunk

Úgy tűnik, a hangyáktól a közlekedés terén is tanulhatunk

A hangyák mozgása segítheti az önvezető járművek rendszerének optimális közlekedését megszervezni.

Ez a szobanövény 45 napig is kibírja víz nélkül

Ez a szobanövény 45 napig is kibírja víz nélkül

Magyar szakértők mérték fel a lándzsadísz különleges képességeit.

Az élet alkotóelemeire bukkantak a Bennu aszteroida mintáiban

Az élet alkotóelemeire bukkantak a Bennu aszteroida mintáiban

Számos aminosav, mind az öt nukleobázis és sós vízre utaló ásványi anyagok jelenlétét is kimutatták a kutatók.

National Geographic 2025. januári címlap

Előfizetés

A nyomtatott magazinra,
12 hónapra

22 200 Ft

Korábbi számok

National Geographic 2010. januári címlapNational Geographic 2010. februári címlapNational Geographic 2010. márciusi címlapNational Geographic 2010. áprilisi címlapNational Geographic 2010. májusi címlapNational Geographic 2010. júniusi címlapNational Geographic 2010. júliusi címlapNational Geographic 2010. augusztusi címlapNational Geographic 2010. szeptemberi címlapNational Geographic 2010. októberi címlapNational Geographic 2010. novemberi címlapNational Geographic 2010. decemberi címlapNational Geographic 2011. januári címlapNational Geographic 2011. februári címlapNational Geographic 2011. márciusi címlapNational Geographic 2011. áprilisi címlapNational Geographic 2011. májusi címlapNational Geographic 2011. júniusi címlapNational Geographic 2011. júliusi címlapNational Geographic 2011. augusztusi címlapNational Geographic 2011. szeptemberi címlapNational Geographic 2011. októberi címlapNational Geographic 2011. novemberi címlapNational Geographic 2011. decemberi címlapNational Geographic 2012. januári címlapNational Geographic 2012. februári címlapNational Geographic 2012. márciusi címlapNational Geographic 2012. áprilisi címlapNational Geographic 2012. májusi címlapNational Geographic 2012. júniusi címlapNational Geographic 2012. júliusi címlapNational Geographic 2012. augusztusi címlapNational Geographic 2012. szeptemberi címlapNational Geographic 2012. októberi címlapNational Geographic 2012. novemberi címlapNational Geographic 2012. decemberi címlapNational Geographic 2013. januári címlapNational Geographic 2013. februári címlapNational Geographic 2013. márciusi címlapNational Geographic 2013. áprilisi címlapNational Geographic 2013. májusi címlapNational Geographic 2013. júniusi címlapNational Geographic 2013. júliusi címlapNational Geographic 2013. augusztusi címlapNational Geographic 2013. szeptemberi címlapNational Geographic 2013. októberi címlapNational Geographic 2013. novemberi címlapNational Geographic 2013. decemberi címlapNational Geographic 2014. januári címlapNational Geographic 2014. februári címlapNational Geographic 2014. márciusi címlapNational Geographic 2014. áprilisi címlapNational Geographic 2014. májusi címlapNational Geographic 2014. júniusi címlapNational Geographic 2014. júliusi címlapNational Geographic 2014. augusztusi címlapNational Geographic 2014. szeptemberi címlapNational Geographic 2014. októberi címlapNational Geographic 2014. novemberi címlapNational Geographic 2014. decemberi címlapNational Geographic 2015. januári címlapNational Geographic 2015. februári címlapNational Geographic 2015. márciusi címlapNational Geographic 2015. áprilisi címlapNational Geographic 2015. májusi címlapNational Geographic 2015. júniusi címlapNational Geographic 2015. júliusi címlapNational Geographic 2015. augusztusi címlapNational Geographic 2015. szeptemberi címlapNational Geographic 2015. októberi címlapNational Geographic 2015. novemberi címlapNational Geographic 2015. decemberi címlapNational Geographic 2016. januári címlapNational Geographic 2016. februári címlapNational Geographic 2016. márciusi címlapNational Geographic 2016. áprilisi címlapNational Geographic 2016. májusi címlapNational Geographic 2016. júniusi címlapNational Geographic 2016. júliusi címlapNational Geographic 2016. augusztusi címlapNational Geographic 2016. szeptemberi címlapNational Geographic 2016. októberi címlapNational Geographic 2016. novemberi címlapNational