Mik lehettek azok a bizonyos hangok?

Fotó: Profimedia

Guiseppe d’Orsi neurológus, az olaszországi Foggiai Egyetemről és Paola Tinuper a neuromotoros tudományok docense, a Bolognai Egyetemről, úgy vélik, megtalálták a hősnő esetének magyarázatát. A háttérben nem Isten, de még csak nem is egy szélhámos parasztlány áll. Új tanulmányukban a látomások okaként az epilepszia egyik változatát azonosítják.

A kutatók szerint Jeanne d’Arc úgynevezett hallást érintő idiopátiás parciális epilepsziában (IPEAF) szenvedett, amely az agy hallásért felelős területét érinti. Az idiopátia kifejezés arra utal, hogy a kór genetikai eredetű, míg a parciális azt jelzi, a betegség csupán az agy egy adott régiójának működését befolyásolja.

Egy epilepsziában szenvedő személynek krónikus rohamai vannak. Ezek a rohamok akkor kezdődnek, ha az agyban elakadnak az elektromos jelek. Az, hogy ezek a bizonyos elakadások hol és hogyan alakulnak ki, meghatározzák, hogy az adott személy milyen rohamot produkál – ettől függően jöhet létre izomrángás, zavartság, ájulás, vagy éppen hallucináció.

A szakértők hipotézise először 10 éve merült fel, mikor Jeanne d’Arc boszorkányperének iratait vizsgálták. Azóta azonban számtalan más dokumentum is alátámasztotta elképzelésüket. A legjobb bizonyítékokat éppen az orléans-i szűz beszámolói jelentik. Jeanne d’Arc gyakran említette, hogy hangokat hall és szenteket lát. D’Orsi ésTinuper úgy hiszi, ezek a vizuális és hangalapú hallucinációk tökéletesen beillenek a kórképbe. A feljegyzések szerint Jeanne a látomásai előtt sokszor hallott harangszót, az epilepsziás rohamokat pedig gyakran ugyan az a hatás váltja ki – a hősnő esetében ez épp a templomba hívás hangja lehetett.

Egy meghallgatás alatt a leány azt állította, hogy a hangok néha álmában szólnak hozzá, és ébresztik fel. Ez is alátámaszthatja d’Orsiék hipotézisét, az IPEAF-ban szenvedőknél ugyanis nem ritka az alvás közben jelentkező roham – nagyjából a betegek 40 százalékánál figyelhető meg a jelenség.

Bár sok a bizonyíték az IPEAF-elmélet mellett, így is akadnak ellenérvek. Kihallgatása során, 1431. február 22-én Jeanne d’Arc azt állította, hetente kétszer-háromszor szóltak hozzá a hangok. Március 1-én azonban már egészen mást mondott, akkor úgy vélte, minden nap hallja a különös beszédet.

Ha az orléans-i szűz igazat mondott, a rohamok túl gyakran jelentkeztek ahhoz, hogy azok alátámasszák az IPEAF-hipotézist. A kutatások azt bizonyítják, hogy az epilepszia ezen változatától szenvedőknél a görcsök sokkal ritkábbak.

A rengeteg bizonyíték miatt azonban nem szabad elvetni az olasz szakemberek ötletét. Természetesen meg kell említeni, hogy lehetetlen pontosan feltérképezni egy közel hatszáz éve halott személy egészségügyi állapotát. Igaz, van még egy módszer, amely tovább erősítheti d’Orsiék hipotézisét. Ezt a megoldás Jeanne d’Arc egy hajszálában kell keresni.

A feljegyzések arra utalnak, hogy az orléans-i szűz leveleit vörös viaszpecséttel zárta le. Ezeken rendszerint ujjlenyomatát, valamint egy hajszálát hagyta – címer híján ezzel igazolta magát. Ha sikerülne megtalálni egy ilyen levelet, akkor a hajszál DNS-analízisével a genetikai betegség nyomait is meg lehetne találni. Az elvezett dokumentumok meglelésére azonban igen kicsi az esély. D’Orsiék állításuk szerint 10 éve keresik azt a bizonyos hajszálat – eddig eredménytelenül.

Forrás: Live Science