Lenyűgöző azték templomra bukkantak Mexikóban

A Mexikóváros területén feltárt komplexum a spanyol hódítók érkezése előtt épülhetett.

A Mexikóvárosban feltárt templom
Fotó: Phys.org
Egy hatalmas, eredetileg 34 méter hosszú és 4 méter magas templomot tártak fel a régészek az egykori Tenochtitlán, azaz a mai Mexikóváros területén – számol be a Phys.org tudományos oldal. Az épület mellett egy egykor 50 méter hosszú pályát is azonosítottak, melyen a helyi őslakosok rituális sportjukat, a mezoamerikai labdajátékot űzték.
A régészek szerint a templomot az azték szélisten, Ehecatl tiszteletére emelték. A szentély mellett található pálya éppen az lehet, ahol a spanyol konkvisztádor, Hernán Cortés 1518-ban II. Moctezuma meghívására először csodálhatta meg a tradicionális játékot.
A szakértők úgy vélik, hogy a mezoamerikai labdajátékban a játékszert, azaz a gumilabdát a résztvevők csak csípőjükkel érinthették. A játék gyakran járt emberi áldozatbemutatással, és úgy tűnik, a most feltárt pálya közelében is ennek nyomaira bukkantak. A lelőhelyen a kutatók 32 nyakcsigolyát azonosítottak, melyek az egykori áldozatokhoz tartozhattak.
Mexikóváros az egykori Azték Birodalom fővárosának, Tenochtitlán, romjaira épült, éppen ezért számtalan értékes lelet található a település mélyén. „A felfedezés, amelyet látunk, egy új lehetőség arra, hogy elmerüljünk a prehispán Tenochtitlán ragyogásában” – mondta Maria Cristina Garcia, Mexikó kulturális minisztere.
A komplexum felett egykor egy hotel állt, melyet egy 1985-ös földrengés döntött le. Az egykori tulajdonosok ekkor fedezték fel a templomot, és azonnal értesítették a mexikói Nemzeti Antropológiai és Történelmi Intézetet. A kutatók úgy vélik, a szentély 1486-1502. között épült, azaz a spanyol konkvisztádorok érkezése előtti években. Ekkor az Azték Birodalom trónján Ahuízotl, az aztékok utolsó előtti uralkodója ült.
Összeállította: Lugosi Péter