Az őrültek helye a 21. századi magyar társadalomban

Fotó: Profimedia

A hiánypótló kutatás főképp a betegek és a közösség viszonyára koncentrál, majd ennek alapján javasol változtatásokat a kezelésben.

Az mta.hu-n olvasható interjúban a szociológus elmondta: sokat töprengtek azon, hogy milyen kifejezést használjanak kutatásuk címében, hiszen semleges, értékmentes elnevezés nincs. Végül azért döntöttek az „őrült” mellett, mert semmiképp sem szerették volna az orvosi megközelítést tükröző pszichiátriai beteg kifejezést használni, bár ez a domináns, szinte egyeduralkodó társadalmi elnevezés a mai Magyarországon. Jelezni akarták azt is, hogy kutatásuk társadalomtudományos megközelítésű, amely többek között a hétköznapi, társas közegekben zajló folyamatokkal foglalkozik.

Az interjúból kiderül, hogy kit neveznek pszichiátriai betegnek Magyarországon és az is, hogy miközben a vonatkozó törvényi definíció nemzetközi kitekintésben korszerűnek számít, Magyarországon továbbra is a medikális-egészségügyi megközelítés a legelterjedtebb, ami kizárólag a károsodásra, a betegségre fókuszál.

A szociológus szerint a pszichés betegségek esetében nagy a latencia. Légmán Anna az interjúban utal az ENSZ Egészségügyi Világszervezetének, a WHO-nak egy felmérésére, amely szerint élete során minden negyedik embernek van valamilyen mentális problémája. A népszámlálás keretében rögzített, önkéntes adatszolgáltatásból eredő számok és a pszichiátriai gondozókban nyilvántartottak száma között azonban jelentős a különbség. Míg a 2011-es népszámlálási adatok szerint a mentálisan sérült személyek száma 46 265 volt, addig a KSH szerint a gondozókban öt évvel korábban, 2006-ban 149 777 főt tartottak nyilván betegként.

Nem egészségügyi szakemberként, hanem a témával foglalkozó társadalomtudósként Légmán Anna a hazai ellátórendszer működését azért tartja alapvetően tévesnek, mert zárt, vagyis a betegek elzárására és rendszerben tartására irányul, nem pedig a társadalomba való integrációjukra. A rendszer intézményközpontú, így szerinte az egyéni szükségleteket, erőforrásokat kevéssé képes figyelembe venni. Hozzátette azonban, hogy 2012-ben elindult, és jelenleg is zajlik Magyarországon az „intézményi férőhely kiváltása” elnevezésű folyamat, amelynek célja a szegregáló, nagy létszámú bentlakásos struktúrától a közösségi alapú megoldások felé való elmozdulás.

A szociológus úgy látja, hogy a jellemző társadalmi attitűd a pszichiátriai betegekkel szemben Magyarországon az elutasítás, létük tagadása, a tőlük való félelem és a velük kapcsolatos pontos információk hiánya. A médiában alapvetően nincsenek jelen, „láthatatlanok” a pszichiátriai betegnek diagnosztizáltak. A különböző filmektől, televíziós sorozatoktól eltekintve többnyire csak akkor válnak szereplővé, a szakemberek, főleg pszichiáterek elemzésének tárgyává, amikor erőszakos bűncselekményt követnek el. Róluk beszélnek, de nélkülük. Őket magukat általában nem szólaltatják meg. Mindez összemossa a pszichiátriai betegnek diagnosztizáltakat a bűnelkövetőkkel, ezzel növelve a tőlük való félelmeket.

Kutatási eredményeiket összegezve Légmán Anna úgy véli, hogy a jelenlegi pszichiátriai ellátórendszer egy külön, zárt, védett világot hoz létre az érintettek számára, és nem használja a helyi közösségekben meglévő erőforrásokat. Szerinte az intézménycentrikus, szegregáló ellátás helyett sokkal inkább az egyéni szükségletekre és erőforrásokra – egyén, család, környezet – építő, közösségbe integrált megoldások volnának ideálisak. „Fontos volna az utólagos korrekció mellett a prevenciós programok megerősítése. A pszichiátriai ellátórendszer átalakítása csak komplex módon történhet. Feltételezésünk, hogy a konkrét intézményes átalakulásokat megelőzően elengedhetetlen az intézményben dolgozók és nem utolsósorban az érintettek szemléletmódjának megváltozása, sőt a társadalomban élő domináns őrületképek átalakulása is” – mondta az mta.hu-ban megjelent interjúban a szociológus.

Az MTA Társadalomtudományi Kutatóközpontban folyó, 2014-ben megkezdett, 2016 végén befejeződő program abból a szempontból innovatív, hogy kvalitatív módszerekkel elsősorban az érintettek szemszögéből vizsgálja a pszichiátriai betegnek diagnosztizáltakat, valamint társadalmi részvételüket, megjelenésüket a helyi közösségekben, a társadalomban.

A kutatók, többek között Bányai Borbála, Kondor Zsuzsa és Vályi Réka narratív életútinterjúkat és strukturált riportot készítettek az érintettekkel, hozzátartozóikkal, szakemberekkel és helyi lakosokkal is. Fókuszcsoportos beszélgetéseikbe az érintetteken kívül középiskolásokat és szakembereket is bevontak. A sajtóbeli megjelenést pedig médiafigyeléssel és -elemzéssel vizsgálták. Légmán Anna szerint egyre több az olyan kutatás, amelyben nem tekintik automatikusan pszichiátriai betegnek azokat, akiknek pszichiátriai diagnózisuk van. Ez elősegítheti azt, hogy egyre jobban elszakadjunk a fogalom kizárólag egészségügyi meghatározásától.

A teljes interjú a Magyar Tudományos Akadémia megújult honlapján olvasható.