Aurél, Placid, Attila2024. október 05., szombat
Tudomány

Az utolsótól gyakran megválunk

National Geographic Magyarország

A Semmelweis Egyetem Arc- Állcsont-Szájsebészeti és Fogászati Klinikáján az elmúlt tíz évben csaknem megduplázódott bölcsességfog eltávolítások száma.

Illusztráció: Profimedia

Hozzávetőleg 3 ezer ilyen beavatkozást végeznek évente, főként az egyre tudatosabb fogszabályzás miatt – mondja Joób-F. Árpád egyetem docens. Vannak ugyan jelentős kockázatok, de komolyabb szövődmény csak nagyon ritkán fordul elő. Ha nem megfelelően nő a fog, gyulladást, fájdalmat okoz, akkor nem érdemes halogatni a beavatkozást – mondja a szájsebész hangsúlyozva, hogy az utóhatások miatt ne nagy melegben vetessük ki a bölcsességfogat, kánikulában ugyanis nagyobb az esély egy komolyabb ödéma kialakulására.

A 18 és 30 év közötti korosztály elsősorban a fogszabályzó orvosa javaslatára veteti ki a bölcsességfogait. Vannak azonban olyan szülők is, akik már 8-10 éves korban el szeretnék távolíttatni gyermekük még csíra állapotban lévő bölcsességfogát, mert a panoráma röntgen szerint rossz lesz a fog pozíciója, nem tud majd előtörni, és így később számtalan gondot okozhat. Joób-F. Árpád azonban azt mondja érdemesebb megvárni a 16-18 éves kort, addig ugyanis még az állkapocs is fejlődik, és előfordulhat, hogy végül gond nélkül kinőnek a bölcsességfogak. A csíra állapotú fog eltávolítása ráadásul a fogorvosnak is nehezebb, mint a már kétharmad részt kifejlődött fog.

Az alsó bölcsességfogakat nehezebb kiműteni, mint a felsőket, lent ugyanis keményebb, vastagabb a csont. Összességében a páciensek 70-80 százaléka szenvedi meg a beavatkozást, általában a műtét utáni 2-3 napban fordulnak elő kellemetlenségek. Nyár közeledtével fontos szempont lehet a műtét időzítésekor, hogy kánikulában ugyanis nagyobb az esély az ödéma kialakulására. Ha mégsem lehet elkerülni a műtétet, a hűtés, a borogatás és a pihenés segíthet, illetve az antibiotikumot is segíthet.

Néhány alapszabály van még, amit foghúzás után érdemes beteartani, például hogy nem szabad szívogatni a fog helyét, gondoskodni kell a seb külső hűtéséről, 3 napig kerülni kell a tejtermékeket, mivel azok a táptalajul szolgálhatnak a baktériumoknak. Kávét és alkoholt se fogyasszunk, hiszen ezek fokozzák a vérzést. Minél tisztább a szájüreg, annál gyorsabb a gyógyulás. Már a műtét napján lehet fogat mosni, és naponta érdemes többször öblögetni – javasolja doktor.

Attól, hogy egy bölcsességfog nem tud előbújni, nem feltétlenül kell eltávolítani, előfordulhat ugyanis, hogy soha nem fog panaszt okozni. Érdemes azonban ebben az esetben is évente megvizsgáltatni, hogy megelőzzük a ciszta kialakulását. Utóbbi ugyanis gócként számtalan egyéb problémát, így hajhullást, bőrbetegséget is okozhat, mivel gyulladás alakul ki, és baktériumok jutnak a vérbe. Az eltávolítás mellett szól, hogy elhelyezkedésük miatt a bölcsességfogakat nehéz tisztítani, ezért romlandóbbak, mint a többi fogunk, és nehézkesebbé is teszik az őrlő fogak megfelelő ápolását. A bölcsességfognak ráadásul alig van funkciója, hídnál nem számítanak rá pillérként, és a fogpótlásban sem játszik szerepet – mondja az egyetemi docens.

Előfordul, hogy a bölcsességfog eltávolítása komolyabb csontvesztéssel jár, ez azonban önmagában nem jelent bajt, hiszen ha lassan is, de a csont újraépül, kb. fél év alatt megszűnik a fog eltávolítása miatt keletkezett hiátus az állkapocsban. Sokan tartanak attól, hogy eltörhet az állkapcsuk, megnyílhat az arcüregük vagy megsérülhetnek az idegek – ezek valós kockázatok ugyan, de csak nagyon ritkán fordulnak elő.

