Nem is létezett több ezer évvel ezelőtt a himlő vírusa?
A himlőt eddig az emberiség egyik legrégebbi járványaként tartották nyilván, ám most kutatók azt állítják, nem olyan régi a fekete himlő, mint azt eddig hitték.
A litvániai templomban talált múmia.
Fotó: Kiril Cachovski/ Lithuanian Mummy Project, 2015/ Live Science
Egy litvániai templom 17. századi gyerekmúmiájában talált vírusmaradványok alapján szakértők megállapították, hogy az 1980 óta nem létező, korábban viszont Európában évszázadokon át pusztító kór nem is olyan régi, mint azt eddig hitték.
A litvániai DNS-maradvány genetikai vizsgálata és a modern himlő DNS-ével történő összehasonlítása során kiderült, hogy csak egy olyan közös elődre vezethetők vissza a vírus, amely 1588 és 1645 között alakult ki – közölte a kanadai Hamiltonban lévő McMaster Egyetem szakértője, Hendrik Poinar vezette nemzetközi kutatócsoport a Current Biology című tudományos lapban. A vírus két fő ága, a többnyire halálos Variola major és a kevésbé agresszív Variola minor a kutatás szerint azután alakult ki, hogy Edward Jenner angol orvos 1796-ben kifejlesztett egy oltóanyagot.
Eddig úgy hitték, hogy már évezredekkel ezelőtt estek emberek a fekete himlő áldozatául Kínában, Indiában és Egyiptomban – az időszámítás előtt 1145-ben elhunyt V. Ramszesz fáraóról is ezt gondolták. A múmiáján lévő himlőhelyek azonban származhattak kanyarótól vagy bárányhimlőtől is.
„A tanulmány a fekete himlő evolúciójának kezdetét sokkal későbbi időpontra teszi. Továbbra sem tudni, melyik állat volt a vírus forrása, és mikor került át először az emberre” – mondta Eddie Holmes, a Sydney-i Egyetem evolúcióbiológusa.
Mielőtt a kutatók kivonták a vírus DNS-ét a múmiából, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) engedélyét kellett kérniük hozzá. Poinar hangsúlyozta, hogy a mintákat olyan részletesen fragmentálták, hogy azok nem jelenthettek veszélyt. „Azokat sem fertőzte meg, akik az elmúlt évtizedekben a múmiával foglalkoztak” – tette hozzá.
Bár a himlő hivatalosan 1980-ban kihalt, vannak még élő vírusok, amelyeket a legnagyobb biztonsági fokozatú laborokban őriznek az Egyesült Államokban, Atlantában és Oroszországban, Novoszibirszk közelében. A minták eredetileg 1999-re tervezett megsemmisítését már többször elhalasztották.