Meglepően nagyot harapott a korai erszényes

A Didelphodon vorax
Illusztráció: Nobu Tamura nyomán, CC BY-SA 4.0

A korai emlősöket többnyire a mezozoós ökoszisztémák alárendelt tagjaként ábrázolják, amint szó szerint a dinoszauruszok árnyékában, azok lábai körül rohangálnak. Pedig a később nagyon sikeres csoport előfutárai ekkorra már megtették a kezdeti lépéseket, és egyre több adat mutatja, hogy sokkal változatosabbak voltak, mint kezdetben gondolták a kutatók. A mai erszényesek (Metatheria) diverzitás és földrajzi elterjedés tekintetében is nagyon háttérbe szorulnak a méhlepényesekhez képest (Eutheria). Teljesen más volt azonban a helyzet a kréta időszakban, amikor a korai erszényesek sokkal változatosabbak voltak a méhlepényeseknél mind a fajszámot illetően, mind ökológiai szempontból. Az erszényes emlősök legkorábbi ősei a kréta időszaki üledékekből kerültek elő. Az észak-amerikai krétából eddig mintegy 60 erszényes fajt írtak le. A leletek azonban többnyire csak izolált fogak, vagy állkapocs töredékek voltak, így nem sokat tudhatunk sem az egyes fajokról, sem a csoport korai evolúciós történetéről.

2016-ban újabb Metatheria példányokat fedeztek fel az észak-amerikai felső-kréta kőzetekben. Annak ellenére, hogy ez a faj már korábban is ismert volt a tudomány számára, az új leletek jelentősen átrendezik az eddigi nézeteket ennek a kornak az emlőseiről. A maradványokat a híres Hell Creek Formációban találták, ami körülbelül 66-69 millió évvel ezelőtt rakódott le, nem sokkal a dinoszauruszok uralmának véget vető tömeges kihalások előtt. Az egyik maradvány egy csaknem teljes koponya volt. Ez alapján a kutatók megállapították, hogy a Didelphodon vorax fajról van szó, amit még 1889-ben írt le a híres amerikai paleontológus, Othniel Charles Marsh. A Didelphodon azonban nem felel meg a mezozoós emlősökkel kapcsolatos hagyományos nézeteknek, mely szerint ezek cickány-szerű kis állatok voltak, akik szerényen megbújtak az uralkodó dinoszauruszok mellett. Mint kiderült, a borz-méretű Didelphodon félelmetes ragadozó volt, ami akár még a kisebb dinoszauruszokra is veszélyes lehetett.

A Didelphodon koponya rekonstrukciója különböző nézetekben
Illusztráció: Wilson et al. 2016, Nature Communications

A négy új példány részletes vizsgálati eredményeit a Nature Communications folyóiratban publikálták a paleontológusok. Habár a későbbi leszármazottakkal összehasonlítva a Didelphodon igen kicsinek számít, jelenleg mégis ez a legnagyobb ismert emlősállat a mezozoikumból. A koponya hossza és nagysága alapján végzett testtömeg becslések szerint az állat elérhette a 6,2 kilogrammot. CT vizsgálatokkal és a fogak felszínén végzett kopásvizsgálatokkal ellenőrizték az állat táplálkozását. Méretéhez képest a Didelphodon alaposan fel volt szerelve fogakkal, jellemző volt rá a durofág (csontokat szétroppantó) táplálkozás, így ez volt az egyik legkorábbi faj, amely ehhez a táplálkozáshoz alkalmazkodott. A vizsgálati eredmények szerint az alsó állkapcsa nagyon erős volt, az állat maximális harapási ereje a becslések szerint 218 N volt a szemfogaknál, ami megfelel a modern kajmánok harapásának. Ezzel együtt az állat mindenevő volt, és a hús mellett nem vetette meg a növényeket, valamint a kemény héjú gerincteleneket sem (puhatestűek, rákok).

A legnagyobb Didelphodon példány mérete alapján a prédaállatok maximális mérete elérhette az 5 kilogrammot, vagyis akár egy kisebb dinoszaurusz is veszélyben lehetett a korai emlőssel szemben. Ez egyben azt is jelenti, hogy már a kréta-végi tömeges kihalás előtt olyan változatossá váltak az emlősök, hogy elkezdték a ragadozó-dögevő ökológiai fülke (niche) meghódítását is. Ezek a maradványok jól mutatják, hogy egy-egy új felfedezés, vagy akár egy régebbi lelet új szemléletű vizsgálata milyen jelentős eredményeket hozhat az emlősök korai evolúciójának kutatásában. A most elvégzett filogenetikai vizsgálatok alapján az erszényesek és a legközelebbi rokonaik a korábbi nézetekkel ellentétben mégsem Dél-Amerikában, hanem Észak-Amerikában alakultak ki, mintegy 10-20 millió évvel korábban. A kutatók az erszényeseknek és őseiknek öt fontosabb evolúciós vonalát találták meg Észak-Amerikában a 85-100 millió éves kőzetekben. Ezek nagyobbak voltak, és jóval változatosabban táplálkoztak, mint korábban gondolták. Az észak-amerikai diverzitás azonban fokozatosan csökkent a késő-krétában (79-66 millió évvel ezelőtt). A kréta-végi kihalást követően pedig az erszényesek evolúciójának központja áttolódott Dél-Amerikába.

Forrás: blog.plos.org