Forrás: Semmelweis Egyetem

Hozzászólások

Egyre nő a rövidlátó gyerekek száma

Egyre nő a rövidlátó gyerekek száma

A számok évtizedek óta emelkednek, 2050-re több mint 740 millió rövidlátó gyerek és kamasz lesz a világon.

Így keletkezik a sztatikus elektromosság

Így keletkezik a sztatikus elektromosság

Több mint két és félezer éves rejtély megoldását találták meg, kiderült, miként is jön létre a tárgyak összedörzsölése hatására a sztatikus elektromosság.

Így csökkenthetjük az ülő életmód káros hatásait

Így csökkenthetjük az ülő életmód káros hatásait

Életünk igen jelentős részét székhez kötve töltjük, ez pedig rendkívül egészségtelen, és sok betegséghez hozzájárul.

Az erkölcsi értékrendünk is változik az évszakokkal

Az erkölcsi értékrendünk is változik az évszakokkal

Az évszakok változásai az emberben is mérhető változásokkal járnak, és távolról sem csak a hangulatban.

Még mindig nem tudunk eleget a vírusokról

Még mindig nem tudunk eleget a vírusokról

A vírusok eredetét nem ismerjük, három felvetés is létezik a kialakulásukkal kapcsolatban.

National Geographic 2024. szeptemberi címlap

Előfizetés

A nyomtatott magazinra,
12 hónapra

15 900 Ft

Korábbi számok

National Geographic 2010. januári címlapNational Geographic 2010. februári címlapNational Geographic 2010. márciusi címlapNational Geographic 2010. áprilisi címlapNational Geographic 2010. májusi címlapNational Geographic 2010. júniusi címlapNational Geographic 2010. júliusi címlapNational Geographic 2010. augusztusi címlapNational Geographic 2010. szeptemberi címlapNational Geographic 2010. októberi címlapNational Geographic 2010. novemberi címlapNational Geographic 2010. decemberi címlapNational Geographic 2011. januári címlapNational Geographic 2011. februári címlapNational Geographic 2011. márciusi címlapNational Geographic 2011. áprilisi címlapNational Geographic 2011. májusi címlapNational Geographic 2011. júniusi címlapNational Geographic 2011. júliusi címlapNational Geographic 2011. augusztusi címlapNational Geographic 2011. szeptemberi címlapNational Geographic 2011. októberi címlapNational Geographic 2011. novemberi címlapNational Geographic 2011. decemberi címlapNational Geographic 2012. januári címlapNational Geographic 2012. februári címlapNational Geographic 2012. márciusi címlapNational Geographic 2012. áprilisi címlapNational Geographic 2012. májusi címlapNational Geographic 2012. júniusi címlapNational Geographic 2012. júliusi címlapNational Geographic 2012. augusztusi címlapNational Geographic 2012. szeptemberi címlapNational Geographic 2012. októberi címlapNational Geographic 2012. novemberi címlapNational Geographic 2012. decemberi címlapNational Geographic 2013. januári címlapNational Geographic 2013. februári címlapNational Geographic 2013. márciusi címlapNational Geographic 2013. áprilisi címlapNational Geographic 2013. májusi címlapNational Geographic 2013. júniusi címlapNational Geographic 2013. júliusi címlapNational Geographic 2013. augusztusi címlapNational Geographic 2013. szeptemberi címlapNational Geographic 2013. októberi címlapNational Geographic 2013. novemberi címlapNational Geographic 2013. decemberi címlapNational Geographic 2014. januári címlapNational Geographic 2014. februári címlapNational Geographic 2014. márciusi címlapNational Geographic 2014. áprilisi címlapNational Geographic 2014. májusi címlapNational Geographic 2014. júniusi címlapNational Geographic 2014. júliusi címlapNational Geographic 2014. augusztusi címlapNational Geographic 2014. szeptemberi címlapNational Geographic 2014. októberi címlapNational Geographic 2014. novemberi címlapNational Geographic 2014. decemberi címlapNational Geographic 2015. januári címlapNational Geographic 2015. februári címlapNational Geographic 2015. márciusi címlapNational Geographic 2015. áprilisi címlapNational Geographic 2015. májusi címlapNational Geographic 2015. júniusi címlapNational Geographic 2015. júliusi címlapNational Geographic 2015. augusztusi címlapNational Geographic 2015. szeptemberi címlapNational Geographic 2015. októberi címlapNational Geographic 2015. novemberi címlapNational Geographic 2015. decemberi címlapNational Geographic 2016. januári címlapNational Geographic 2016. februári címlapNational Geographic 2016. márciusi címlapNational