Geographic 2016. decemberi címlapNational Geographic 2017. januári címlapNational Geographic 2017. februári címlapNational Geographic 2017. márciusi címlapNational Geographic 2017. áprilisi címlapNational Geographic 2017. májusi címlapNational Geographic 2017. júniusi címlapNational Geographic 2017. júliusi címlapNational Geographic 2017. augusztusi címlapNational Geographic 2017. szeptemberi címlapNational Geographic 2017. októberi címlapNational Geographic 2017. novemberi címlapNational Geographic 2017. decemberi címlapNational Geographic 2018. januári címlapNational Geographic 2018. februári címlapNational Geographic 2018. márciusi címlapNational Geographic 2018. áprilisi címlapNational Geographic 2018. májusi címlapNational Geographic 2018. júniusi címlapNational Geographic 2018. júliusi címlapNational Geographic 2018. augusztusi címlapNational Geographic 2018. szeptemberi címlapNational Geographic 2018. októberi címlapNational Geographic 2018. novemberi címlapNational Geographic 2018. decemberi címlapNational Geographic 2019. januári címlapNational Geographic 2019. februári címlapNational Geographic 2019. márciusi címlapNational Geographic 2019. áprilisi címlapNational Geographic 2019. májusi címlapNational Geographic 2019. júniusi címlapNational Geographic 2019. júliusi címlapNational Geographic 2019. augusztusi címlapNational Geographic 2019. szeptemberi címlapNational Geographic 2019. októberi címlapNational Geographic 2019. novemberi címlapNational Geographic 2019. decemberi címlapNational Geographic 2020. januári címlapNational Geographic 2020. februári címlapNational Geographic 2020. márciusi címlapNational Geographic 2020. áprilisi címlapNational Geographic 2020. májusi címlapNational Geographic 2020. júniusi címlapNational Geographic 2020. júliusi címlapNational Geographic 2020. augusztusi címlapNational Geographic 2020. szeptemberi címlapNational Geographic 2020. októberi címlapNational Geographic 2020. novemberi címlapNational Geographic 2020. decemberi címlapNational Geographic 2021. januári címlapNational Geographic 2021. februári címlapNational Geographic 2021. márciusi címlapNational Geographic 2021. áprilisi címlapNational Geographic 2021. májusi címlapNational Geographic 2021. júniusi címlapNational Geographic 2021. júliusi címlapNational Geographic 2021. augusztusi címlapNational Geographic 2021. szeptemberi címlapNational Geographic 2021. októberi címlapNational Geographic 2021. novemberi címlapNational Geographic 2021. decemberi címlapNational Geographic 2022. januári címlapNational Geographic 2022. februári címlapNational Geographic 2022. márciusi címlapNational Geographic 2022. áprilisi címlapNational Geographic 2022. májusi címlapNational Geographic 2022. júniusi címlapNational Geographic 2022. júliusi címlapNational Geographic 2022. augusztusi címlapNational Geographic 2022. szeptemberi címlapNational Geographic 2022. októberi címlapNational Geographic 2022. novemberi címlapNational Geographic 2022. decemberi címlapNational Geographic 2023. januári címlapNational Geographic 2023. februári címlapNational Geographic 2023. márciusi címlapNational Geographic 2023. áprilisi címlapNational Geographic 2023. májusi címlapNational Geographic 2023. júniusi címlapNational Geographic 2023. júliusi címlapNational Geographic 2023. augusztusi címlapNational Geographic 2023. októberi címlapNational Geographic 2023. novemberi címlapNational Geographic 2023. decemberi címlapNational Geographic 2024. januári címlapNational Geographic 2024. februári címlapNational Geographic 2024. márciusi címlapNational Geographic 2024. áprilisi címlapNational Geographic 2024. májusi címlapNational Geographic 2024. júniusi címlapNational Geographic 2024. júliusi címlapNational Geographic 2024. augusztusi címlapNational Geographic 2024. szeptemberi címlapNational Geographic 2024. októberi címlapNational Geographic 2024. novemberi címlapNational Geographic 2024. decemberi címlapNational Geographic 2025. januári címlap

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, erősítsd meg a feliratkozásod az e-mailben kapott linkre kattintva!

Kövess minket