Virág, Szvetlana, Konrád, Viktória, Milos2020. november 26., csütörtök
Tudomány

Az őrültek helye a 21. századi magyar társadalomban

2016.02.25.Erdélyi Ilona
National Geographic Magyarország

Ez a címe annak a kutatási programnak, mely Légmán Anna szociológus vezetésével azt mutatja be, hogyan jelennek meg a pszichiátriai betegek a társadalomban.

Fotó: Profimedia

A hiánypótló kutatás főképp a betegek és a közösség viszonyára koncentrál, majd ennek alapján javasol változtatásokat a kezelésben.

Az mta.hu-n olvasható interjúban a szociológus elmondta: sokat töprengtek azon, hogy milyen kifejezést használjanak kutatásuk címében, hiszen semleges, értékmentes elnevezés nincs. Végül azért döntöttek az „őrült” mellett, mert semmiképp sem szerették volna az orvosi megközelítést tükröző pszichiátriai beteg kifejezést használni, bár ez a domináns, szinte egyeduralkodó társadalmi elnevezés a mai Magyarországon. Jelezni akarták azt is, hogy kutatásuk társadalomtudományos megközelítésű, amely többek között a hétköznapi, társas közegekben zajló folyamatokkal foglalkozik.

Az interjúból kiderül, hogy kit neveznek pszichiátriai betegnek Magyarországon és az is, hogy miközben a vonatkozó törvényi definíció nemzetközi kitekintésben korszerűnek számít, Magyarországon továbbra is a medikális-egészségügyi megközelítés a legelterjedtebb, ami kizárólag a károsodásra, a betegségre fókuszál.

A szociológus szerint a pszichés betegségek esetében nagy a latencia. Légmán Anna az interjúban utal az ENSZ Egészségügyi Világszervezetének, a WHO-nak egy felmérésére, amely szerint élete során minden negyedik embernek van valamilyen mentális problémája. A népszámlálás keretében rögzített, önkéntes adatszolgáltatásból eredő számok és a pszichiátriai gondozókban nyilvántartottak száma között azonban jelentős a különbség. Míg a 2011-es népszámlálási adatok szerint a mentálisan sérült személyek száma 46 265 volt, addig a KSH szerint a gondozókban öt évvel korábban, 2006-ban 149 777 főt tartottak nyilván betegként.

Nem egészségügyi szakemberként, hanem a témával foglalkozó társadalomtudósként Légmán Anna a hazai ellátórendszer működését azért tartja alapvetően tévesnek, mert zárt, vagyis a betegek elzárására és rendszerben tartására irányul, nem pedig a társadalomba való integrációjukra. A rendszer intézményközpontú, így szerinte az egyéni szükségleteket, erőforrásokat kevéssé képes figyelembe venni. Hozzátette azonban, hogy 2012-ben elindult, és jelenleg is zajlik Magyarországon az „intézményi férőhely kiváltása” elnevezésű folyamat, amelynek célja a szegregáló, nagy létszámú bentlakásos struktúrától a közösségi alapú megoldások felé való elmozdulás.

A szociológus úgy látja, hogy a jellemző társadalmi attitűd a pszichiátriai betegekkel szemben Magyarországon az elutasítás, létük tagadása, a tőlük való félelem és a velük kapcsolatos pontos információk hiánya. A médiában alapvetően nincsenek jelen, „láthatatlanok” a pszichiátriai betegnek diagnosztizáltak. A különböző filmektől, televíziós sorozatoktól eltekintve többnyire csak akkor válnak szereplővé, a szakemberek, főleg pszichiáterek elemzésének tárgyává, amikor erőszakos bűncselekményt követnek el. Róluk beszélnek, de nélkülük. Őket magukat általában nem szólaltatják meg. Mindez összemossa a pszichiátriai betegnek diagnosztizáltakat a bűnelkövetőkkel, ezzel növelve a tőlük való félelmeket.

Kutatási eredményeiket összegezve Légmán Anna úgy véli, hogy a jelenlegi pszichiátriai ellátórendszer egy külön, zárt, védett világot hoz létre az érintettek számára, és nem használja a helyi közösségekben meglévő erőforrásokat. Szerinte az intézménycentrikus, szegregáló ellátás helyett sokkal inkább az egyéni szükségletekre és erőforrásokra – egyén, család, környezet – építő, közösségbe integrált megoldások volnának ideálisak. „Fontos volna az utólagos korrekció mellett a prevenciós programok megerősítése. A pszichiátriai ellátórendszer átalakítása csak komplex módon történhet. Feltételezésünk, hogy a konkrét intézményes átalakulásokat megelőzően elengedhetetlen az intézményben dolgozók és nem utolsósorban az érintettek szemléletmódjának megváltozása, sőt a társadalomban élő domináns őrületképek átalakulása is” – mondta az mta.hu-ban megjelent interjúban a szociológus.