Geographic 2016. áprilisi címlapNational Geographic 2016. májusi címlapNational Geographic 2016. júniusi címlapNational Geographic 2016. júliusi címlapNational Geographic 2016. augusztusi címlapNational Geographic 2016. szeptemberi címlapNational Geographic 2016. októberi címlapNational Geographic 2016. novemberi címlapNational Geographic 2016. decemberi címlapNational Geographic 2017. januári címlapNational Geographic 2017. februári címlapNational Geographic 2017. márciusi címlapNational Geographic 2017. áprilisi címlapNational Geographic 2017. májusi címlapNational Geographic 2017. júniusi címlapNational Geographic 2017. júliusi címlapNational Geographic 2017. augusztusi címlapNational Geographic 2017. szeptemberi címlapNational Geographic 2017. októberi címlapNational Geographic 2017. novemberi címlapNational Geographic 2017. decemberi címlapNational Geographic 2018. januári címlapNational Geographic 2018. februári címlapNational Geographic 2018. márciusi címlapNational Geographic 2018. áprilisi címlapNational Geographic 2018. májusi címlapNational Geographic 2018. júniusi címlapNational Geographic 2018. júliusi címlapNational Geographic 2018. augusztusi címlapNational Geographic 2018. szeptemberi címlapNational Geographic 2018. októberi címlapNational Geographic 2018. novemberi címlapNational Geographic 2018. decemberi címlapNational Geographic 2019. januári címlapNational Geographic 2019. februári címlapNational Geographic 2019. márciusi címlapNational Geographic 2019. áprilisi címlapNational Geographic 2019. májusi címlapNational Geographic 2019. júniusi címlapNational Geographic 2019. júliusi címlapNational Geographic 2019. augusztusi címlapNational Geographic 2019. szeptemberi címlapNational Geographic 2019. októberi címlapNational Geographic 2019. novemberi címlapNational Geographic 2019. decemberi címlapNational Geographic 2020. januári címlapNational Geographic 2020. februári címlapNational Geographic 2020. márciusi címlapNational Geographic 2020. áprilisi címlapNational Geographic 2020. májusi címlapNational Geographic 2020. júniusi címlapNational Geographic 2020. júliusi címlapNational Geographic 2020. augusztusi címlapNational Geographic 2020. szeptemberi címlapNational Geographic 2020. októberi címlapNational Geographic 2020. novemberi címlapNational Geographic 2020. decemberi címlapNational Geographic 2021. januári címlapNational Geographic 2021. februári címlapNational Geographic 2021. márciusi címlapNational Geographic 2021. áprilisi címlapNational Geographic 2021. májusi címlapNational Geographic 2021. júniusi címlapNational Geographic 2021. júliusi címlapNational Geographic 2021. augusztusi címlapNational Geographic 2021. szeptemberi címlapNational Geographic 2021. októberi címlapNational Geographic 2021. novemberi címlapNational Geographic 2021. decemberi címlapNational Geographic 2022. januári címlapNational Geographic 2022. februári címlapNational Geographic 2022. márciusi címlapNational Geographic 2022. áprilisi címlapNational Geographic 2022. májusi címlapNational Geographic 2022. júniusi címlapNational Geographic 2022. júliusi címlapNational Geographic 2022. augusztusi címlapNational Geographic 2022. szeptemberi címlapNational Geographic 2022. októberi címlapNational Geographic 2022. novemberi címlapNational Geographic 2022. decemberi címlapNational Geographic 2023. januári címlapNational Geographic 2023. februári címlapNational Geographic 2023. márciusi címlapNational Geographic 2023. áprilisi címlapNational Geographic 2023. májusi címlapNational Geographic 2023. júniusi címlapNational Geographic 2023. júliusi címlapNational Geographic 2023. augusztusi címlapNational Geographic 2023. októberi címlapNational Geographic 2023. novemberi címlapNational Geographic 2023. decemberi címlapNational Geographic 2024. januári címlapNational Geographic 2024. februári címlapNational Geographic 2024. márciusi címlapNational Geographic 2024. áprilisi címlapNational Geographic 2024. májusi címlapNational Geographic 2024. júniusi címlapNational Geographic 2024. júliusi címlapNational Geographic 2024. augusztusi címlapNational Geographic 2024. szeptemberi címlap

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, erősítsd meg a feliratkozásod az e-mailben kapott linkre kattintva!

Kövess minket