Szülővé válás esélyei gyerekkori rák után

A The Lancet Oncology szaklapban 2016. március második felében megjelent tanulmány arra keresi a választ, milyen hatásai vannak a gyermekkori kemoterápiának felnőtt korban.

Fotó: Profimedia
A 27 amerikai és kanadai intézmény páciensei körében folytatott vizsgálatok alapján, a gyermekkorban átélt rákbetegségek gyógyítására használt kemoterápiás kezelések (a 14 leggyakrabban használt készítmény esetén) a fiúknál negatívabb utóhatással járnak.
A nagyszabású tanulmányban közel 11 000 felnőtt nő és férfi esetét követték nyomon. Megvizsgálták, hogy kiből lett szülő azok közül, akik maximum 21 éves korukig kaptak kemoterápiás kezelést. Ez az új vizsgálat azért különösen jelentős, mert a rákban szenvedő gyerekeknek nagyjából a 80 százaléka szerencsére megéri a felnőttkort, így azután természetesen közülük is bizonyosan sokan örülnének saját utódnak. Összehasonlítás gyanánt bő 3900 olyan testvér esetét is követték, akik sosem voltak rákosak.
Mint azt számos korábbi eredmény is kimutatta már, a későbbi termékenységre jócskán kihat a kemoterápia. Ugyanakkor most arra is fény derült, hogy a kislányként kezelt nők, különösen akkor, ha még viszonylag fiatalon, 30 éves kor előtt megpróbáltak teherbe esni, jó eséllyel sikerült is nekik. Férfiak esetében az eredmény sajnos messze nem ennyire kecsegtető. Náluk jelentősen kevesebb, mindössze 50 százalék az esély, hogy apává lehetnek, kivált akkor, ha annak idején még nagy adag alkiláló, azaz DNS bázisokhoz direkt kötődő szereket, például ciklofoszfamidot, ifoszfamidot vagy prokarbazint, továbbá ciszplatint is kaptak. A nőkhöz visszatérve, náluk csak a leukémia esetén adott buszulfán és az agydaganatoknál adott nagy dózisú iomustin kapcsán mondható el, hogy felnőttként igen kicsi lesz a teherbeesés esélye.
A tizennégy tagú kutatócsapat vezetője, a seattle-i Fred Hutchinson Rákkutató Központ gyerek-onkológusa, Eric Chow azt nyilatkozta, hogy „legfőképpen azokat a fiúkat, akiknél a pubertáskor után diagnosztizálnak rákot, ösztönözni kell, hogy örökítő anyagukból hagyjanak mintát spermabankban, hogy így maximalizálják a jövőbeni szaporodási lehetőségüket”.