Agylabirintus

Illusztráció: ADOBE STOCK/NGM

Pillanatok alatt kitalálja, merre menjen? Ha fővárosi lakosként, gyakorlott sofőrként villámgyorsan körvonalazódik elméjében a Várból a Városligetig vezető útvonal, minden bizonnyal agyának hippokampusz nevű része is nagyobb, mint azoké, akik tétován keresik az utat.

Ma már klasszikusnak számít az a tizenöt éves tanulmány, amely szerint a tájékozódás képessége és a hippokampusz nagysága összefügg. A londoni taxisok agyát képalkotó berendezésekkel vizsgálva kiderült, hogy a sofőrködéssel kenyerüket keresők hippokampuszában terjedelmesebb a szürkeállomány, mint a kontrollcsoport tagjainál. A brit fővárosban taxit vezetni éppenséggel nem sétagalopp: a taxiengedély egyik feltétele, hogy a jelölt gond nélkül eligazodjon a rendkívül bonyolult alaprajzú városban, ismerje a több mint húszezer utcát és a több ezer nevezetességet. Mindezek alapján kézenfekvőnek tűnt a következtetés, hogy a tanulás során átalakul a hippokampusz, ám azt sem lehetett kizárni, hogy a londoni sofőrvizsgát eleve csak a szokásosnál nagyobb, teljesítőképesebb hippokampusszal rendelkezők tudták letenni. Egy friss kutatás eldönteni látszik a vitát. A pittsburghi Carnegie Mellon Egyetem kísérletében 28 fiatal játszott szimulációs játékon. Az egyik csoportnak hússzor ugyanazon az útvonalon kellett végigvezetnie, a kontrollcsoport tagjai húsz eltérő útvonalat követtek.

Mint kiderült, az ismétlődő útvonalon vezetők hippokampusza az átlagosnál többször lépett kapcsolatba a térbeli tájékozódásért felelős agyterülettel. A kutatók emellett mikroszkopikus változásokat is észleltek a hippokampuszban, méghozzá azzal összhangban, ahogy a játékosok egyre gyorsabban tették meg a virtuális utat, és utána egyre pontosabb kétdimenziós térképet rajzoltak a bejárt útvonalról.