Az MTA Társadalomtudományi Kutatóközpontban folyó, 2014-ben megkezdett, 2016 végén befejeződő program abból a szempontból innovatív, hogy kvalitatív módszerekkel elsősorban az érintettek szemszögéből vizsgálja a pszichiátriai betegnek diagnosztizáltakat, valamint társadalmi részvételüket, megjelenésüket a helyi közösségekben, a társadalomban.

A kutatók, többek között Bányai Borbála, Kondor Zsuzsa és Vályi Réka narratív életútinterjúkat és strukturált riportot készítettek az érintettekkel, hozzátartozóikkal, szakemberekkel és helyi lakosokkal is. Fókuszcsoportos beszélgetéseikbe az érintetteken kívül középiskolásokat és szakembereket is bevontak. A sajtóbeli megjelenést pedig médiafigyeléssel és -elemzéssel vizsgálták. Légmán Anna szerint egyre több az olyan kutatás, amelyben nem tekintik automatikusan pszichiátriai betegnek azokat, akiknek pszichiátriai diagnózisuk van. Ez elősegítheti azt, hogy egyre jobban elszakadjunk a fogalom kizárólag egészségügyi meghatározásától.

A teljes interjú a Magyar Tudományos Akadémia megújult honlapján olvasható.

Hozzászólások

Hova tűnik a műanyag a tengerekből?

Hova tűnik a műanyag a tengerekből?

A tengerekbe jutó műanyag végső nyughelyének az üledékek tekinthetők, a parti mangrove erdők pedig különösen nagy mennyiségben képesek megkötni a műanyagot, egy új kutatás szerint.

Az elektromos járművek véget vethetnek a kőolajkorszaknak

Az elektromos járművek véget vethetnek a kőolajkorszaknak

A kőolaj iránti kereslet továbbra is nő, azonban ez a trend egészen gyorsan megfordulhatna egy új elemzés szerint.

A magyar kutatók élen járnak a kutyák viselkedésének kutatásában

A magyar kutatók élen járnak a kutyák viselkedésének kutatásában

A kutatók egyre többet foglalkoznak a kutyák viselkedésével, és a világ vezető, e témával foglalkozó, kutatócsoportja Magyarországon dolgozik.

Kína is elérte a Mariana-árok mélyét

Kína is elérte a Mariana-árok mélyét

A világóceán legmélyebb pontja, a Challenger Deep újabb, ezúttal kínai látogatókat kapott.

Először hoztak létre gyémántot hő nélkül

Először hoztak létre gyémántot hő nélkül

A természetben a gyémánt hosszú idő alatt, elképesztő nyomáson és hőmérsékleten, esetleg hirtelen, becsapódások hatására alakul ki, napjainkban azonban már az emberek is képesek létrehozni az anyagot.

