Füst nyelhette el a dinoszauruszokat

Egy friss tanulmány szerint a dinoszauruszok tömeges kihalását valóban a Chicxulub aszteroida okozta, ám másképp, mint eddig gondolták.

Fantáziarajz a dinók kihalásáról.
Illusztráció: Profimedia
A Scientific Reports online tudományos folyóiratban megjelent írás szerint a dinoszauruszok körülbelül 66 millió évvel ezelőtti tömeges kihalását a Chicxulub aszteroida becsapódását követően a légkörbe kirepülő korom okozhatta.
Korábbi feltételezések szerint a Chicxulub becsapódása volt felelős a dinoszauruszok kihalásáért, ugyanis kondenzált kénsavaeroszolokat hozott létre a sztratoszférában. Az aeroszolok savas esőt okoztak, a visszaverődött napfény pedig globális sötétséget, ami a fotoszintézis csökkenéséhez és fagyközeli állapothoz vezetett. E forgatókönyv alapján azonban a krokodiloknak is ki kellett volna halniuk. A kísérletekből azt az következtetést is levonták, hogy kondenzált kénsav aeroszolok nem alakulnak ki és nem maradnak fenn hosszú időn keresztül aszteroida becsapódását követően.
Kunio Kaiho, a japán Tohuku Egyetem paleontológusa és munkatársai a kréta és paleocén időszak határán (körülbelül 66 millió évvel ezelőtt) keletkezett, Haitiből és Spanyolországból származó üledékeket vizsgáltak meg. A mintákban található szénhidrogének elemzése után a szerzők azt feltételezik, hogy az aszteroidának Mexikó olajban gazdag területén történő becsapódása egy füstfelhőt indított a légkörbe, ami globálisan elterjedt. A mintákban talált szénhidrogének és éghajlati modellek alapján azt feltételezik, hogy egy körülbelül 1500 teragramos koromkilövés lett volna elegendő ahhoz, hogy a dinoszauruszok tömeges kihalását okozza, ugyanakkor életben hagyja az olyan állatokat, mint a krokodil.
A szerzők azt állítják, hogy a légkörbe került korom hidegebb éghajlatot okozott a közepes és magas szélességeken, ami ezekben a régiókban a legtöbb faj kihalásához vezetett. Mindazonáltal az enyhe lehűléssel kísért aszályok az alacsonyabb szélességi fokokon a dinoszauruszok kipusztulását okozták, viszont a krokodilok életben maradhattak.
Forrás: Scientific Reports
http://www.nature.com/articles/srep28427
Fordította: Szőts Dávid