National Geographic 2020. novemberi címlap

Előfizetés

A nyomtatott magazinra,
12 hónapra

9 960 Ft

Korábbi számok

National Geographic 2010. januári címlapNational Geographic 2010. februári címlapNational Geographic 2010. márciusi címlapNational Geographic 2010. áprilisi címlapNational Geographic 2010. májusi címlapNational Geographic 2010. júniusi címlapNational Geographic 2010. júliusi címlapNational Geographic 2010. augusztusi címlapNational Geographic 2010. szeptemberi címlapNational Geographic 2010. októberi címlapNational Geographic 2010. novemberi címlapNational Geographic 2010. decemberi címlapNational Geographic 2011. januári címlapNational Geographic 2011. februári címlapNational Geographic 2011. márciusi címlapNational Geographic 2011. áprilisi címlapNational Geographic 2011. májusi címlapNational Geographic 2011. júniusi címlapNational Geographic 2011. júliusi címlapNational Geographic 2011. augusztusi címlapNational Geographic 2011. szeptemberi címlapNational Geographic 2011. októberi címlapNational Geographic 2011. novemberi címlapNational Geographic 2011. decemberi címlapNational Geographic 2012. januári címlapNational Geographic 2012. februári címlapNational Geographic 2012. márciusi címlapNational Geographic 2012. áprilisi címlapNational Geographic 2012. májusi címlapNational Geographic 2012. júniusi címlapNational Geographic 2012. júliusi címlapNational Geographic 2012. augusztusi címlapNational Geographic 2012. szeptemberi címlapNational Geographic 2012. októberi címlapNational Geographic 2012. novemberi címlapNational Geographic 2012. decemberi címlapNational Geographic 2013. januári címlapNational Geographic 2013. februári címlapNational Geographic 2013. márciusi címlapNational Geographic 2013. áprilisi címlapNational Geographic 2013. májusi címlapNational Geographic 2013. júniusi címlapNational Geographic 2013. júliusi címlapNational Geographic 2013. augusztusi címlapNational Geographic 2013. szeptemberi címlapNational Geographic 2013. októberi címlapNational Geographic 2013. novemberi címlapNational Geographic 2013. decemberi címlapNational Geographic 2014. januári címlapNational Geographic 2014. februári címlapNational Geographic 2014. márciusi címlapNational Geographic 2014. áprilisi címlapNational Geographic 2014. májusi címlapNational Geographic 2014. júniusi címlapNational Geographic 2014. júliusi címlapNational Geographic 2014. augusztusi címlapNational Geographic 2014. szeptemberi címlapNational Geographic 2014. októberi címlapNational Geographic 2014. novemberi címlapNational Geographic 2014. decemberi címlapNational Geographic 2015. januári címlapNational Geographic 2015. februári címlapNational Geographic 2015. márciusi címlapNational Geographic 2015. áprilisi címlapNational Geographic 2015. májusi címlapNational Geographic 2015. júniusi címlapNational Geographic 2015. júliusi címlapNational Geographic 2015. augusztusi címlapNational Geographic 2015. szeptemberi címlapNational Geographic 2015. októberi címlapNational Geographic 2015. novemberi címlapNational Geographic 2015. decemberi címlapNational Geographic 2016. januári címlapNational Geographic 2016. februári címlapNational Geographic 2016. márciusi címlapNational Geographic 2016. áprilisi címlapNational Geographic 2016. májusi címlapNational Geographic 2016. júniusi címlapNational Geographic 2016. júliusi címlapNational Geographic 2016. augusztusi címlapNational Geographic 2016. szeptemberi címlapNational Geographic 2016. októberi címlapNational Geographic 2016. novemberi címlapNational Geographic 2016. decemberi címlapNational Geographic 2017. januári címlapNational Geographic 2017. februári címlapNational Geographic 2017. márciusi címlapNational Geographic 2017. áprilisi címlapNational Geographic 2017. májusi címlapNational Geographic 2017. júniusi címlapNational Geographic 2017. júliusi címlapNational Geographic 2017. augusztusi címlapNational Geographic 2017. szeptemberi címlapNational Geographic 2017. októberi címlapNational Geographic 2017. novemberi címlapNational Geographic 2017. decemberi címlapNational Geographic 2018. januári címlapNational Geographic 2018. februári címlapNational Geographic 2018. márciusi címlapNational Geographic 2018. áprilisi címlapNational Geographic 2018. májusi címlapNational Geographic 2018. júniusi címlapNational Geographic 2018. júliusi címlapNational Geographic 2018. augusztusi címlapNational Geographic 2018. szeptemberi címlapNational Geographic 2018. októberi címlapNational Geographic 2018. novemberi címlapNational Geographic 2018. decemberi címlapNational Geographic 2019. januári címlapNational Geographic 2019. februári címlapNational Geographic 2019. márciusi címlapNational Geographic 2019. áprilisi címlapNational Geographic 2019. májusi címlapNational Geographic 2019. júniusi címlapNational Geographic 2019. júliusi címlapNational Geographic 2019. augusztusi címlapNational Geographic 2019. szeptemberi címlapNational Geographic 2019. októberi címlapNational Geographic 2019. novemberi címlapNational Geographic 2019. decemberi címlapNational Geographic 2020. januári címlapNational Geographic 2020. februári címlapNational Geographic 2020. márciusi címlapNational Geographic 2020. áprilisi címlapNational Geographic 2020. májusi címlapNational Geographic 2020. júniusi címlapNational Geographic 2020. júliusi címlapNational Geographic 2020. augusztusi címlapNational Geographic 2020. szeptemberi címlapNational Geographic 2020. októberi címlapNational Geographic 2020. novemberi címlap

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, erősítsd meg a feliratkozásod az e-mailben kapott linkre kattintva!

Kövess minket